Hírek
A 2023. február 2-án tartott Elnökségi ülés témái
2023-03-09 08:37
A 2023. február 2-án megtartott elnökségi ülés 13 napirendi pontot tartalmazott. Az első napirendi pontban a HTE Infokom 2023-as konferencia szervezésének a megkezdéseként a Programbizottság vezetője foglalta össze azokat a tanulságokat, amiket érdemes figyelembe venni. A második napirendi pontban az Információbiztonsági szakosztály elnöke ismertette a májusi tudományos konferencia elképzeléseit. A harmadik napirendi pontban a HTE IoT minikonferencia előkészületeit ismertette a Szervezőbizottság elnöke. A következő napirendi pontban az ISZB elnökével tartott egyeztetést az Elnökség a bizottság munkájának az átalakításáról. Az ötödik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag ismertette a terveit. Ugyancsak ő mutatta be a hatodik napirendi pontban a kollektív tagokra vonatkozó terveket. A következő pontban már a HTE pénzügyeket is érintő tevékenységeinek a státuszát ismertette az operatív igazgató, majd a nyolcadik pontban a 2022-es év előzetes pénzügyi eredményeit mutatta be. A kilencedik napirendi pontban is az operatív igazgató ismertette a 2023-as költségvetés felülvizsgálatára vonatkozó lépéseit. A tizedik pont a termékportfolió kimutatás lett volna, de ezt a napirendi pontot elhalasztotta az Elnökség. Lényeges kérdést érintett a következő napirendi pont, ahol a Jelölő Bizottság elnöke számolt be a tisztújításban elért eddigi eredményekről. A tizenkettedik pontban az Alapszabály módosításának a kérdése került a középpontba, míg végül az Egyebek napirendi pontban a HTE szakmai közösségei számára kiírt pályázat bíráló bizottságát jelölte ki az Elnökség, valamint szóba került a HTE fennállásának a 2024-ben esedékes 75. évfordulója is.
Európa digitális évtizede: a kitűzött célok 2030-ig
2023-03-03 11:02
2023. január 8-án lépett hatályba a Parlament és a Tanács határozata a Digitális évtized 2030 szakpolitikai program létrehozásáról [1], melynek célja az Európai Unió polgárai és vállalkozásainak számára nagyobb jólétet biztosító, emberközpontú és fenntartható digitális jövő megteremtése. Közvetlen előzménye a Bizottság Közleménye [2] a „Digitális iránytű 2030-ig: a digitális évtized megvalósításának európai módja”. A Határozatban lefektetett célok teljesülésének nyomon követése céljából a Bizottság évenként átfogó jelentést készít melyben a DESI [3] -re támaszkodik. A tagállamoknak 2023. október 9-ig kell benyújtaniuk a Bizottságnak a Határozat alapján elkészített nemzeti ütemtervet, amely becslést is tartalmaz szükséges beruházásokról és erőforrásokról. A Bizottság is rendszeresen konzultál a magán- és a közszféra érdekelt feleivel, köztük a kkv-k képviselőivel, a szociális partnerekkel és a civil társadalommal annak érdekében, hogy információkat gyűjtsön, és ajánlott szakpolitikákat, intézkedéseket dolgozzon ki e határozat végrehajtása céljából.
Elhunyt Dr. Nándorfi Gyulané Magdi (1937-2023)
2023-02-27 08:28
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Nándorfi Gyuláné Magdi február 9-én hosszú betegség után örökre elment. Temetése március 7-én 12.45-kor lesz a farkasréti temetőben.
A 2023. január 12-én tartott Elnökségi ülés témái
2023-02-14 10:25
A 2023-as évet indító januári Elnökségi ülés programja – az előző ülésekhez hasonlóan – igen sok napirendet tartalmazott. Az első napirendi pontban az Infokommunikációs Szakértő Bizottság (ISZB) további működésének az irányáról értekezett az Elnökség az ISZB elnökével. A második napirendi pontban a HTE pénzügyi státuszáról számolt be az operatív igazgató. Ehhez csatlakozott a következő két napirendi pont témája is, ahol a 2022-es beszámoló és az előzetes pénzügyi eredmények illetve a 2023-as költségvetési tervezet volt a középpontban. Az ötödik napirendi pont még mindig a pénzügyekről szólt, itt a HTE megtakarításainak a befektetéséről folyt a vita, ami a mostani körülmények között komoly átgondolást igényelt. A hatodik napirendi pontban a szakmai közösségek számára kiírandó 2023-as pályázat tervezetét tárta a grémium elé a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag. A következő napirendi pontban már a közeljövő következett. Az egyik a 2023-as elnökségi ülésterv előterjesztése és elfogadása volt, míg a másik a hónapok óta formálódó, de most a főtitkár-helyettes által végleges változatában előterjesztett HTE Adatvédelmi Szabályzat volt. A tizedik napirendi feladatai domináltak: a 2023-as HTE minikonferenciák terveiről és lehetséges megvalósításukról gondolkodott és adott javaslatokat az Elnökség. Ezek után – mintegy pihenőként – két adminisztratív, de mégis igen fontos napirendi pont pontban a HTE és az mVISZ, a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége közötti együttműködés koncepciója került bemutatásra. Végezetül az utolsó, Egyebek napirendi pontban a Nemzeti Digitális Állampolgárság Program támogatásáról egyeztetett az Elnökség, majd egy szakosztályi névváltoztatásra vonatkozó kérést vitattak meg első körben.
Telekom Rendszerintegráció Zrt.
2023-01-26 09:38
Kollektív tagunk, a T-System Magyarország Zrt. 2023 február 1-től Telekom Rendszerintegráció Zrt. névre vált.
Rádiós Emlékünnepség beszámoló
2023-01-20 12:29
A HTE Média Klub emlékünnepséget szervezett a magyar rádió-műsorszórás évfordulóján, 2022. december elsején.
Új Uniós Rendelet a hatékonyabb segélyhívó kommunikáció érdekében
2023-03-08 12:04
Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex (Kódex) felhatalmazása alapján a Bizottság 2022. december 16-án elfogadta a “az (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a 112-es egységes európai segélyhívószámon elérhető segélyhívó szolgáltatásokhoz a segélyhívási célú kommunikáción keresztül való hatékony hozzáférést biztosító intézkedésekkel történő kiegészítéséről” szóló rendeletet. A rendelet kiegészítve a Kódex 109. cikk (2), (5) és (6) bekezdésének rendelkezéseit további részlet szabályokat határoz meg a segélyhívó szolgálatok elérhetőségének biztosításával, a fogyatékossággal élő személyek segélyhívó szolgálatokhoz történő hozzáférése azonos lehetőségeinek biztosításával, valamint a hívó helymeghatározási adatainak elérhetőségével kapcsolatban, illetve az ezekre vonatkozó tagállami jelentéstételi kötelezettséggel kapcsolatban.
IEEE Sensors Council Distinguished Lecturer Program
2023-02-28 13:31
Az IEEE Sensors Council Distinguished Lecturer program keretén belül, a HSN Lab és az IEEE Hungary Section támogatásával, március 9-én, jövő csütörtökön 16 órától Prof. Vladimir Lumelsky (University of Wisconsin-Madison, USA) tart majd vendégelőadást a BME-n, "Human-Robot Interaction and Human-Robot Teams" címmel.
The 12th International Conference on Applied Informatics
2023-02-20 08:39
Felhívjuk szíves figyelmüket az Egerben március 2-4. között megrendezésre kerülő The 12th International Conference on Applied Informatics (ICAI 2023) nemzetközi informatikai konferenciára.
Vezetői Asszisztens pozíció
2023-02-01 11:44
A HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. vezetői asszisztens pozícióra keres új munkatársat, melynek jelentkezési határideje február 19. vasárnap este.
IEEE tagság kedvezménnyel HTE tagoknak
2023-01-25 07:49
HTE tagok kedvezményes áron újíthatják meg IEEE tagságukat. Az alap IEEE tagságból 10% spórolható meg. Lépésről lépesre mutatjuk meg a tagságmegújítás folyamatát
Szakmai közösségek pályázat 2023
2023-01-18 11:27
A HTE Elnöksége az Alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében – az elmúlt évekhez hasonlóan – ösztönözni kívánja az Egyesület keretei közt működő szakmai közösségek munkáját. A 2023. évben a szakmai közösségek munkájának támogatási keretösszegére nettó 1.500.000 Ft került jóváhagyásra az elnökség által, amelyet 2 módon lehet felhasználni: előre tervezett, pályázat útján elnyert támogatás, illetve eseti támogatás formájában. Határidő: 2023. február 15.
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
Legközelebbi események
Infokommunikációs szektor karbonlábnyoma-Vétel.,Kábeltel. szo., Médiaklub 2025.04.30. 16:00 - 2025.04.30. 18:00
HTE Szenátus ülés 2025.05.08. 14:00 - 2025.05.08. 15:00
Szakmai délután a légiforgalmi irányítás birodalmában - Rádiótávközlési szo 2025.05.12. 14:00 - 2025.05.12. 16:00
HTE Közgyűlés 2025 2025.05.22. 15:00 - 2025.05.22. 18:00
Távközlés Világnapja 2025 2025.05.29. 9:00 - 2025.05.30. 19:00