Hírek
A 2022. május 12-én tartott Elnökségi ülés témái
2022-06-27 13:56
A májusi Elnökségi ülés kilenc napirendet tárgyalt. Az első napirendi pontban a Projektmenedzsment Fórumról hangzott el beszámoló a Szervező Bizottság elnökének a tolmácsolásában. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2022 konferencia szakmai előkészítéséről szólt a konferencia Programbizottságának az elnöke részéről beszámoló. A harmadik napirendi pontban a Közgyűlésre készülő előterjesztések kerültek a középpontba. A következő napirendi pont a HTE pénzügyi státusza volt a vita tárgya. Az ötödik napirend pontban az Ellenőrző Bizottság és a Felügyelő Bizottság beszámolója volt kitűzve, amire célszerűen a harmadik napirendi ponttal összevonva került sor. A hatodik napirendi pont a HTE Fekete László-díj állásával foglalkozott. A hetedik napirendi pontban az állami díjakra való felterjesztéseket vitatta meg az Elnökség. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a főtitkár adott tájékoztatást az NJSZT iTF-fel való együttműködés és az ISZB megújítása témájában.
Ismét nemzetközi versenyt nyert az NKE Kibermester képzésén résztvevőkből álló csapat
2022-06-10 06:54
Az NKE nemrég indult kibermester képzésének hallgatóiból álló csapat idén is első helyezést ért el a Boston University által szervezett 2022 White Hat Conference részeként meghirdetett versenyen
HTE Mesterséges Intelligencia szakosztály tisztújítása
2022-05-31 10:08
A HTE Mesterséges Intelligencia szakosztály 2022. május 23-án megtartotta Tisztújító Szakosztályi Ülését. Az újonnan megválasztott elnök dr. Szűcs Gábor, társelnök dr. Antal Péter.
HTE Média Klub tisztújítása
2022-05-31 08:08
A HTE Média Klub 2022. május 18-án Tisztújító Szakosztályi Ülést tartott, az újonnan megválasztott elnök Balla Éva, társelnök Szombathy Csaba.
37. Körkapcsolás rendezvény
2022-05-16 09:29
A Magyar Projektmenedzsment Szövetség szeretettel meghív minden projektmenedzsert és érdeklődő szakembert a 37. Körkapcsolás konferenciájára, ahol a jövőbe tekintve ünnepelik a szervezet megalakulásának 25. évfordulóját. A rendezvény időpontja: 2022. június 2., csütörtök, 12:30-21:40
Távközlés Világnapja 2022 - "A zöld távközlés"
2022-05-03 12:31
A Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke a hallgatókkal együtt 2022. május 19-én immár 13. alkalommal rendezi meg Győrben a Távközlés Világnapot.
A 2022. április 14-én tartott Elnökségi ülés témái
2022-06-07 09:13
Az áprilisi Elnökségi ülés is sok napirendet tárgyalt, akárcsak az előző hónapokban. Az első napirendi pontban a Programbizottság elnöke számolt be a novemberi HTE Infokom 2022 konferencia szakmai előkészítéséről. A második napirendi pontban a Jelölő Bizottság elnöke tartotta meg tájékoztatóját a Közgyűlésen betöltendő megüresedett posztok miatt. A harmadik napirendi pontban a Közgyűlés előkészítése volt a téma. A következő napirendi pont a HTE pénzügyi státusza került a középpontba. Az ötödik napirend a 2021-es előzetes mérleg és eredménykimutatás előző hónapról elnapolt bemutatása lett volna, de még mindig nem álltak össze az adatok a könyvelőnél. A következő napirendi pont a HTE díjjavaslatok ismertetése volt, míg a hetedik napirendi pont a tiszteletbeli szenátorok kinevezésével foglalkozott. A nyolcadik napirendi pontban a Tudományos Bizottság elnöke tartott beszámolót, végezetül az Egyebek napirendi pontban néhány technikai kérdést egyeztetett az Elnökség.
Részleges tisztújítás a HTE Elnökségében
2022-05-30 08:08
A HTE Tisztújító Közgyűlése május 26-án főtitkárhelyettesnek Szkenderovics Ildikót, Gazdasági területért felelős elnökségi tagnak Ferencz Rolandot válaszotta.
Technikatörténeti kiállítás nyílt Dunakeszin
2022-05-23 07:23
2022. május 16-án nyílt meg Dunakeszin a Technikai Kiállítás. Biró György úr évtizedek óta gyűjti, gondozza a távközlési/adatátviteli, rádió-, televízió-, számítástechnika-rendszerek történetét bemutató tárgyakat, technikatörténeti emlékeket.
Előadói felhívás a Magyar Információvédelem Napja konferenciára
2022-05-06 12:23
Május 23-án kerül megrendezésre a Magyar Információvédelem Napja konferencia, melyre előadók jelentkezését várják
125 éve született Tihanyi Kálmán, az Ikonoszkóp feltalálója, a katódsugárcsöves televízió úttörője
2022-04-27 22:38
A találmányok körében sok esetben egyértelmű a feltaláló személye, jónéhány esetben komoly vita és jogi huzavona után lehet csak kideríteni, kié is egy találmány elsőbbsége – és vannak olyan esetek, amikor a világ egészen más személyt gondol egy találmány szellemi atyjának, mint aki azt valóban feltalálta. A mai megemlékezésünk a legutóbbi kategóriába tartozott egészen az ezredfordulóig és csak 25 éve indult meg Tihanyi Kálmán érdemeinek a helyretétele nem kis mértékben lányának, Tihanyi Glass Katalinnak az áldozatos kutatómunkája nyomán. A mostani, 125 éves születésnapi megemlékezésben megismerkedhetünk Tihanyi Kálmán életével, találmányai egy részével – és azzal a csavaros történettel, ahogy Tihanyi szabadalmi eredményeit megpróbálták eltulajdonítani.
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
Legközelebbi események
AI in Cybersecurity-Számítástechnikai Szakosztály 2025.03.19. 12:00 - 2025.03.19. 13:30
Microsoft 365 Copilot – Biztonságos MI használat...-Számítástechnikai Szako 2025.03.27. 14:00 - 2025.03.27. 15:30
EIVOK-58. Információbiztonsági Szakmai Fórum 2025.03.27. 17:00 - 2025.03.27. 19:00
A készenléti szélessávú mobilhálózat fejlesztésének kihívásai-Rádiótávk.szo 2025.04.02. 14:00 - 2025.04.02. 17:00
27. Projektmenedzsment Fórum 2025.04.03. 9:00 - 2025.04.03. 17:00