Hírek

A 2021. március 4-én tartott Elnökségi ülés témái

2021-03-31 12:21
Az Elnökség március 4-én megtartott ülése sok tartalmi kérdést tárgyalt meg, s több napirendi pontja is a jövőképpel foglalkozott. Az ülés most is online módon bonyolódott, de ez már semmiféle különlegességet nem jelent a résztvevők számára. Sajnos még sokáig kell ezen a módon szervezni a találkozókat a HTE-n belül is és minden más területen úgyszintén. Az első napirendi pontban a 2021-es árbevételt érintő lehetőségek valósággá váltása volt a középpontban. A második napirendi pont már a Közgyűlés előterjesztéseit készítette elő. A harmadik pontban a beérkezett díjjavaslatok ismertetése volt a téma. A következő napirendi pontban már egy fajsúlyosabb téma, a HTE Infokom 2021 előkészítéséről tárgyalt az Elnökség. A Fekete László-díj 2021-es helyzetképét hallgatták meg az ülés résztvevői az ötödik pontban. Ez után három, stratégiailag is fontos előterjesztés következett. A hatodik pontban a tagságfejlesztés, a hetedik pontban a szakmai közösségek pályázat volt a középpontban. A nyolcadik napirendi pont pedig az új vezetőség stratégiájának az első tervezetét vitatta meg, mert ez kiemelt jelentőségű témája az idei első félévnek. A hosszú, feladataiban is nehéz ülés végére az Egyebek napirendi pont most üresen maradt, igaz ekkorra az óra mutatói is jócskán előre szaladtak.

Virtuális Távközlési Világnap a Széchenyi István Egyetem szervezésében

2021-03-24 06:08
virtualis-tavkozlesi-vilagnap-a-szechenyi-istvan-egyetem-szervezeseben
A Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke a hallgatókkal együtt immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Távközlés Világnapot, idén is az online térben 2021. május 13-án.

Dr. Gschwindt András Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott

2021-03-16 06:53
dr-gschwindt-andras-magyar-erdemrend-kozepkeresztje-polgari-tagozata-dijat-kapott
Dr. Gschwindt András, a HTE Puskás Tivadar-díjas aktív tagja, állami díjas villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének címzetes egyetemi docense Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott.

145 éve született Édouard Belin francia mérnök és fényképész, a Bélinographe feltalálója

2021-03-05 00:08
145-eve-szuletett-edouard-belin-francia-mernok-es-fenykepesz-a-belinographe-feltalaloja
Ismét egy kissé elfelejtett francia mérnök, Édouard Belin 145. születésnapját ünnepelhetjük március 5-én. Nevéhez fűződik a távíróvonalon történő fotoátvitel megoldása, melyet aztán vezeték nélküli módon, rádióhullámok segítségével is megvalósított. Találmánya persze mára már múzeumba vonult, de hordozható wirefoto berendezését, a Bélinographe-ot még az ötvenes években is használták. A következőkben a kerek születésnap ürügyén felidézzük a találmányát és azt a keveset, amit az életéről tudunk.

Február 23-án űrtávközlési témával foglakozott a HTE Távközlési Klub

2021-02-24 14:08
februar-23-an-urtavkozlesi-temaval-foglakozott-a-hte-tavkozlesi-klub
A HTE Távközlési Szakosztályának "Ég és föld" című Távközlési Klubja az űrtávközlés témakörét járta körül február 23-án, abból az apropóból, hogy decemberben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló könyvet jelentetett meg, az "Ég és föld közötti kapcsolatok - Az űrtávközlés története, elmélete és gyakorlata" c. kötetet.

Mesterséges Intelligencia Kihívás

2021-02-05 10:14
mesterseges-intelligencia-kihivas
Elindult az MI Kihívás, a hazai fejlesztésű, ingyenes online alapozó, amely áttekintést ad arról, hogyan segíti a mesterséges intelligencia (MI) a mindennapokat és a vállalati hatékonyságot.

Elhunyt Varsányi János (1945-2021)

2021-03-29 08:08
elhunyt-varsanyi-janos-1945-2021-
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Varsányi János, a HTE Életmű és Puskás Tivadar díjas tagja, a Szenior szakosztály korábbi titkára, okleveles villamosmérnök, szakmérnök, a Posta Kísérleti Intézet nyugalmazott tudományos munkatársa 2021. március 9-én, életének 76. évében elhunyt. Búcsúztatása április 12-én 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Végső nyughelye a 60/1-15, 15-ös urnakripta.

Árki Zsolt Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott

2021-03-16 06:53
arki-zsolt-magyar-arany-erdemkereszt-polgari-tagozata-dijat-kapott
Árki Zsolt, a HTE Média Klubjának elnöke, az Antenna Hungária Zrt. műszaki igazgatója Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

A 2021. február 4-én tartott Elnökségi ülés témái

2021-03-17 20:53
Az Elnökség február 4-i online ülésének az első felét a pénzügyi kérdések, a második felét pedig a HTE szervezeti kérdései uralták. Az első napirendi pontban a 2020-as év előzetes pénzügyi eredményei voltak a középpontban. A második napirendi pontban már a 2021-es év költségvetését vizsgálta felül az Elnökség. A harmadik napirendi pont is a pénzügyek körül forgott, a folyamatban lévő árbevételi próbálkozásokról hangzott el beszámoló. A következő pontban a címzetes szenátorok kinevezése került napirendre, az ötödik napirendben pedig a szakmai közösségekről szóló beszámoló hangzott el. A hatodik és hetedik pontot összevonva tárgyalta az Elnökség, ebben a szenátus ülés időpontja, napirendje és az Alapszabály módosítása volt a fő téma. Végezetül az utolsó, Egyebek napirendi pontban több megbeszélésről, tárgyalás eredményéről esett szó.

23. Projektmenedzsment Fórum

2021-02-26 10:37
23-projektmenedzsment-forum
2. Felhívás: PROJEKT-SZERVEZET-VEZETŐ 2021. április 7-8. (14:00-17:30), ZOOM online

Az MBT Műsorszóró vállalatok regionális szervezetének igazgatósági tagja Árki Zsolt

2021-02-16 05:08
regionalis-musorszoro-szervezet-tagja-lett-az-antenna-hungaria
Az MBT Műsorszóró vállalatok regionális szervezetének igazgatósági tagjává választották Árki Zsoltot, az Antenna Hungária műszaki igazgatóját, a HTE Média Klubjának elnökét.

RobonAUT 2021 online rendezvény

2021-02-05 10:05
robonaut-2021-online-rendezveny
RobonAUT 2021, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának mesterképzésében résztvevő hallgatók számára kiírt robotépítő verseny 2021. február 6-án kerül megrendezésre online rendezvényként.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE minikonferencia 2022 2022.09.29. 13:00 - 2022.09.29. 18:00
HTE Infokom 2022 2022.11.08. 8:30 - 2022.11.09. 18:00
HTE Szenátus ülés 2022.11.24. 15:00 - 2022.11.24. 17:30

Kiemelkedő támogatóink


   
  
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács