Vissza

A 2021. február 4-én tartott Elnökségi ülés témái

Az Elnökség február 4-i online ülésének az első felét a pénzügyi kérdések, a második felét pedig a HTE szervezeti kérdései uralták. Az első napirendi pontban a 2020-as év előzetes pénzügyi eredményei voltak a középpontban. A második napirendi pontban már a 2021-es év költségvetését vizsgálta felül az Elnökség. A harmadik napirendi pont is a pénzügyek körül forgott, a folyamatban lévő árbevételi próbálkozásokról hangzott el beszámoló. A következő pontban a címzetes szenátorok kinevezése került napirendre, az ötödik napirendben pedig a szakmai közösségekről szóló beszámoló hangzott el. A hatodik és hetedik pontot összevonva tárgyalta az Elnökség, ebben a szenátus ülés időpontja, napirendje és az Alapszabály módosítása volt a fő téma. Végezetül az utolsó, Egyebek napirendi pontban több megbeszélésről, tárgyalás eredményéről esett szó.


Az első napirendi pontban Szűcs Miklós, a Gazdasági Bizottság vezetője és Nagy Péter operatív igazgató mutatta be a 2020. év várható eredményeit, ami csak a Közgyűlésre fog pontos értéket adni, de az előzetes adatok alapján az évet enyhe negatívummal fogja tudni zárni a HTE és egy szerény pozitív eredménnyel a HTEnet. Összességében a két tétel eredője mínusz 1 millió Ft körüli veszteséget fog jelenteni, ami ahhoz képest, hogy a 2020-as évet szinte végig terhelte a koronavírus járvány, igen hízelgő eredmény.

A második napirendi pontban ugyancsak Szűcs Miklós és Nagy Péter volt az előterjesztő. Ebben a napirendi pontban a 2021-es terv felülvizsgálata és a konkrétumok meghatározása volt az Elnökség feladata. Ennek keretében áttekintették a várható kockázatokat, valamint a már ismert tényeket is beépítették a tervbe. Kiemelt tételként fog jelentkezni a HTE Infokom 2021 konferencia, ahol még nyitott kérdés, milyen módon lehet megrendezni. Ugyancsak lényeges az SSW 2021 sikeres és eredményes megrendezése, valamint a kitűzött tanácsadási munkák elnyerése is. Az Elnökség döntött arról is, hogy a HTE Infokom konferencia szakmai felelőse Szűcs Miklós, Maradi István és Tézsla Mária, szponzorálási oldalról pedig Nagy Péter lesz. A tanácsadási projektek felelőse Maradi István és Nagy Péter lesznek.

A következő napirendi pont szintén a bevételi források keresése témájához kapcsolódott. Maradi István HTE főtitkár számolt be azoknak a témáknak az első lépéseiről, amitől további feladatok elnyerését várja a HTE a hozzá tartozó pénzügyi támogatással együtt. Ebben a még nem publikus feladatkeresésben több pozitív eredményről is be tudott számolni, az Elnökség a sikeres folytatásban bízik.

A következő napirendi pontban Hrucsár Mária főtitkár-helyettes a címzetes szenátori kinevezés feltételeit ismertette az Elnökséggel, majd felkérte a jelenlévőket javaslataik megtételére. Mivel az ülés alatt nem volt javaslat, kérte, hogy az Elnökség tagjai írásban, indoklással tegyék meg javaslatukat a következő időszakban.

Az ötödik napirendi pontban Darabos Zoltán, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag adott tájékoztatást a szakmai közösségek elmúlt évi beszámolóiról és a pályázati keretek felhasználásáról. Ismertette a team feladatokban (tool, news, mentor és job teams) történt előrelépéseket Ezek közül a mentor teamben van nagyobb érdeklődés, a többi még éretlen állapotban van. A szakmai közösségi pályázat kiértékeléséhez Maradi Istvánt és Bartolits Istvánt kérte fel, így egy három fős bizottság fogja meghozni a végső döntést. Az Elnökség a javaslatot elfogadta. Darabos beszámolt arról is, hogy  a paksi és az egri csoportnál kicsi a létszám, de lát növekedési lehetőséget, így még érdemes esélyt adni a kibontakozásra.

A hatodik és hetedik napirendi pontot Maradi István összevonásra javasolta, ezek témája a szenátus ülés időpontja, napirendje meghatározása, illetve az Alapszabály módosítása volt. Az Alapszabály módosítás szükségességét Nagy Péter ismertette, ennek egy része a törvényes működés miatt szükséges, más része pedig a HTE rugalmasságát növelné. Darabos Zoltán javasolta, hogy a Közgyűlés online módon való megtartása mindenképpen kerüljön bele az Alapszabályba és szerinte a szenátus ülések számát évi egyre lenne célszerű csökkenteni. Nagy Péter elmondta, hogy a következő Elnökégi ülésen már szövegesen előkészített javaslatokról dönthet az Elnökség.

Az Egyebek napirendi pontban most elég sok téma került elő. Nagy Péter beszámolt a DJP Nonprofit Kft. ügyvezetőjével történt egyeztetésről, s jelezte, hogy készül a NAVÜ szakmai vezetőjével egy találkozóra. Kis Gergely jelezte, hogy a HTE-nek jobban be kell majd szállnia az EDIH pályázat megírásába, erre Oláh István és Maradi István jelentkezett.

Nagy Péter jelezte még, hogy a tagságfejlesztés is halad előre, ezen Soós Istvánnal dolgozik. Egyeztetések voltak a BME-HTE együttműködés témájában is, ebben Farkas Károly és Soós István is részt vett. Az Óbudai Egyetem rektorával is történt megbeszélés az együttműködésről, küldeni fognak egy együttműködési megállapodástervezetet. Az ISZB is intenzíven dolgozik azon, hogy mely témákban tudna a HTE proaktívan szerepet vállalni. Erről hamarosan anyagot küld az Elnökségnek.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Távközlési Klub - Távközlési szakosztály 2021.05.25. 17:00 - 2021.05.25. 19:00
HTE Közgyűlés 2021 2021.05.27. 15:00 - 2021.05.27. 17:30
The 11th Speech Synthesis Workshop (SSW11) 2021.08.26. 10:00 - 2021.08.28. 17:00

Kiemelkedő támogatóink