Hírek
A 2020. szeptember 24-én tartott Elnökségi ülés témái
2020-10-21 06:57
Különleges ülést tartott a HTE Elnöksége szeptember 24-én. A különlegességet egyrészt az adta, hogy együtt ülésezett a leköszönt és az újonnan megválasztott Elnökség, ahogy az már ilyenkor, a tisztújítás után lenni szokott – igaz, nem szeptemberben, hanem júniusban, de hát most a tisztújító Közgyűlést is csak szeptemberben tudta megtartani a HTE a járvány miatt. A másik, ami a különlegességet jelentette, hogy a nagyobb létszámra – nomeg az ismerkedésre – tekintettel hibrid módon, személyesen és online módon is részt lehetett vanni az ülésen. Az első napirendi pontban a technikai kérdéseket rendezte az új Elnökség, megállapodott az ülések dátumában és a kezdési időpontban. A második napirendi pontban a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat eredményét ismertette a Tudományos Bizottság leköszönő elnöke. A harmadik napirendi pontban az Elnökség a HTE következő időszakának a prioritásait vitatta meg és fogalmazott meg javaslatokat. mivel ebben a pontban a régi és az új Elnökség is aktívan részt vett, így a folytonosságot is segítette az együttesen tartott Elnökségi ülés.
Elhunyt Dr. Tarnay Katalin (1933-2020)
2020-10-16 10:33
Október 4-én elhunyt Dr. Tarnay Katalin, Pollák-Virág díjasunk. A kiváló, úttörő informatikusnő temetése október 16-án, 12 órakor lesz az Óbudai Temetőben.
210 éve született Alexander Bain, a faximile gép úttörője, az elektromos óra szabadalmaztatója
2020-10-11 23:08
Az 1800-as években a finommechanikai találmányok sora született meg, amikor finomkezű órásmesterek segítettek azoknak a találmányoknak a megalkotásában, amik már az elektromosság előnyeit használták ki, de a vezérlési feladatokban még mechanikai megoldásokra támaszkodtak. Ezek sorába állt be a 210 éve született skót feltaláló, Alexander Bain, aki több területen is értékes eredményeket ért el, de számunkra a legizgalmasabb próbálkozása a faximile gép megalkotásában játszott úttörő szerepe volt. Rá emlékezünk a következőkben, megemlítve néhányat a többi találmánya közül is.
HTE Fekete László-díj
2020-09-29 06:16
Még pár napig lehet pályázni a HTE Fekete László-díjra. A díjjal együtt járó összeg 1.000.000 Forint. Határidő október 1. éjfél
Pap János: A magyar vasúti távközlés rendhagyó krónikája 1846-2000
2020-09-28 19:23
Pap János három kötetes könyvet írt a vasúti távközlés múltjáról.
Dr. Schmideg Iván, a HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottságának aktív tagja személyesen vette át a Dr. Magyari Endre díjat
2020-09-16 07:52
Szeptember 14-én tartotta meg Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a májusban elmaradt Dr. Magyari Endre-díj kiosztóját. A díjazottak nevét az elnök már tavasszal nyilvánosságra hozta, de dr. Schmideg Iván akkor a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt személyesen nem vehette át a kitüntetést.
Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2020-ban?
2020-10-02 15:22
Még lehet pályázni az Év Projektmenedzsere Díjra!
Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2020-ban?
2020-09-28 10:54
Még lehet pályázni az Év Projektmenedzsere Díjra!
Ki lesz az év Projektmenedzsere 2020-ban?
2020-09-20 04:08
Még lehet pályázni az Év Projektmenedzsere Díjra!
Új elnökség a HTE élén
2020-09-11 10:54
Szeptember 8-án új elnökséget választott a HTE közössége. Elnök Vágujhelyi Ferenc, alelnök Kis Gergely, főtitkár Maradi István, főtitkár-helyettes Hrucsár Mária
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
Legközelebbi események
HTE Mesterséges Intelligencia Minikonferencia 2024 2024.09.24. 13:00 - 2024.09.24. 17:00
Változó klima-vándorló növények - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.09.25. 16:00 - 2024.09.25. 18:00
EIVOK-50 2024.10.01. 17:00 - 2024.10.01. 20:00
Electrosub Konferencia és Kiállítás - Data-EDIH szekció 2024.10.10. 13:00 - 2024.10.10. 15:00
SZOMEL Kft. szaknapja - Vételt., Kábel. szo., Médiaklub 2024.10.30. 9:00 - 2024.10.30. 17:00
HTE Infokom 2024 2024.11.05. 9:00 - 2024.11.06. 18:00