Vissza

A 2020. szeptember 24-én tartott Elnökségi ülés témái

Különleges ülést tartott a HTE Elnöksége szeptember 24-én. A különlegességet egyrészt az adta, hogy együtt ülésezett a leköszönt és az újonnan megválasztott Elnökség, ahogy az már ilyenkor, a tisztújítás után lenni szokott – igaz, nem szeptemberben, hanem júniusban, de hát most a tisztújító Közgyűlést is csak szeptemberben tudta megtartani a HTE a járvány miatt. A másik, ami a különlegességet jelentette, hogy a nagyobb létszámra – nomeg az ismerkedésre – tekintettel hibrid módon, személyesen és online módon is részt lehetett vanni az ülésen. Az első napirendi pontban a technikai kérdéseket rendezte az új Elnökség, megállapodott az ülések dátumában és a kezdési időpontban. A második napirendi pontban a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat eredményét ismertette a Tudományos Bizottság leköszönő elnöke. A harmadik napirendi pontban az Elnökség a HTE következő időszakának a prioritásait vitatta meg és fogalmazott meg javaslatokat. mivel ebben a pontban a régi és az új Elnökség is aktívan részt vett, így a folytonosságot is segítette az együttesen tartott Elnökségi ülés.


Az első napirendi pontban az új Elnökség tagjai a rendszeres elfoglaltságaik ismeretében meghatározták a továbbra is havi rendszerességű Elnökségi ülések napját 2020-ra és döntöttek arról is, hogy az eddigiektől eltérően 15-17 óra között tartják meg az üléseket. Az ülések továbbra is online módon lesznek megtartva, tekintettel az újra romló járványhelyzetre.

A második napirendi pontban Gerhátné Udvary Eszter, a Tudományos Bizottság leköszönő elnöke és a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat vezetője ismertette a 2020-as eredményeket. Elmondta, hogy ebben az évben kevesebb pályázat érkezett, 11 MSc és 8 BSc jelölt indult, ami részben a járványhelyzettel is magyarázható. Minden pályázatot két bíráló értékelt, s a kisebb létszám ellenére is a verseny élesebb volt, így több megosztott helyezésről is döntött az Elnökség. Ugyancsak döntés született az előterjesztés alapján az IEEE Communication Society különdíjról is. Az Elnökség javaslatára a harmadik helyről mindössze fél ponttal lemaradt pályázók idén dicsérő oklevelet kapnak.

A harmadik napirendi pontban a HTE prioritásait alakította ki az új Elnökség a korábbi Elnökség véleményét is meghallgatva. Ez egyfajta indító brain-storming is volt, ami alkotó szellemben, sok új ötlet megfogalmazása mellett folyt. Elsőként Nagy Péter operatív igazgató számolt be arról a megbeszélésről, amit Vágujhelyi Ferenc HTE elnök és Maradi István HTE főtitkár a korábbi elnökkel, Magyar Gáborral folytatott. A kikristályosodott prioritások közül a fiatalok elérése, a cégekkel, kormányzattal, más szervezetekkel való érdemi kapcsolatfelvétel és a HTE folyóiratainak a minőségi javítása került az első három helyre. Nagy Péter ismertetője után igazi alkotó vita bontakozott ki, ahol sok ötlet hangzott el a fenti prioritásokok kívül a pályázatokban való részvétel, a szakmai közösségek munkájának a fellendítése és a HTE nagyrendezvényeinek a szervezése témájában. Vágujhelyi Ferenc kifejtette, milyen lehetőségeket lát, ahol a HTE szerepet vállalhat, mint szakmai szervezet. Erre más EU országokban már van példa, célszerű lenne itt is ezt követni. Bánkuti Erzsébet, mint leköszönt főtitkár mintegy útravalóként összefoglalta, ő mit lát fontos prioritásnak a HTE életében. A vita végén Darabos Zoltán, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette az elképzeléseit a közösségek életének a fellendítésére, szélesebb körben ismertté tételére. Ezeket is megvitatta az Elnökség, egyetértve az előremutató javaslatokkal.

Maradi István főtitkár azzal összegezte a harmadik napirendben elhangzottakat, hogy azok jó kezdeményezések, de a továbbhaladáshoz a felmerült javaslatok vitaképes kidolgozása vezet el, célszerű ehhez felelősöket és határidőket rendelni.

Az Elnökségi ülés ezzel lezárult, s a helyszínen tartózkodók kisebb csoportokban beszélgettek a további teendőkről – szigorúan szájmaszk használata mellett és kellő távolságban állva egymástól. Az együttes ülés láthatóan elérte a célját, az új Elnökség gyorsan felvette a ritmust, s az átvett stafétabottal vághat neki a következő, már önálló október 8-i ülésének.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács