Hírek

WRC-23 Rádiótávközlési Világértekezlet

2024-03-28 10:31
wrc-23-radiotavkozlesi-vilagertekezl-1
2023 november 20- december 15 között Dubaiban került megrendezésre a Rádiótávközlési Világértekezlet (WRC-23). A Rádiótávközlési Világértekezletet három-négy évente rendezik. A WRC feladata a Nemzetközi Rádiószabályzat, a rádiófrekvenciás spektrum, valamint a geostacionárius-műholdas és nem geostacionárius-műholdas pályák használatáról szóló nemzetközi szerződés felülvizsgálata, és szükség esetén módosítása. A felülvizsgálatokra az ITU Tanácsa által meghatározott napirend alapján került sor, amely figyelembe veszi a korábbi Rádiótávközlési Világértekezlet ajánlásait. Az európai országok a CEPT keretében dolgozták ki közös álláspontjukat a világértekezlet egyes napirendi pontjaira. Az álláspont kidolgozásában a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság munkatársai is részt vettek.

A környezeti fenntarthatóság és a hírközlési szektor

2024-03-26 11:02
a-kornyezeti-fenntarthatosag-es-a-hirkozlesi-szekt-1
Az IKT ágazat szerepe jelentős a környezeti fenntarthatóság megvalósításában. Ezért az ezzel kapcsolatos iparpolitika illetve a hírközlési piacszabályozás európai alakítói (pl. Európai Bizottság és BEREC) és a szolgáltatók is egyre élénkebben foglalkoznak-e témával, hogy hozzájáruljanak az Európai Zöld megállapodás célkitűzéseinek megvalósításához.

165 éve született Alekszander Popov, a rádióvevő egyik feltalálója

2024-03-15 23:32
165-eve-szuletett-alekszander-popov-a-radiovevo-egyik-feltalaloja
Alekszander Popov nevét sokan ismerik és a legtöbb embernek az jut róla eszébe, hogy ő vagy Marconi találta fel a rádióhullámok vételére alkalmas berendezést, a rádióvevőt. Igazából azonban most nem ezzel a technikatörténeti vitával foglalkozunk, helyette inkább bemutatjuk Popov életútját és azokat a találmányokat, melyekkel akár meg is szerezhette ezt az elsőséget, de az is lehet, hogy nem. Most tehát a feltaláló születésnapi évfordulója okán megismerkedhetünk életével és szakmai munkásságával is, de a végén kitérünk arra az érdekes történetre is, hogy mi – vagy inkább ki – köti össze Popov találmányát Johannesburggal, a Tabánnal és a régi Műegyetemmel.

A 2024. február 8-án tartott Elnökségi ülés témái

2024-03-11 08:48
A 2024. február 8-i Elnökségi ülésre tizennégy napirendi pontot tartalmazott a meghívó. Az első napirendi pontban a Főtitkár tömör tájékoztatást adott az oktatási pilot program állásáról. A második napirendi pontban ismételten a HTE 2024-es minikonferenciáinak tervezése folyt, akárcsak januárban. A harmadik napirendi pontban már a májusi Közgyűlés programját készítette elő az Elnökség. A negyedik napirendi pont az Alapszabály módosítására vonatkozó előterjesztést ismertetett a külkapcsolatokért felelős elnökségi tag. Az ötödik és hatodik napirendi pontban az operatív igazgató számolt be a HTE pénzügyi státuszáról és a 2023-as év előzetes eredményeiről. A következő napirendi pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette a 2024-es HTE szakmai közösségi pályázat végső tervezetét. Ugyancsak ő adott tájékoztatót a szakkollégiumok témájában. A kilencedik, tizedik és tizenegyedik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag három résztéma állásáról számolt be. Elsőként a tagság igényeit felmérő online kérdőív, másodikként az intézményi fókuszok, harmadikként pedig a kétszintű tagság kialakítása volt a három napirendi témakör. A tizenkettedik pontban a Tudományos bizottság elnöke ismertette a HTE új honlapjára vonatkozó projekt ütemtervét. A tizenharmadik napirendi pont a már beérkezett díjjavaslatokról illetve a kezelésükről szólt. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a HTE titkárság megüresedő pozíciójának a betöltésével foglalkozott.

185 éve született Almon Brown Strowger, az automata telefonközpont feltalálója

2024-02-10 23:33
185-eve-szuletett-almon-brown-strowger-az-automata-telefonkozpont-feltalaloja
A telefónia hőskorában még a legtöbb találmány olyan emberek nevéhez fűződött, akik teljesen más foglalkozást űztek eredetileg. Volt köztük siketeket oktató tanár, zenetanár, festőművész és még sorolhatnánk. Most egy olyan feltaláló születésnapja érkezett el, aki temetkezési vállalkozó volt és egy, a vállalkozását ért sérelem megoldására találta fel az automata telefonközpontot. talán maga sem hitte, hogy ezzel a találmánnyal egy új korszakot teremt meg. A 185 évvel ezelőtt született Almon Brown Strowger sajátos módon megszületett találmánya mellett a fordulatos életét is bemutatja röviden megemlékezésében a 75 éves HTE.

Mik a trendek a hazai projektek körében? Indul a Projektmenedzsment Körkép 2024 kutatás

2024-03-27 11:47
mik-a-trendek-a-hazai-projektek-koreben-indul-a-projektmenedzsment-korkep-2024-kutatas
2024-ben már negyedszer méri fel a Magyar Projektmenedzsment Szövetség a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködésben a hazai szervezetek projektmenedzsment kultúráját.

Újra négyen a Titkárságon!

2024-03-22 09:05
ujra-negyen-a-titkarsagon-
Szeretettel köszöntjük a csapatunkban Fehér Viktóriát, aki március közepétől segíti a HTE Titkárság munkáját.

DSA: 2024. február 17-től a szabályozás előírásait alkalmaznia kell valamennyi érintett online szolgáltatónak

2024-03-19 09:02
dsa-2024-februar-17-tol-a-szabalyozas-eloirasait-alkalmaznia-kell-valamennyi-erintett-online-szolgaltatonak
Az óriásplatformok után (lásd erről a DSA: Az Európai Bizottság kijelölte a Nagyon Nagy Online Platformokat és Keresőmotorokat című korábbi HTE hírlevél cikket ) immár újabb érintett – kisebb és hazai – szolgáltatóknak is teljesíteniük kell a digitális szolgáltatásokról szóló EU rendelet (DSA) vonatkozó követelményeit. A szabályozás érinti mindazokat, akik ún. közvetítő szolgáltatónak minősülnek, az internet hozzáférési szolgáltatóktól a tárhelyszolgáltatókon és e kategórián belül az olyan hazai online platformokig mint pl. a szallas.hu, profession.hu, videa.hu, ingatlan.com, stb.

NIS2 EU irányelv szerinti új kiberbiztonsági szabályozásra kell felkészülni és alkalmazni valamennyi érintett szervezetnek

2024-03-14 09:46
nis2-eu-iranyelv-szerinti-uj-kiberbiztonsagi-szabalyozasra-kell-felkeszulni-es-alkalmazni-valamennyi-erintett-szervezetnek
Már nincs két évük a vállalatoknak arra, hogy megfeleljenek „A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvény” (továbbiakban: Kibertan tv.) követelményeknek, a NIS2-irányelv előírásainak. A NIS2 EU irányelv a kibertér és az informatikai rendszerek biztonságának megerősítését célozza meg. Célja, hogy biztosítsa a folyamatos működést és a megbízhatóságot az információs rendszerek és hálózatok terén, valamint védelmet nyújtson a kibertámadásokkal szemben. A NIS2 előírja az uniós tagállamok számára, hogy hozzanak intézkedéseket a hálózati és információs rendszerek kiberbiztonságának javítása érdekében, hozzanak létre nemzeti eseményértesítési rendszereket, és működjenek együtt más uniós tagállamokkal és uniós intézményekkel a kiberbiztonság területén. Ezt az irányelvet ülteti át a gyakorlatba a Kibertan tv. Azok számára ismerős lesz ez a törvény és végrehajtási rendeletei, akikre már korábban érvényes volt „Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény” elvárásai. Ez a kör jelentősen bővül. Magyarországon több mint 2500 közép- és nagyvállalatra vonatkozik majd így a NIS2 EU direktívát teljesítő Kibertan tv. Az érintett szervezeteknél kiemelt figyelmet kap majd a folyamatos hatósági ellenőrzés, továbbá kétévente kötelező lesz az auditorok által végzett biztonsági osztályba sorolás és a rendszerek auditálása.

A 2024. január 11-én tartott Elnökségi ülés témái

2024-02-15 10:32
A 2024-es év nyitó Elnökségi ülésére január 11-én került sor és tizenkét napirendi pont sorakozott a meghívóban. Az első napirendi pontban az Infokommunikációs Szakértő Bizottság elnöke számolt be a 2023-ban végzett munkáról és a 2024-es tervekről. A második napirendi pontban a HTE 2024-es minikonferenciáinak a témáit tervezte meg az Elnökség. A harmadik napirendi pontban a HTE 2024-es Elnökségi ülésrendjét fogadta el a testület. A negyedik napirendi pontban az operatív igazgató a HTE befektetéséiről és pénzügyi státuszáról adott nyitóképet. A következő két napirendi pontban ugyancsak ő számolt be a 2023. évi mérleg előzetes adatairól, illetve a 2024-es költségvetésről. A hetedik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag a kétszintű tagság koncepcióját mutatta be. A nyolcadik pontban a Gazdasági Bizottság elnöke a nemzetközi pályázati lehetőségeket ismertette. A kilencedik napirendi pontban a kormányzati egyeztetések és a szakmai fórumok voltak az előterjesztés témái. A tizedik pontban a szakmai szervezetek és az Elnökség együttműködését vitatta meg az Elnökség. A tizenegyedik pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag a 2024-es HTE szakmai közösségi pályázat kiírását mutatta be. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a HTE 75 éves évfordulójával kapcsolatos programot véglegesítette az ülés.

A HTE Titkársága új munkatársat keres!

2024-01-29 13:59
a-hte-titkarsaga-uj-munkatarsat-keres-
A HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. vezetői asszisztens pozícióra keres új munkatársat. A jelentkezéseket február 15. csütörtök 12 óráig várjuk az info@hte.hu címre.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE Közgyűlés 2024 2024.05.30. 15:00 - 2024.05.30. 18:00
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.06.05. 9:00 - 2024.06.05. 11:00
HTE 75 - Infokommunikációs trendek szakmai konferencia 2024.06.05. 13:00 - 2024.06.05. 17:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács