Születésnapi sorozatunk szereplőire általában a legnagyobb vagy legismertebb találmányukat megemlítve szoktunk a címben hivatkozni. Talán sokan fel is kapják a fejüket, hogy Zworykin neve mellett nem szerepel a legtöbb életrajzban kiemelt állítás, nevezetesen hogy ő lenne a televíziós kamerák lelkét jelentő ikonoszkóp feltalálója. Az állítás szándékosan nem szerepel a címben, aki a megemlékezést elolvassa, meg fogja érteni, hogy miért. Ennek ellenére Zworykin nagyon sokat tett az elektronikus televízió létrejötte érdekében, tehát amellett, hogy igyekszünk a nagy technikatörténeti tévedést eloszlatni, természetesen megérdemli, hogy megemlékezzünk életéről és találmányairól születésének 135-ik évfordulója alkalmából.

Vlagyimir Kuzmics Zvorikin Oroszországban, a Moszkvától mintegy 300 km-re keletre fekvő Murom városában született 1888. július 29-én. Születésnapját sok forrás 1889-re teszi, ennek az az oka, hogy születési évét Zvorikin az emigrációja után egy évvel későbbre datálta, a legújabb kutatások szerint azért, mert a doktori iskola megkezdésének életkori feltétele volt és ő már éppen túl volt a 35 éves koron. A nap tekintetében is vannak bizonytalanságok, itt is van, ahol július 30 szerepel. Ennek is megvan azonban az oka. A Szretenszkij Monostor eredeti metrikus könyve szerint – ami az anyakönyvnek felel meg –Vlagyimir Zvorikin 1888. július 17-én született – de nem a Gergely-naptár szerint, hanem a régi ortodox naptár szerint. Jelenleg az ortodox naptár 13 nappal tért el a Gergely-naptártól, ezért a legtöbb helyen 1888. július 30-at számoltak ki születésnapként. Csakhogy Vlagyimir Zvorikin még a tizenkilencedik században született, amikor az ortodox naptár még csak 12 nappal tért el a Gergely-naptártól! Ezért a helyes születési dátum július 29-e.

Édesapja, Alekszejevics Kuzmics Zvorikin egy jómódú kereskedő volt, aki gabonakereskedéssel foglalkozott és hajózási vállalkozása is volt, de emellett ő volt a Muromi Közösségi Bank vezetője is. Vlagyimir Zvorikin a legkisebb testvér volt a hétgyermekes családban. Gyermekkora csendes volt, apját ritkán látta, főként édesanyja, Jelena nevelte a gyermekeket. Az iskolai évei alatt hamar kitűnt, hogy Zvorikint a műszaki dolgok érdeklik, így tanulmányait a szentpétervári Műszaki Egyetemen folytatta, ahol 1910 és 1912 között Borisz Rozing volt a professzora. Rozing a tanítás mellett intenzíven foglalkozott az „elektronikus teleszkóp”, azaz a televízió megvalósításával, mert úgy gondolta, az elektronikus megoldással jobb eredményt lehetne elérni, mint az akkoriban a képfelbontásra használt Nipkow-tárcsával, ami a mechanikus televízió alapját adta. Rozing a szentpétervári Tüzérségi Akadémia pincéjében rendezett be egy magánlaboratóriumot és 1902-től kezdve itt kísérletezett a Braun-féle katódsugárcső felhasználásával. Kísérleteiben még mechanikus képbontást használt, de a vezetéken átvitt képet már elektronikusan próbálta megjeleníteni. Erre vonatkozóan 1907-ben szabadalmat is nyújtott be. Zvorikin tehát itt találkozott először az elektronikus televízió gondolatával és rendszeresen segített Rozingnak a kísérleteiben, aki elmagyarázta neki az elképzeléseit. Kísérleti eredményeiket 1910-ben már együtt mutatták be, bár ennek az eredményei még nagyon kezdetlegesek voltak.

Zvorikin 1912-ben végzett a szentpétervári Műszaki Egyetemen és utána a párizsi Collège de France hallgatója lett, ahol Paul Langevin volt a professzora és a röntgensugárzást tanulmányozta. Tanulmányait azonban kénytelen volt félbehagyni az első világháború kitörése miatt, behívót kapott ugyanis és az orosz híradós hadtesthez osztották be. Itt az orosz hadsereg számára készült rádióberendezések tesztelése volt a feladata. Közben 1916 áprilisában megnősült, feleségétől, Tatjana Vaszilijevától később két lánya is született: Nina 1920-ban és Jelena 1924-ben.

A világháború vége felé már a Marconi orosz részlegénél dolgozott. A bolsevik forradalom során azonban a Zvorikin-család muromi házát is lefoglalták a forradalmárok, így Zvorikin és a felesége csatlakozott Innokentevics Pablovics Tolmacsev paleobiológus és szibériai mamutkutató expedíciójához, mely Szibériába indult, de végül – mint kiderült, emigrációs céllal – 1918-ra átjutottak az USA-ba. Innen Zvorikin még 1919-ben visszatért Omszkba és csatlakozott az Alekszandr Vasziljevics Kolcsak által vezetett omszki bolsevikellenes kormányhoz. Már ennek a kormánynak a megbízásából utazott ki újra az USA-ba, de mivel közben Kolcsak mozgalma megbukott, így úgy döntöttek a feleségével, hogy végleg Amerikában maradnak.

Zvorikin egy rövid ideig az orosz nagykövetségen dolgozott könyvelőként, de hamar állást kapott a Westinghouse-nál Pittsburgh-ben. Ekkor módosította a nevének az írásmódját is a világ számára ma ismert Vladimir Kosma Zworykin formára. Itt számos projekten dolgozott a tüzérségi irányítás elektronizálásától az elektronikus irányítású rakétákig és az autóvezérlésig. Ekkor már több szabadalmat benyújtott, mint a Westinghouse megbízottja. Emellett azonban tovább foglalkozott a Borisz Rozing mellett megkezdett kísérleteivel az elektronikus képátvitel megvalósítására.

Zworykin 1923-ban szabadalmi bejelentést nyújtott be a US Patent Office-hoz a televíziózás tárgyában. 1925-ben némi módosításokkal és kiegészítésekkel újra beadott egy szabadalmi kérvényt, erre az utóbbira 1928. november 13-án US1691324 lajstromszám alatt meg is kapta a szabadalmat. Az 1923-as beadványát azonban 1931-ben két részre kellett bontania, de erre a két részre csak 1936-ban és 1938-ban kapta meg a szabadalmat US 2022450 illetve US 2141059 lajstromszám alatt. Ennek a nagy késlekedésnek az oka mindjárt kiderül, előtte azonban térjünk vissza időben 1925-be. Zworykin a két szabadalmi bejelentése alapján megpróbálta megvalósítani az elképzelését, a vezetékes képátvitelt az adóban és a vevőben egyaránt katódsugárcsövet alkalmazva. Próbálkozásait azonban nem sok siker koronázta. 1925 végén ugyan tartott egy bemutatót a Westinghouse vezetése számára az eredményeiről, de a bemutató után azt fogalmazták meg Zworykin felé, hogy „jobban tenné, ha az idejét gyakorlatiasabb problémák megoldására fordítaná”. Ettől kezdve mélyebben foglalkozott a fotocellák tökéletesítésével, ebből a témából is doktorált a Pittsburgi Egyetemen 1926-ban. A televízió gondolatával persze nem hagyott fel, csak visszafogottabban végezte a kísérleteit.

A részben sikertelen bemutató után az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy a Westinghouse nem fogja támogatni a televízió kifejlesztésére irányuló erőfeszítéseit, ha nem tud eredményt felmutatni. Mivel úgy érzékelte, hogy az elképzelésében az adóoldali megoldás elégtelensége okozza a problémát, ezért visszatért az adóoldalon a mechanikus képbontásra, de ezt nem Nipkow-tárcsával, hanem a Branson-féle fényszaggató (Light-chopper) segítségével oldotta meg. Erre is benyújtott egy szabadalmat, amit 1932. június 14-én kapott meg US 1863363 lajstromszámon. Ezzel az adóoldali megoldással kísérletezett, a vevőoldalon pedig továbbra is a katódsugárcsöves megoldást tökéletesítette. A vevőoldali rendszert Kinescope néven nyújtotta be szabadalmi bejelentésében 1929. november 16-án, amire 1938. február 22-én kapta meg a szabadalmi jogot US 2109245 lajstromszámon. Ez ugyan így nem volt teljes egészében elektronikus televíziónak nevezhető, de legalább a vevőoldalon sikerült némi előrelépést elérnie.

A Kinescope bemutatóin találkozott David Sarnoffal, a Radio Corporation of America (RCA) szintén orosz származású elnökével. Az RCA igen széles szabadalmi portfolióval rendelkezett a rádiózás terén és David Sarnoffnak az volt a stratégiája, hogy minden szabadalmat megszerzett valahogy az RCA részére, akár a személy, akár a szabadalom megvásárlásával. Ezt a stratégiát kívánta az éppen csak első próbálkozásait élő televízió esetében is folytatni. Ehhez éppen kapóra jött számára a Zworykinnal való találkozás, akit azonnal át is csábított az RCA-hoz azzal, hogy kinevezi a cég New Jersey államban, Camden városában működő laboratóriuma televíziós részlegének a vezetőjévé. Mivel a Westinghouse – látva, hogy Zworykin képtelen tökéletesíteni a berendezését – leállította a televízióval kapcsolatos kutatómunkát, így Zworykin természetesen kapott az alkalmon és elfogadta az ajánlatot.

Mielőtt azonban belépett volna az RCA-hoz, Sarnoff adott egy feladatot Zworykinnek. Megkérte, hogy keresse fel Philo T. Farnsworth-öt és fürkéssze ki, min is dolgozik valójában. Arra is megkérte Zworykint, hogy ne említse sem őt, sem az RCA-t a feltalálónak. Sarnoff ugyanis attól félt – nem is alaptalanul – hogy ha az RCA neve előkerül, akkor Farnsworth sokkal kevésbé lesz nyitott a megoldásai bemutatásában. Zworykin a feladatot nagyon is szívesen vállalta, mert abban reménykedett, hogy ki tudja figyelni, hogyan tudná a saját, 1923-ban illetve 1925-ben szabadalmaztatott rendszerét valóban használható eszközzé fejleszteni, ugyanis híre volt, hogy Farnsworth az adóoldali képbontást is vákuumcsővel oldotta meg.

A látogatás eredménye letaglózó volt Zworykin számára, mert azzal szembesült, hogy Farnsworth előbbre jutott a megoldásban, mint ő. Mint egy elejtett megjegyzéséből kiderült, sajnálta is, hogy a Farnsworth által kidolgozott image dissector ötlete nem az ő fejéből pattant ki. Pár hónappal később Sarnoff is elment Farnsworth laboratóriumába és saját szemével is látta, amit Zworykin mesélt neki: Farnsworth valóban használhatóbb képbontót fejlesztett ki, mint Zworykin, de a laboratóriumának a megvételét, amire Sarnoff azonnal ajánlatot tett, elutasította. Farnsworth az 1927. január 7-én benyújtott bejelentésére elég hamar, 1930. augusztus 26-án meg is kapta a szabadalmi jogot.

Zworykin az RCA laboratóriumában megpróbálta még a saját megoldását tökéletesíteni, de hamar kiderült, hogy nem tud jobb eredményeket elérni az elektronikus képbontásban, mint Farnsworth.

Tovább bonyolította az RCA helyzetét, hogy a magyar Tihanyi Kálmán megtalálta az igazi – egészen az ezredfordulóig, de talán még ma is használt – megoldást az adóoldali képbontásra, aminek a lényege a töltéstárolás elvének a bevezetése volt. Ezzel sikerült Tihanyinak kellően erőteljes képalkotásra alkalmas elektronnyalábot továbbítania. Ezt a találmányát angol és francia szabadalomként is benyújtotta. Ezek a szabadalmak 1928-ban már megjelentek és Sarnoff ezek hatására úgy döntött, az RCA csak úgy tudja elérni a célját a televíziós piacon, ha megkezdi a tárgyalásokat Tihanyival a szabadalmainak a felhasználására. Zworykin ugyan 1930. május elsején és július 17-én benyújtott egy-egy szabadalmat, melyben már kísérletet tett a Tihanyi Kálmán által feltalált töltéstárolás elvének alkalmazására, de ennek a szabadalmi leírásnak az alapján sem sikerült használható berendezést készítenie. A washingtoni Szabadalmi Hivatal nem sokkal később több alapvető igénypontban elutasította Zworykin 1930-as bejelentéseit, mivel azok ütköztek Tihanyi korábbi szabadalmi igénypontjaival. Így nem is maradt más lehetősége az RCA-nak, mint tárgyalni Tihanyival. Ezek a szabadalmak már az ikonoszkóp szabadalmai voltak, azonban ekkor még nem így hívták a szabadalmaztatott eszközt. Ebből viszont egyértelmű, hogy az ikonoszkópot nem Zworykin találta fel, mint ahogy ez az elmúlt évtizedekben elterjedt a szakmában és a köztudatban is.

A tárgyalások után az RCA megkezdte a berendezés kifejlesztését Tihanyi szabadalma alapján, mellyel 1931 nyarán máris bíztató eredményeket értek el. 1931. október 23-án elkészült az első végleges adócső, aminek ekkor adták az Iconoscope nevet – igaz, vélhetően Tihanyi Kálmán jóváhagyása és tudta nélkül. Hosszas tárgyalások után az RCA 1934-ben megvásárolta Tihanyi szabadalmait, így már semmi nem állt az útjában annak, hogy meginduljon a korszerű, katódsugárcsöves televízió gyártásra is alkalmas változatának a kifejlesztése.

A siker tehát megérkezett, azonban a történet ettől kezdve nem a legszebb oldalát mutatta. Zworykin több cikkben is ismertette a találmányt, de ezekben már azt a képzetet igyekezett sugallni, hogy mindez az ő 1923-as szabadalma alapján született meg. Ezzel – teljesen elhallgatva Tihanyi szabadalmát – megalapozta azt a hiedelmet, hogy az ikonoszkóp, majd az ennek továbbfejlesztéseként létrejött orthicon és a vidicon is az ő szabadalmán alapul. Megindult a támadás Sarnoff részéről a másik vonalon is, ahol Philo T. Farnsworth elsőségét támadták meg az elektronikus televízió létrehozására vonatkozóan, ugyancsak az 1923-as Zworykin szabadalomra hivatkozva. Egész pontosan Farnsworth 1927-es szabadalmának a 15. igénypontja lett a támadás tárgya, melyben az elektronikus képformálás (electonic image) létrehozása és továbbítása szerepel. Az USA szabadalmi hivatala azonban hosszú vizsgálat és több tárgyalás után egy 1934-es döntésében (Patent Interference #64027) kimondta, hogy Farnsworth a dissector tube feltalálásával, amit az 1927-es szabadalmában leírt és meg is valósított, szabatosan kifejtette a 15. igénypont tartalmát, ezzel szemben az 1923-as Zworykin szabadalom nem jutott el eddig a gondolatig – és nem is valósított meg ilyen rendszert. David Sarnoff végül is – egy sikertelen fellebbezés után – visszavonult és kénytelen volt royalty-t fizetni Farnsworth-nek.

Zworykin azonban mindezek ellenére továbbra is olyan publikációkat jelentetett meg, melyekben a saját találmányának tulajdonította az ikonoszkópot. Tihanyinak ez az 1936-os berlini olimpia után kezdett feltűnni, ahol a közvetítéseknél a Telefunken az ikonoszkóp segítségével közvetítette a sporteseményeket és ennek nagy sajtóvisszhangja lett. Megpróbált ugyan ellenpropagandát kifejteni az ügyben, de hamar ráébredt, hogy csak jogi úton tudja megszüntetni a folyamatos csúsztatásokat. Erre azonban a közelgő világháború miatt már nem volt lehetősége, a világháború vége után nem sokkal, 1947 februárjában pedig korai halála tette lehetetlenné a pereskedést.

Zworykin persze jelentős munkát végzett az ikonoszkóp 1931-es prototípusának a megjelenése után, hiszen még sok problémát meg kellett oldani ahhoz, hogy abból sikeres TV-kamera legyen, tehát érdemei nem elvitathatók, csak hát nem ő volt a feltalálója, ez azonban egészen az évszázad végéig nem kapott nyilvánosságot. Tihanyi Kálmán lányának, Tihanyi Glass Katalinnak, a HTE tiszteletbeli tagjának a kitartó küzdelme tette helyre az ikonoszkóp feltalálói jogát – legalább egyes helyeken, mint pl. a Smithsonian Institute múzeuma.

Zworykin egy jelentősebb összeget kapott az RCA-tól a kutatásai folytatására és 1947-ben a cég elnökhelyettese lett. A háború előtt nem sokkal azonban már az elektronmikroszkóp továbbfejlesztésével foglalkozott, majd a háború alatt rádióvezérelt torpedók és infravörös tartományban működő éjjellátó eszközök fejlesztésével támogatta a hadsereg harcképességét.

1951-ben – miután már egy évtizede külön élt az első feleségétől, Tatjana Vaszilijevától – elvált és régi ismerősét, Katherine Polevitskyt, a Pennsylvániai Egyetem bakteriológus professzorát vette feleségül. 1954-ben az RCA nyugdíjazta Zworykint, aki viszont egy ideig még a New York-i Rockefeller Intézet Orvoselektronikai Központjának az igazgatójaként folytatta kutatómunkáját. Emellett egyik alapítója és első elnöke volt az 1959-ben Párizsban megalapított International Federation of Medical Electronics and Biological Engineering szervezetnek, az IFMBE-nek. Az IFMBE a tiszteletére hozta létre 2000-ben a Vladimir Zworykin-díjat.

Viadimir K. Zworykin 1982 július 29-én, 94 évesen hunyt el Princetonban.

Hosszú, mozgalmas élete során több mint száz szakcikk, öt könyv és 120 szabadalom létrehozása fűződött a nevéhez.

 

dr. Bartolits István