Információbiztonsági Szakosztály - EIVOK szakosztály
Szakosztályunkat 2018. május 28-án alakítottunk meg Információbiztonsági Szakosztály – EIVOK néven a korábban már működő Elektronikus Információbiztonsági Vezetők Okosan Klubjából (a továbbiakban: EIVOK).
Szakosztályunk fő célja: aktív információbiztonsági szakmai közösség működtetése, az információbiztonsági kihívások áttekintése, megvitatása, tapasztalatcsere útján, tudásmegosztás által a napi információbiztonsági munka támogatása szervezeti, nemzeti és nemzetközi szinten. Együttműködés a HTE többi szakosztályával, a rendezvényeken és konferenciákon érdemi szakmai képviselet. Elősegíteni az HTE-NKE megállapodást, és a HTE kapcsolatrendszerének fejlesztése az NKE-n.
Előzmények:
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Elektronikus Információbiztonsági Vezető szakirányú továbbképzési szakon 2016/17-es évben végzett hallgatók 2017. szeptember 15-én létrehoztak egy szakmai közösséget Elektronikus Információbiztonsági Vezetők Okosan Klub (EIVOK) néven. A szakirányú továbbképzésen végzett hallgatók számára az előadásokon hallottak mellett, továbbá a jelentős szakmai fejlődésen túl a legfontosabb üzenet az volt, hogy az információbiztonság területén egyedül nagyon nehéz, sok esetben szinte lehetetlen a komplex, szerteágazó és egyre nagyobb kihívást jelentő szakmai feladatok megoldása. Az EIVOK létrehozásának célja volt egy aktív információbiztonsági szakmai közösség szervezése a végzett hallgatók, az oktatók, valamint a képzésen jelenleg is tanuló hallgatók között, amely lehetőséget biztosít szakmai és személyes kapcsolatteremtésre, támogatja az információbiztonsági munkát, hasznos információkat nyújt a tagjai számára, kéthavonta szakmai találkozókat szervez.
Szakosztály megalakítása:
Az EIVOK közösség dinamikusan bővült és taglétszáma 9 hónap alatt 17 főről 130 főre emelkedett, mely jelenleg több mint 250 fő. Az információbiztonsági szakértői közösség szervezeti hátterének megteremtése érdekében az EIVOK Szervező Bizottsága kezdeményezte a HTE vezetősége felé az információbiztonsági szakosztály megalakítását. Az elnökség jóváhagyását követően 2018. május 28-án 11 taggal megalapításra került a HTE Információbiztonsági Szakosztály – EIVOK.
A szakosztály vezetői:
|
|
|
Falyuna Nóra – vezetőségi tag;
Bor Olivér – vezetőségi tag;
Buga Ferenc – vezetőségi tag.
A szakosztály vezetői 2018-2021:
- Hrucsár Mária elnök
- Bús Nikolett Katalin alelnök
- Dr. Magyar Sándor alelnök
Szakosztály alapító tagjai:
- Balogh János
- Bubán Márton
- Bús Nikolett Katalin
- Gál Ferenc
- Hrucsár Mária
- Dr. Kucsera Erika
- Dr. Krasznay Csaba
- Dr. Luklíder Gabriella
- Dr. Magyar Sándor
- Németh Attila
- Romasovszki Attila
Szakosztály stratégiai céljai az információbiztonság területén:
- Összefogja a végzett hallgatókat, információbiztonsági vezetőket.
- Lehetőséget biztosítson az Elektronikus Információbiztonsági Vezetők közötti aktív szakmai és személyes kapcsolatteremtésre.
- Segítséget nyújtson a közös szakmai munka megvalósításában a végzettek, a jelenlegi hallgatók és az oktatók között.
- Olyan hasznos információkat, ötleteket, javaslatokat, megoldásokat biztosítson a tagok számára, amellyel versenyelőnyre tehetnek szert a jövőbeli kihívások sikeres megoldásában.
- Szakmai találkozókat, megbeszéléseket szervez (átlag kéthavonta).
- Elektronikus és nyomtatott szakmai anyagokat, elemzéseket, tanulmányokat gyűjt, rendszerez, koordinál és oszt meg.
- További információbiztonsági szakembereket von be a közös munkába.
- A HTE konferenciáin szakmai szekciók szervezése
- Igény esetén tájékoztatók összeállítása a szakmai és nem szakmai közönségnek
- Részvétel a HTE oktatási-tudományos tevékenységében
Alapértékeink:
Szakmaiság – Egyszerűség – Közvetlenség – Kötetlenség – Függetlenség
Szakosztály tevékenysége:
A HTE Információbiztonsági Szakosztálya – EIVOK rendszeresen, jellemzően kéthavonta információbiztonsági szakmai fórumokat rendez, konferenciákon információbiztonsági szekciókat, panelbeszélgetéseket szervez aktuális IT biztonsági témákban. Kiemelt konferenciái: HTE Infokom, illetve HTE Médianet konferencia, Kiberbiztonsági Hónap rendezvénysorozatában több eseményt állít össze, különböző IT biztonsággal foglalkozó szervezetek rendezvényein való részvételével hozzájárul a kiberbiztonság erősítéséhez. Együttműködik az információbiztonság területén működő más szakmai szervezetekkel, részt vesz IT szakmai programok, jogszabályi háttér véleményezésében, a MI technológia és biztonság munkájában. Elkötelezett az információbiztonságot tanuló hallgatók tanulmányi- és tudományos kutató tevékenységének támogatása iránt, szakmai programokat tart.
A szakosztály részletes munkája, tevékenysége megismerhető az egyéb dokumentumok között megjelenített beszámolókban, a tervezett programjait pedig az adott évi munkaterv tartalmazza.
Tisztújítás az Információbiztonsági Szakosztály - EIVOK-ban
A HTE Információbiztonsági szakosztály – EIVOK vezetésének megbízatása lejárt, emiatt a 2024. május 23-án megrendezett Szakosztályi Ülésen új vezetőséget választottunk.
A Szakosztály döntése értelmében a következő 3 évben a Szakosztályi Vezetőség tagjaként
Dr. Magyar Sándor - elnök
Oláh István György – alelnök
Dr. Tóth András - alelnök
Falyuna Nóra – vezetőségi tag
Bor Olivér – vezetőségi tag
Buga Ferenc – vezetőségi tag
dolgozik szakmai közösségünk operatív működtetésén.
Gratulálunk és a jövőbeni tevékenységükhöz sok sikert kívánunk. Egyúttal köszönjük a leköszönő Szakosztályi Vezetőség elkötelezettségét, magas színvonalon végzett munkáját.
HTE Információbiztonsági Szakosztály - EIVOK tisztújítás 2024
Az EIVOK 2024. március 7-i elnökségi ülésen hozott döntés alapján felkérte:
- dr. Luklíder Gabriellát a jelölő bizottság elnökének;
- Bubán Mártont a jelölő bizottság tagjának;
- Balogh Jánost a jelölő bizottság tagjának.
A soron következő Szakosztályi ülésen - amely várhatóan 2024. május 23-án az EIVOK-48 szakmai esttel együtt kerül megrendezésre - választjuk meg a következő időszak EIVOK vezetését, amely az:
- az elnökből;
- alelnökökből;
- vezetőségi tagokból
fog állni.
Az EIVOK vezetésére – az elnök személyére, az alelnökök és vezetőségi tagok létszámára és személyére – a Szakosztály SZMSZ-e alapján a Jelölő Bizottság tesz javaslatot.
Kérem, hogy legyetek figyelemmel a Jelölő Bizottság napokban megjelenő felhívására és aktívan vegyetek részt a pozícióra jelölt tagtársak névsorának összeállításában.
Dr. Magyar Sándor
elnök
Jelölőbizottság javaslattételi felhívása - HTE Információbiztonsági Szakosztály - EIVOK tisztújítás 2024
Kedves Kollégák, Tagtársak!
A HTE Információbiztonsági szakosztály – EIVOK vezetésének megbízatása 2024 májusában lejár, emiatt új vezetőséget kell választanunk. Valamennyi szakosztályi tag számára lehetőség van arra, hogy közvetlenül a Jelölő Bizottság felé névre szóló javaslatot tegyen a megválasztandó tisztségviselők személyére.
A Jelölő Bizottságnak az elnök személyére, az alelnökök és vezetőségi tagok létszámára és személyére kell javaslatot tennie.
Kérünk Benneteket, hogy amennyiben a Szakosztályi Vezetőség lehetséges tagjaira (jelölt) vonatkozó javaslatotok van, azt 2024. április 10-ig küldjék meg az eivok@hte.hu e-mail címre, „Tisztújítás” tárggyal
Szíves közreműködéseteket köszönjük:
dr. Luklíder Gabriella
a Jelölő Bizottság elnöke
Balogh János
a Jelölő Bizottság tagja
Bubán Márton
a Jelölő Bizottság tagja
Egyéb dokumentumok
A Cyber Threat Intelligence (CTI) aktuális kérdései Tudományos - Szakmai Konferencia NMHH, EIVOK-47:
https://www.hte.hu/esemenyek/-/esemeny/1/4912658/huawei-fejleszteseket-felvonultato-technologiai-bemutato-radiotavkozlesi 2024 május másodikán került megrendezésre.
Az ezzel kapcsolatos NMHH publikáció itt érhető el: https://nmhh.hu/cikk/246803/Ez_nem_olyan_hogy_felall_a_sotet_oldal_a_feherrel_szemben
Kedves HTE EIVOK tagok!
Az EIVOK szakosztály az alapítás óta folyamatosan fejlődik, egyre nagyobb az ismertsége, és egyre több tevékenységet végez.
2024-ben egy tisztújító szakosztályi ülésen kerül megválasztásra majd a következő időszak szakosztályi vezetése.
A tisztújítás folyamatának első lépéseként közzétesszük módosított SZMSZ javaslatot.
Ebben pár technikai pontosítás szerepel a jelenlegihez képest, valamint létrejön a vezetőségi tag szerepkör a megnövekedett feladatok ellátásának elősegítésére.
Kérjük, hogy január 15.ig véleményetek, javaslataitok az eivok@hte.hu címre küldjétek meg.
Az új SZMSZ-t a 2024. januári szakmai eseményen: https://www.hte.hu/esemenyek/-/esemeny/1/4898536/eivok-42-szakmai-est-es-szakosztalyi-kozgyules javasoljuk elfogadni.
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt Kívánva, Köszönettel: az EIVOK vezetése
A HTE Információbiztonsági Szakosztály-EIVOK valamint a HTE Debreceni csoport vezetői közös elismerő oklevéllel köszönték meg Buga Ferencnek kimagasló társadalmi és szakmai munkáját, amelyet a Debreceni Egyetemen 2022. november 4-én megrendezett EIVOK-30. Tudományos Szakmai Konferencia https://www.hte.hu/en/informaciobiztonsagi-szakosztaly-eivok/-/esemeny/1/4797838/eivok-30--tudomanyos-szakmai-konferencia szervezésében nyújtott.
Soron következő rendezvények |
Szakmai rendezvények, hírek az EIVOK ajánlásával |
Események
2024.10.01. 17:00 - 2024.10.01. 20:00 |
2024.09.19. 10:20 - 2024.09.20. 10:50 |
2024.05.23. 16:30 - 2024.05.23. 19:00 | 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00 |
2024.03.21. 16:50 - 2024.03.21. 19:00 |
2024.02.28. 16:30 - 2024.02.28. 19:00 | |
2024.02.22. 15:00 - 2024.02.23. 19:00 | 2024.02.14. 8:30 - 2024.02.14. 14:30 |
2024.01.18. 16:30 - 2024.01.18. 19:30 |
2023.12.13. 16:30 - 2023.12.13. 20:00 |
2023.11.22. 16:50 - 2023.11.22. 19:00 |
2023.10.25. 8:00 - 2023.10.25. 15:30 |
2023.09.14. 16:50 - 2023.09.14. 19:00 | 2023.09.07. 16:50 - 2023.09.07. 19:00 |
2023.05.25. 9:40 - 2023.05.25. 14:50 |
2023.04.27. 16:50 - 2023.04.27. 19:00 |
2023.03.30. 16:30 - 2023.03.30. 19:00 |
2023.02.23. 16:50 - 2023.02.23. 19:00 |
2023.01.19. 16:30 - 2023.01.19. 19:00 |
2022.12.15. 17:00 - 2022.12.15. 22:00 |
2022.11.04. 8:00 - 2022.11.04. 16:15 |
2022.10.20. 16:50 - 2022.10.20. 19:00 |
2022.09.22. 8:30 - 2022.09.22. 13:00 | 2022.09.15. 16:50 - 2022.09.15. 19:00 |
2022.05.26. 8:30 - 2022.05.26. 13:40 |
2022.04.28. 16:50 - 2022.04.28. 18:20 |
2022.03.31. 16:50 - 2022.03.31. 19:00 |
2022.02.24. 16:50 - 2022.02.24. 19:00 |
2022.01.27. 16:50 - 2022.01.27. 19:00 |
2021.11.25. 16:30 - 2021.11.25. 18:30 |
2021.10.21. 16:50 - 2021.10.21. 18:30 |
2021.09.22. 16:30 - 2021.09.22. 17:30 |
2021.05.27. 17:00 - 2021.05.27. 18:00 | 2021.05.20. 16:30 - 2021.05.20. 18:30 |
2021.04.27. 17:15 - 2021.04.27. 19:15 |
2021.03.25. 17:00 - 2021.03.25. 18:30 |
2021.02.11. 17:00 - 2021.02.11. 18:00 |
2021.01.21. 17:00 - 2021.01.21. 19:00 |
2020.01.23. 17:00 - 2020.01.23. 19:00 | 2020.01.23. 15:00 - 2020.01.23. 17:00 |
2019.11.28. 17:00 - 2019.11.28. 19:00 |
2019.10.24. 15:00 - 2019.10.24. 18:00 |
2019.10.03. 17:00 - 2019.10.03. 19:00 |
2019.05.30. 17:00 - 2019.05.30. 19:30 |
2019.03.28. 17:00 - 2019.03.28. 19:00 |
2019.02.15. 15:30 - 2019.02.15. 16:30 |
2019.01.31. 16:30 - 2019.01.31. 19:00 |
2018.11.29. 17:00 - 2018.11.29. 19:30 |
2018.10.04. 16:30 - 2018.10.04. 19:00 |
2018.05.31. 17:00 |
EIVOK – 4. Információbiztonsági Szakmai Fórum – 2018. 03.22.
Az információbiztonsági törvény gyakorlatban– Dr. Muha Lajos Informatikai biztonsági vezető, Magyar Államkincstár
Internetbiztonság az általános iskolástól az egyetemistákig– Dr. Baracsi Katalin, Internetjogász
Kerekasztal egy aktuális téma margójára: EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér)– Romasovszki Attila, Informatikai és finanszírozási osztályvezető, Szent Rókus Kórház és Intézményei
EIVOK – 3. Információbiztonsági Szakmai Fórum – 2018. 01.18.
Kitekintés Magyarország új kiberbiztonsági stratégiájára– Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Magyarország Kiberkoordinátora
Szemléletváltás a GDPR rendelkezéseinek tükrében– Nagy Sándor, IT biztonsági tanácsadó, TrustaaS Kft.
Kerekasztal beszélgetés a processzor sérülékenységek hátteréről Oláh István György vezetésével, Senior projektvezető és tanácsadó, OTP
EIVOK – 2. Információbiztonsági Szakmai Fórum 2017.11.23.
Kiberbiztonsági Akadémia első évének eredményei, aktualitásai– Dr. Krasznay Csaba, Kiberbiztonsági Akadémia Programigazgató NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar, Vezető- és Továbbképzési Központ, Elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzési szak szakfelelős, adjunktus
Kibervédelem és informatikai üzemeltetés határterületei– Dr. Magyar Sándor, NKE NBI egyetemi adjunktus
Információbiztonsági döntéstámogatás– Dr. Leitold Ferenc, Dunaújvárosi Egyetem, főiskolai tanár, Secudit
EIVOK – 1. Információbiztonsági Szakmai Fórum 2017.09.15.
BKK-t ért kiberbiztonsági események értékelése– Oláh István György vezetésével
Gyerekek biztonságos internethasználata– Nagy Gábor, vezetésével
Kerekasztal beszélgetés az EIV-ék Okosan Klub megalapításáról és működési feltételeiről – Bús Nikolett Katalin moderálásával