Hírek
200 éve született William Thomson, azaz Lord Kelvin, a termodinamika tudományos szintre emelője, a transzatlanti kábel sikeres kiépítésének a kulcsembere
2024-06-25 22:32
William Thomson – vagy ismertebb nevén Lord Kelvin – nevéről valószínűleg a legtöbb embernek a róla elnevezett hőmérsékleti skála jut az eszébe. Szerteágazó tevékenységével azonban a tudományos életben a termodinamika terén ért el kiemelkedő eredményeket, gyakorlati munkássága pedig a transzatlanti távírókábel kiépítésének a sikerességében nyilvánult meg. Emellett számtalan egyéb dologgal is foglalkozott, s ő volt az első olyan brit alattvaló, aki a tudományos eredményei révén nyerte el a nemesi címet. A következőkben tehát Lord Kelvin 200 éves születésnapja okán az életútjával és – a teljesség igénye nélkül – néhány kiemelkedő tevékenységével, eredményével ismerkedhetünk meg.
A 2024. április 18-án tartott Elnökségi ülés témái
2024-06-13 10:17
A 2024. április 18-i Elnökségi ülés meghívója tizenhárom napirendi pontot tartalmazott. Az első napirendi pontban a főtitkár az időközben megtartott stratégiai ülés eredményeit ismertette. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2024 konferencia programjának az állásáról hangzott el beszámoló. A harmadik napirendi pontban a HTE minikonferenciák helyzete volt a napirenden. A negyedik napirendi pontban az Infocommunications Journal működtetésének a feltételeiről szóló előterjesztést hallgatta meg az Elnökség, amit a Tudományos Bizottság elnöke a főszerkesztővel közösen mutatott be. Az ötödik napirendi pontban az operatív igazgató a HTE és a HTEnet előzetes eredménykimutatását ismertette. A hatodik napirendi pontban ugyancsak az operatív igazgató mutatta be a 2024-es év terveit és a siker érdekében szükséges tennivalókat. A hetedik napirendi pontban az Alapszabály módosításával foglalkozott az Elnökség. A következő napirendi pontban az ISZB elnöke vezette fel a javaslatait az ISZB kiterjesztett tevékenységéről. A kilencedik napirendi pontban a Tudományos Bizottság elnőke számolt be a 2024-es tervekről és az online platform státuszáról. A tizedik napirendi pontban a HTE főtitkára a Közgyűlés előkészítésének a részeként a tiszteletbeli szenátorokra és a címzetes szenátorokra tett javaslatot. A következő pontban a Díjbizottság számolt be a HTE díjakra vonatkozó döntéséről. A tizenkettedik napirendi pont a HTE 75 éves jubileumi eseményeivel foglalkozott. Végezetül az Egyebek napirendi pontban az NMHH Online Platform Vitarendező Tanácsba való jelölésről szavazott, illetve a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat korábbi előterjesztését fogadta el.
Mesterséges Intelligencia – a harmincas években Gyires-Tóth Bálint
2024-06-04 13:59
HTE 75 Infokommunikációs víziók 4
Páratlan duplázás a HTE EIVOK részéről
2024-05-23 09:31
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület szakmai fórumán az "Év információbiztonsági tartalom előállítója” díjat idén is, a tavalyi évhez hasonlóan a HTE EIVOK- nak adta át.
Blokklánc technológiák: vízió az elkövetkezendő 10-15 évre - Vágujhelyi Ferenc
2024-05-16 10:43
HTE 75 Infokommunikációs víziók 3
A 2024. március 7-én tartott Elnökségi ülés témái
2024-05-07 09:54
A 2024. március 7-i Elnökségi ülésre rekordmennyiségű, tizenhét napirendi pontot tartalmazott a meghívó. Az első napirendi pontban a főtitkár számolt be a 2024-2029-es stratégia állásáról. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2024 konferencia programjának az állásáról hangzott el beszámoló. A harmadik napirendi pontban a HTE minikonferenciák helyzete volt a napirenden. A negyedik, ötödik és hatodik napirendi pontban az operatív igazgató számolt be a HTE befektetéseiről, a 2023-as előzetes mérlegeredményekről és a 2024-es költségvetésről. A következő napirendi pontban a külkapcsolatokért felelős elnökségi tag ismertette az Alapszabály módosítására vonatkozó javaslatait. A nyolcadik pontban a főtitkár számolt be a májusi Közgyűlés előkészítéséről. A kilencedik napirendi pontban a Díjbizottság ismertette a szakmai közösségektől és a HTE tagoktól érkezett díjjavaslatokat. Ugyancsak a Díjbizottság tett előterjesztést a tizedik pontban az állami díjjavaslatokra. Még mindig díjakkal foglalkozott az Elnökség a tizenegyedik napirendi pontban, ekkor a HTE alelnöke a HTE Fekete László-díjról adott képet. A következő pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette a szakmai közösségek pályázatának a 2023-as teljesítését, valamint ismertette az idei pályázat eredményét. A tizenharmadik és tizennegyedik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag ismertette a kollektív tagokkal illetve a kétszintű tagsági státusszal kapcsolatos fejleményeket. Az idő előrehaladta miatt a következő két napirendi pontot átugrotta az Elnökség, és így a tizenhetedik pontban az egyetemi közreműködések státuszáról történt rövid ismertetés. Végezetül az Egyebek napirendi pontban néhány tájékoztató információ hangzott el.
Kiberbiztonság – helyzetkép és kitekintés a jövőre - Buttyán Levente
2024-06-13 06:32
HTE 75 Infokommunikációs víziók 5
125 éve született Békésy György, Nobel-díjas fizikus, a hallás fiziológiájának a feltérképezője
2024-06-02 22:32
Ismét abban a ritka helyzetben vagyunk, hogy egy magyar születésű, Nobel-díjas tudóst köszönthetünk a következőkben. 125 éve, 1899. június 3-án született Békésy György, aki a „belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel díjat 1961-ben. Kutatásai ugyan a biofizika területére koncentráltak, de ezek a kutatások a távközlés területéről indultak és hazai kutatólaboratóriuma is a Posta Kísérleti Állomáson működött. A következőkben Békésy György életútjával és tudományos eredményeivel ismerkedhetünk meg 125 éves születésnapja tiszteletére.
HTE Stratégiája 2024-2029
2024-05-21 13:00
A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület immár 75 éve látja el a ICT terület képviseletét, a technológiai fejlődés támogatását. Az Egyesület folyamatosan alkalmazkodik a változó körülményekhez, és célja az ICT gyors fejlődésének elősegítése, értéket teremtve a szakma és társadalom számára. A környezeti feltételek az elmúlt időszakban oly mértékben változtak, hogy elkerülhetetlenné vált a jelen kihívásaira választ adó stratégia kimunkálása. Ennek megfelelően a HTE Elnöksége kidolgozta és a 2024. márciusi ülésén elfogadta a HTE új 2029 évig kitekintő stratégiáját. Jelen anyag a HTE tagságának a széleskörű tájékoztatásérdekében összefoglalja a HTE stratégiai dokumentuma alaptételeit.
A hálózati technológiák jövője: vízió 2040-re - Vida Rolland
2024-04-25 13:35
Ahhoz, hogy valaki megjósolja a technológiai fejlődés jövőjét, ráadásul 10-15 éves időtávlatban, viszonylag nagy bátorságra van szükség.
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
Legközelebbi események
HTE Drón szakmai nap 2025 2025.02.26. 13:00 - 2025.02.26. 17:00