Hírek

175 éve született Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója

2022-03-02 23:38
175-eve-szuletett-alexander-graham-bell-a-telefon-feltalaloja
Kivételesen nagy évfordulóra emlékezhetünk, hiszen Alexander Graham Bell találmánya talán a világ összes embere számára ismerős, bár még mindig vannak a világon telefonnal nagyon szerényen ellátott területek. Most a megemlékezés mellett néhány olyan találmányát is megemlítjük, ami talán kevéssé ismert, pedig munkásságának nagyobb része már a telefon feltalálása utánra esett. Emellett kicsit betekintést adunk a találmány megszületésének a magánéleti mozgatórugóiba is, hiszen egy időben Bellt munkája és magánélete ugyanahhoz a családhoz kötötte, hogy aztán egészen a haláláig kitartson az őt végig támogató felesége mellett. Találmányának jelentősége miatt sokan támadták meg feltalálói elsőségében, állítólag 587 alkalommal kellett bírósági tárgyalásokon megjelennie vagy képviseltetnie magát az úttörő szabadalma megvédése érdekében, így életének erre a részére is kitérünk röviden a megemlékezésben.

ICANN Training Series - Central Europe and the Baltics: ICANN's Technical Mission

2022-02-21 13:49
icann-training-series-central-europe-and-the-baltics-icann-s-technical-mission
Az internet központi szervezete az ICANN, a HTE és a BME-VIK támogatásával, három részből álló online előadássorozatot (webinar) szervez 2022 első felében, melynek témája az Internet működésének bemutatása. Az második alkalom időpontja: március 3-án 13:00-14:00.

175 éve született Thomas Alva Edison, a „Menlo Park-i varázsló”

2022-02-10 23:38
175-eve-szuletett-thomas-alva-edison-a-menlo-park-i-varazslo-
Thomas Alva Edison nevét valószínűleg mindenki ismeri, s több találmányt is rögtön a nevéhez tudunk kötni, a fonográf, az izzólámpa és a villamosítás jut eszébe a legtöbb embernek. Kétségtelen, hogy fantasztikusan széles érdeklődési köre miatt a nevéhez kötődő 1093 szabadalom egészen elképesztő skáláját adja azoknak a területeknek, ahol valamit feltalált. Természetesen a hírközlés is bőven kapott a találmányaiból, így 175-ik születésnapja alkalmából adunk egy körképet az egész életéről – amiből persze regényeket lehetne írni, írtak is néhány tucatot az elmúlt száz évben.

Az orvosi Nobel-díjas Békésy György emlékezete – 2022

2022-02-08 11:31
az-orvosi-nobel-dijas-bekesy-gyorgy-emlekezete-2022
Békésy György Emlékbizottság nyitó emlékülése a BME-n, 2022. február 23. A részvétel regisztrációhoz kötött.

Vida Rolland kiemelkedő szerepvállalása az IEEE nemzetközi nagykonferenciáinak szervezésében

2022-01-26 07:16
vida-rolland-kiemelkedo-szerepvallalasa-az-ieee-nemzetkozi-nagykonferenciainak-szervezeseben
Dr. Vida Rolland, a HTE Puskás Tivadar díjas tagja, korábbi elnökségi tag és nemzetközi kapcsolatokért felelős címzetes szenátor 8 évig volt tevékeny az IEEE Communications Society-ben, jelenleg a IEEE ComSoc Conferences Council tagja

Szakmai közösségek pályázat 2022

2022-01-20 11:06
A HTE Elnöksége az Alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében – az elmúlt évekhez hasonlóan – ösztönözni kívánja az Egyesület keretei közt működő szakmai közösségek munkáját. A 2022. évben a szakmai közösségek munkájának támogatási keretösszegére nettó 1.500.000 Ft került jóváhagyásra az elnökség által, amelyet 3 módon lehet felhasználni: online modul támogatás formájában évközi lehívás alapján, előre tervezett, pályázat útján elnyert támogatás, illetve eseti támogatás formájában. Határidő: 2022. február 15.

165 éve született Heinrich Hertz, az első rezgőkör megalkotója, akiről a frekvencia mértékegységét is elnevezték

2022-02-21 23:38
165-eve-szuletett-heinrich-hertz-az-elso-rezgokor-megalkotoja-akirol-a-frekvencia-mertekegyseget-is-elneveztek
Úttörő volt a maga nemében, sokra lett volna még képes, de mindössze 36 éves korában váratlanul véget ért a karrierje a 165 éve született Heinrich Hertznek. Ennek ellenére nap mint nap emlegetjük a nevét, igaz mértékegységként. Most, a 165 éves születésnapján ismerkedjünk meg mindazzal, amit hozzáadott a világhoz ez alatt a rövid idő alatt is.

Elhunyt Sáfár József (1947-2022)

2022-02-28 08:08
elhunyt-safar-jozsef-1947-2022-
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Sáfár József, a HTE Technikatörténeti szakosztályának HTE arany jelvényes elnöke, a Távírótörténeti Állandó Tárlat igazgatója, egyben kitalálója, gyűjtője, üzemeltetője és tárlatvezetője, ipartörténeti kutató életének 75. évében eltávozott közülünk. Búcsúztatása 2022. március 11-én 12:00 órakor lesz a 1086 Budapest, Fiumei út 16-18. szám alatti temetőben.

120 éve született Walter Brattain, a tranzisztor egyik feltalálója

2022-02-09 23:38
120-eve-szuletett-walter-brattain-a-tranzisztor-egyik-feltalaloja
A tranzisztor feltalálása – mely hetven évvel ezelőtt teljesen megváltoztatta az életünket – több ember nevéhez fűződik, ennek a három fős csapatnak volt az egyik tagja Walter Brattain, aki éppen 120 évvel ezelőtt született. Születésnapja jó lehetőséget ad arra, hogy a közös találmányuk mellett az élettörténetével és egyéb szakmai munkásságával is megismerkedjünk.

220 éve született Charles Wheatstone, a viktoriánus kor sokoldalú, híres feltalálója

2022-02-05 23:38
220-eve-szuletett-charles-wheatstone-a-viktorianus-kor-sokoldalu-hires-feltalaloja
Sir Charles Wheatstone neve nyilván sokak számára ismerősen cseng, a legtöbb embernek a Wheatstone-híd rémlik fel korábbi tanulmányaiból, pedig a legtöbbet talán a távíróval foglalkozott, s hozta létre üzlettársával a Cooke-Wheatstone tűs távírót. Emellett azonban a viktoriánus kor sok találmánya fűződik a nevéhez, amik egy része ma már ismeretlen, de többet még ma is használunk közülük. Ebben a megemlékezésben ezekkel is és élete néhány fordulatával is megismerkedhetünk 220 éves születésnapja alkalmából.

ICANN Training Series - Central Europe and the Baltics: DNS101

2022-01-25 12:32
icann-training-series-central-europe-and-the-baltics-dns101
Az internet központi szervezete az ICANN a HTE támogatásával három részből álló online előadássorozatot (webinar) szervez 2022 első felében, melynek témája az Internet működésének bemutatása. Az első alkalom időpontja: 2022. február 3. 13:00-14:00.

WebGraf 2021 programozói verseny - HTE Egri csoportjának beszámolója

2022-01-20 10:22
webgraf-2021-programozoi-verseny-hte-egri-csoportjanak-beszamoloja
A HTE Egri csoportja is bekapcsolódott a Matematikai és Informatikai Intézet által rendezett 2021. évi WebGraf programozói verseny szervezésébe, melyben grafikus webalkalmazások témakörében középiskolás (3 fős) csapatok vettek részt.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Cisco AI for Security-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.13. 17:15 - 2024.05.13. 19:15
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 15:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács