Vissza

Elhunyt Dr. Nándorfi Gyulané Magdi (1937-2023)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Nándorfi Gyuláné Magdi február 9-én hosszú betegség után örökre elment. Temetése március 7-én 12.45-kor lesz a farkasréti temetőben.


Nándorfiné Gyuláné dr. 1959-ben végzett az ELTE matematika-fizika szakán, majd 1961-től a Magyar Postánál és jogutód vállalatainál dolgozott egészen 1999-ig. Kezdetben erősáramú távolbahatási kérdésekkel, majd átviteltechnikai zajokkal foglalkozott. 1965 -től a PKI kötelékén belül hálózattervezéssel, majd 1972-től az üzemeltetés és fenntartás kérdéseivel és hibaelemzéssel foglalkozott. Doktori címét is ebben a témában védte meg 1975-ben. 1989-től két világbanki projektben is részt vett, a brazil tendernek a projektvezetője volt. A Matáv vezérigazgatóságán pedig a szolgáltatásminőségi kérdések  tartoztak hozzá egészen 1998-ig. 1992-től 1998-ig az ETNO QoS munkacsoportjában a Matáv képviselőjeként végzett nemzetközi munkát.

1999 áprilisa óta dolgozott az NHH-nál, illetve korábban a HIF-nél, ahol a szolgáltatásminőségi kérdések szakembere volt. Tudását messzemenően tudta kamatoztatni a hálózatokkal kapcsolatos műszaki kérdésekben és a referencia ajánlatok véleményezésénél. Széleskörű, a távközlés különböző más területein szerzett tudása pedig a Műszaki és Technológiai Elemző Osztály bármely szakmai kérdésében kamatoztatható volt.

Mind e mellett a szabályozási munkában is aktívan részt vett. Az ő nevéhez fűződik például az "Elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről" szóló Kormányrendelet szakmai előkészítése és több más rendelet előkészítésében való részvétel, de kivette részét az NHH szabályozási munkájában is. A piacelemzési munkában a bérelt vonali munkabizottság tagjaként, a referenciaajánlatok elbírálásában pedig a szolgáltatásminőségi és megbízhatósági kérdések szakértőjeként, valamint a Voice over IP szabályozási előkészítésében végzett kiemelkedő munkát. Emellet az NGN projekt tagjaként is tevékenykedik.

Nándorfiné aktívan részt vett az ITU 2. tanulmányi csoportjának munkájában, ahol komoly vezető szerepet vívott ki magának és ezen keresztül a hazai szakmának. 2002-től 2004-ig az ITU által azóta kiadott „QoS Handbook” koordinátora volt. Ebben a minőségében sikeresen fogta össze a világ legfelkészültebb szakértőinek munkáját és szerzett elismerést nem csak az NHH-nak, hanem a hazai szabályozásnak és a magyar távközlésnek is.

Nándorfi Gyuláné több hazai szakmai szervezetnek (HTE, EOQ) is tagja és az EOQ Megbízhatósági Szakbizottság elnöke volt. Ebben a minőségében is komoly munkát folytatott, évente több szakmai rendezvény, konferenciák szervezését segítette, támogatta. Termékeny életútja alatt több könyve is megjelent a távbeszélő hálózatok megbízhatósága, illetve a szolgáltatásminőség témakörében. Rendszeresen publikált a Budavox Review-ban, a Magyar Távközlésben, a Híradástechnika folyóiratban és a Minőség és Megbízhatóságban. Társszerzője a HTE online szakkönyvének is. A HTE Megbízhatósági és Minőségügyi Szakosztályának és az EOQ MNB Megbízhatósági Szakbizottságának titkáraként is tevékenykedett igen eredményesen. Értékes közösségi és szakmai munkáját a HTE 1991-ben Ezüst jelvénnyel, 1993-ban és 1997-ben Arany jelvénnyel, 1995-ben pedig Puskás Tivadar emlékéremmel ismerte el. A HIF 2003-ban Kiemelkedő Szakmai Munkáért kitüntetése, majd az NHH 2007-ben köztisztviselői életpályája lezárásaként a „Hírközlésért” kitüntetésben részesült.

Nagy munkabírása, pontos és felelősségteljes munkája, hazai és nemzetközi méretekben végzett szervező és szakmai tevékenysége, egyenletesen magas teljesítménye alapján és nem utolsó sorban, mint köztiszteletnek örvendő munkatárs méltán rászolgált kollégái megbecsülésére, szeretetére. Emlékét megőrizzük.

Temetése március 7-én 12.45-kor lesz a Farkasréti temető Makovetz termében. Gyászmise 18-órakor a VIII. ker. Mária u. 25.  alatti Jézus szíve templomban.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács