Vissza

Elhunyt Bartha István 1950-2020

Elhunyt Bartha István villamosmérnök, az Országos Mentőszolgálat Információtechnológiai Osztályának nyugalmazott vezetője, a HTE Rádiótávközlési Szakosztály korábbi titkára, Puskás Tivadar díj kitüntetettje. Búcsúztatása augusztus 17-én 12:45-kor lesz a Rákospalotai temetőben.


Bartha István 1950. február 20-án született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisközségben, Ároktőn. A budapesti Corvin Mátyás Elektronikai Műszerész Szakközépiskolában tett érettségi után – az egy éves katonai szolgálat letöltését követően – 1969-ben kezdte meg tanulmányait a BME Villamosmérnöki Karán. A diploma megszerzését követően Híradástechnikai Kutató Intézetben helyezkedett el. 1975-től 1985-ig a METROBER keretében a metró hírrendszereinek tervezésével, üzembe helyezésével foglalkozott, itt szerzett szakmai hírnevet magának a rádió távközlési szakmai közösségben. 1985-től nyugdíjazásáig vezette az Országos Mentőszolgálat Rádiótechnikai Osztályát, illetve jogutódjait. Ennek keretében az OMSZ országos rendszereinek ( rádió rendszer, segélyhívásokat fogadó rendszer, informatikai rendszer,…)  tervezését, üzemeltetését, többszöri rekonstrukcióját, megújítását irányította.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek több évtizede volt tagja. Részese volt a TETRA rendszer hazai bevezetését szorgalmazó szakmai közösségnek (TETRAdius), majd a HTE TETRA Szakosztályának is alapító tagja, kezdetektől három választási cikluson keresztül titkáraként tevékenykedett.

Számos szakcikk szerzője, vagy társszerzője. Nevéhez több szakmai rendezvény megszervezése, szakmai előadások megtartása, illetve szakmai látogatások előkészítése fűződik. Tagja volt az EDR közbeszerzési pályázata műszaki dokumentációját készítő team-nek, majd a bíráló bizottságnak. Kiváló szakmai kapcsolatokat ápolt a rádió távközlési cégekkel, szervezetekkel, illetve távközlési szolgáltatókkal, a hatósággal, a társ szervezetek szakmai vezetőivel.

A TETRA rendszer meghonosítása, megvalósítása során a felhasználói réteg igényeit, szándékait képviselve vett részt azokban a szakmai közösségekben, illetve kormányzati munkabizottságokban, amelyek a jelentősebb készenléti felhasználók és az üzemeltetők közti összhangot megteremteni szolgált.    

Felismerte a készenléti szervezetek együttműködésének fontosságát és saját lehetőségeivel segítette is azokat a civil szervezeteket, amelyek e munkában részt vettek. A Magyar Vöröskereszt romániai forradalom idején történő, majd a tiszai árvizek kapcsán szükségessé vált rádiókommunikációs eszköz ellátásában személyesen is közreműködött. Az EDR rendszer üzembe helyezését követően kiállt a támogató-, együttműködő civil szervezetek EDR eszközökkel való ellátása érdekében.

Részben a nevéhez fűződik a TETRA Szakosztály munkájának átszervezése, megújítása, a HTE szakterületi tagsági szervezésének újraindítása, jelentős számú – a készenléti szolgálatoknál dolgozó - tag beszervezése. Mint a Szakosztály titkára lelkiismeretesen szervezte és adminisztrálta az elnökség tevékenységét, illetve a szakosztályi munkát. A HTE-n kívül más azonos célú szervezeteknek (TFHE, illetve PROMOTEL) is tagja volt és mint ilyen, nem kis szerepe volt a TETRA World Congress sikeres hazai megrendezésében.

Emlékét megőrizzük, szakmai örökségét ápoljuk!

 

Jamrik Péter
a HTE Rádiótávközlési Szakosztály társelnöke

 

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács