Vissza

185 éve született Almon Brown Strowger, az automata telefonközpont feltalálója

A telefónia hőskorában még a legtöbb találmány olyan emberek nevéhez fűződött, akik teljesen más foglalkozást űztek eredetileg. Volt köztük siketeket oktató tanár, zenetanár, festőművész és még sorolhatnánk. Most egy olyan feltaláló születésnapja érkezett el, aki temetkezési vállalkozó volt és egy, a vállalkozását ért sérelem megoldására találta fel az automata telefonközpontot. talán maga sem hitte, hogy ezzel a találmánnyal egy új korszakot teremt meg. A 185 évvel ezelőtt született Almon Brown Strowger sajátos módon megszületett találmánya mellett a fordulatos életét is bemutatja röviden megemlékezésében a 75 éves HTE.


Almon Brown Strowger 1839. február 11-én született New York államban, Penfieldben. Fiatal koráról kevés információ maradt fenn, annyit lehet tudni, hogy bátyjával már gyerekkorában próbáltak a ház körüli munkákhoz olyan szerkezeteket alkotni, amik segítik ezeket a tevékenységeket. Iskoláit Penfieldben végezte, majd az amerikai polgárháború alatt a 8. New-Yorki Önkéntes Lovasságnál szolgált, valószínűsíthetően részt vett az 1862-es Bull Run-i csatában is.

A polgárháború után először iskolai tanárként helyezkedett el El Doradoban, majd Topekában, de később temetkezési vállalkozó lett Kansas City-ben. Egy ideig meg is élt ebből a sajátos foglalkozásból, mert volt ugyan a városban másik temetkezési vállalkozó is, de megoszlottak köztük a telefonhívások. Egy idő után viszont azt vette észre Strowger, hogy alig jelentkeznek nála az ügyfelek, miközben a temetőben ugyanolyan számban folytak a temetések, mint korábban. Amikor aztán egy jó barátja hunyt el Kansas City-ben és a felesége nem vele temettette el, hanem a konkurenciával, akkor Strowger komolyabb nyomozásba kezdett. Kiderítette, hogy a konkurense időközben megházasodott és egy olyan hölgyet vett feleségül, aki a város telefonközpontjában a kézikapcsolásokat kezelte. Így aztán ahányszor érkezett egy hívás, hogy valaki meghalt és temetkezési vállalkozót keresnek, a hölgy mindig a saját férjét kapcsolta. Így történhetett meg, hogy Strowger alig kapott megrendeléseket.

Természetesen több lehetősége is lett volna Strowgernek, hogy panaszt emeljen – akár a szolgáltatónál, akár bíróság előtt – de nem érezte ezeket a lehetőségeket igazán hatékonynak. Helyette azon kezdett el gondolkodni, hogyan lehetne a telefonhívásokat automatizálni, hogy ne legyen senki kitéve a telefonos kisasszonyok szubjektív döntésének. Ekkor a hívó maga tudná vezérelni a hívását és a telefon éjjel-nappal működőképes lenne, sok helyen ugyanis éjszaka nem kezelték a hívásokat. Strowgernek ez az utóbbi szempont is fontos volt, mert temetkezési vállalkozóként a feladatainak a nagyobb része éjjel keletkezett.

Strowger ugyan a gondolatának másik aspektusát nem érzékelte, de az is vonzóvá tette az automata telefonközpont gondolatát, hogy az első telefonközpont 1878 januári üzembe helyezése után Amerikában nagyon gyorsan terjedt a telefon. 1880 tavaszára már 138 telefonközpont több mint harmincezer előfizetőt tudott magáénak, 1887-re pedig már 743 főközpont és 44 kisegítő központ látta el a mintegy 150 ezer előfizető kiszolgálását. A számokból jól látható, hogy átlagosan 200 előfizetőt látott el egy telefonközpont és ennek a fő oka szintén az volt, hogy a manuális kapcsolás határt szabott a túlzottan nagy berendezések építésének. Ezen a helyzeten is változtatott volna, ha már lett volna automata telefonközpont.

Strowger az ötlete megvalósítása érdekében nagy energiákkal látott neki az automata telefonközpont megszerkesztéséhez és igen egyszerű módon – kalapdobozokból és gombostűkből – épített egy modellt, ami alapján 1889. március 12-én benyújtotta a szabadalmát az automata telefonközpontra. Erre 1891. március 10-én kapta meg a szabadalmi védettséget US 447 918 lajstromszámon és ezt a változatot ugyan soha nem építette meg, de jól mutatja a kezdeti elképzeléseit. A szabadalom sikeres bejegyzésén felbuzdulva viszont összeállt rokonaival és barátaival és 1891. október 30-án létrehozták a Strowger Automatic Telephone Exchange Company-t, amihez két befektető, M. A. Meyer és Joseph Harris társult nagyobb tőkével. A temetkezési vállalkozást természetesen megszüntette. Strowger tisztában volt azzal, hogy a részleteket megvalósítani képes finommechanikai szakemberekre van szüksége a megvalósításhoz, ezért a korábban a Brush Electric Companynál dolgozó Alexander E. Keith-et szerződtette vezető technikusnak.

Közben Strowger újabb szabadalmat nyújtott be,1892. február 19-én, amiben már továbbgondolta az automata telefonközpont részleteit. Erre 1892. november 29-én kapta meg a szabadalmi védettséget az US 486 909-es lajstromszámon. Ennek a részletesebb szabadalomnak a megvalósításán közben már erőteljesen dolgozott a Strowger Automatic Telephone Exchange Company, így még a védettség megszületése előtt el is készült az első működő automata telefonközpont. Ezt 1892. november 3-án avatták fel Chicago közelében, La Porte-ban. A világ első automata központjának 75 előfizetője volt és komoly ünnepséget rendeztek az avatásra. Különvonat szállította az érdeklődőket Chicago-ból és rezesbanda fogadta a vendégeket. Az első telefonközpontnál – mivel a kapacitása 100 előfizető alatt volt – még a Strowger-féle szelektor egyszerűsített változatát használták, aminek még nem volt kétirányú léptetőrendszere, egyetlen köríven helyezkedtek el a kapcsolási pontok. A kétdimenziós szelektor szabadalmát csak később adta be Strowger. A készülékeken négy nyomógomb volt, az elsőn a hívott előfizető számának az első jegyével egyező számban kellett a nyomógombot lenyomni, a második nyomógombon pedig a második számjegyet kellett ugyanígy megadni. A harmadik nyomógombot – mivel a központ 100 vonal alatti kapacitású volt – nem használták. A negyedik nyomógomb a kapcsolat bontására szolgált. A nyomógombos megoldás oka egyszerű: a ma már jól ismert – sőt lassan újra elfeledett – számtárcsát csak később találták fel.

A beadott számok hatására a szelektor választotta ki a megfelelő ívpontot és egy elforduló gumitárcsára rögzített kar hozta létre a kiválasztott ívponttal a kapcsolatot. A központ 80 ilyen szelektort tartalmazott, minden előfizetőhöz egyet. Hát a mai telefonáláshoz képest ez elég nehézkesnek tűnhet, de akkor ez szinte világcsodának számított.

Strowger a siker hatására újabb jókezű finommechanikusokat szerződtetett, így került a céghez Frank Lundquist és az Erickson fivérek, John és Charles. Hamarosan létre is hozták az u.n. uniszelektort, ami már nem csak egy körön tartalmazott ívpontokat, hanem a forgástengelyen függőleges irányban is lehetett mozgatni a kijelölő kart, így emeletek jöttek létre a szelektoron belül. Mivel a kar helyzetét a beadott számok egymás után, lépésről lépésre mozgatták ezért hívták ezt step-by-step rendszernek. Az uniszelektorok egymás után kapcsolásával már akár 1000 vonalas automata központot is tudtak építeni. Ez lett végül a Strowger-központok fő eleme, amik aztán elterjedtek a világban.

A megerőltető munka és a sok megoldandó probléma közben felőrölte Strowger idegeit, aki erre a lehető legjobb módon válaszolt. 1896-ban eladta a szabadalmait és a részesedését az Automatic Electric Company-nak, ahonnan a szabadalmakért royalty-t kapott. Ő maga pedig visszavonult Floridába, St. Petersburgba, ahol – érdekes lépés – ismét temetkezési vállalkozást hozott létre, mintha mi sem történt volna. Itt is hunyt el 1902. május 26-án vészes vérszegénységben. A sors keserű fintora volt, hogy temetését a saját temetkezési vállalkozása bonyolította le.


dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00
Process mining-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.02. 14:00 - 2024.05.02. 15:00
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.05.08. 9:00 - 2024.05.08. 11:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács