Hírek

ADAT EDIH konzorcium EU-s pályázata nyert

2022-06-30 08:44
adat-edih-konzorcium-eu-s-palyazata-nyert
Nyert az ADAT EDIH (European Digital Innovation Hub) EU-s pályázat, amelyben 8 konzorciumi tag vesz részt, köztük a HTEnet Innocáviós Nonprofit Kft.

A 2022. június 2-án tartott Elnökségi ülés témái

2022-06-27 13:58
A júniusi Elnökségi ülés – akárcsak májusban – ismét kilenc napirendet tárgyalt hibrid módban, tehát személyes részvétellel és online lehetőséggel. Az első napirendi pontban a HTE két minikonferencia tervezete volt a téma. A második napirendi pontban a Közgyűlést értékelte az Elnökség. A következő napirendi pontban a HTE pénzügyi státusza és a folyamatban lévő, árbevételt érintő kérdések kerültek terítékre. A negyedik napirendi pont a kollektív tagok, azaz a HTE Top 60 tagvállalat erőteljesebb gondozására vonatkozó javaslatok hangzottak el. Az ötödik napirendi pontban a HTE Infokom 2022 konferencia szakmai előkészítéséről szólt a Programbizottság elnökének a beszámolója. A hatodik napirendi pontban az Infocommunication Journal főszerkesztője mutatta be a folyóirat jelenlegi helyzetét. A következőkben az NJSZT iTF-fel kapcsolatos együttműködés állásáról hangzott el beszámoló. Az Egyebek napirendi pontban a HTE nemzetközi szintre emeléséről, új kollektív tag belépéséről, a GDPR-ral kapcsolatos problémákról, végül pedig az Internet of Digital Reality szakosztály esetleges megalakulásáról hangzott el tájékoztatás. Az Elnökségi ülés zárásaként még egy kellemes kötelezettségének tett eleget a vezetés, amikor átadta azokat a HTE kitüntetéseket, díjakat, amiket a díjazottak a Közgyűlésen – egyéb elfoglaltságaik miatt – nem tudtak átvenni.

Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2022-ben?

2022-06-21 09:41
ki-lesz-az-ev-projektmenedzsere-2022-ben-
AZ ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat

A 2022. április 14-én tartott Elnökségi ülés témái

2022-06-07 09:13
Az áprilisi Elnökségi ülés is sok napirendet tárgyalt, akárcsak az előző hónapokban. Az első napirendi pontban a Programbizottság elnöke számolt be a novemberi HTE Infokom 2022 konferencia szakmai előkészítéséről. A második napirendi pontban a Jelölő Bizottság elnöke tartotta meg tájékoztatóját a Közgyűlésen betöltendő megüresedett posztok miatt. A harmadik napirendi pontban a Közgyűlés előkészítése volt a téma. A következő napirendi pont a HTE pénzügyi státusza került a középpontba. Az ötödik napirend a 2021-es előzetes mérleg és eredménykimutatás előző hónapról elnapolt bemutatása lett volna, de még mindig nem álltak össze az adatok a könyvelőnél. A következő napirendi pont a HTE díjjavaslatok ismertetése volt, míg a hetedik napirendi pont a tiszteletbeli szenátorok kinevezésével foglalkozott. A nyolcadik napirendi pontban a Tudományos Bizottság elnöke tartott beszámolót, végezetül az Egyebek napirendi pontban néhány technikai kérdést egyeztetett az Elnökség.

Részleges tisztújítás a HTE Elnökségében

2022-05-30 08:08
reszleges-tisztujitas-a-hte-elnoksegeben
A HTE Tisztújító Közgyűlése május 26-án főtitkárhelyettesnek Szkenderovics Ildikót, Gazdasági területért felelős elnökségi tagnak Ferencz Rolandot válaszotta.

Technikatörténeti kiállítás nyílt Dunakeszin

2022-05-23 07:23
technikatorteneti-kiallitas-nyilt-dunakeszin
2022. május 16-án nyílt meg Dunakeszin a Technikai Kiállítás. Biró György úr évtizedek óta gyűjti, gondozza a távközlési/adatátviteli, rádió-, televízió-, számítástechnika-rendszerek történetét bemutató tárgyakat, technikatörténeti emlékeket.

Special Issue of the Infocommunications Journal - Internet of Digital Reality: Applications and Key Challanges

2022-06-28 08:05
special-issue-of-the-infocommunications-journal-internet-of-digital-reality-applications-and-key-challanges
This special issue collects the latest results emerging on the field of Cognitive Infocommunications. Submission paper deadline: 30th of September, 2022

A 2022. május 12-én tartott Elnökségi ülés témái

2022-06-27 13:56
A májusi Elnökségi ülés kilenc napirendet tárgyalt. Az első napirendi pontban a Projektmenedzsment Fórumról hangzott el beszámoló a Szervező Bizottság elnökének a tolmácsolásában. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2022 konferencia szakmai előkészítéséről szólt a konferencia Programbizottságának az elnöke részéről beszámoló. A harmadik napirendi pontban a Közgyűlésre készülő előterjesztések kerültek a középpontba. A következő napirendi pont a HTE pénzügyi státusza volt a vita tárgya. Az ötödik napirend pontban az Ellenőrző Bizottság és a Felügyelő Bizottság beszámolója volt kitűzve, amire célszerűen a harmadik napirendi ponttal összevonva került sor. A hatodik napirendi pont a HTE Fekete László-díj állásával foglalkozott. A hetedik napirendi pontban az állami díjakra való felterjesztéseket vitatta meg az Elnökség. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a főtitkár adott tájékoztatást az NJSZT iTF-fel való együttműködés és az ISZB megújítása témájában.

Ismét nemzetközi versenyt nyert az NKE Kibermester képzésén résztvevőkből álló csapat

2022-06-10 06:54
ismet-nemzetkozi-versenyt-nyert-az-nke-kibermester-kepzesen-resztvevokbol-allo-csapat
Az NKE nemrég indult kibermester képzésének hallgatóiból álló csapat idén is első helyezést ért el a Boston University által szervezett 2022 White Hat Conference részeként meghirdetett versenyen

HTE Mesterséges Intelligencia szakosztály tisztújítása

2022-05-31 10:08
hte-mesterseges-intelligencia-szakosztaly-tisztujitasa
A HTE Mesterséges Intelligencia szakosztály 2022. május 23-án megtartotta Tisztújító Szakosztályi Ülését. Az újonnan megválasztott elnök dr. Szűcs Gábor, társelnök dr. Antal Péter.

HTE Média Klub tisztújítása

2022-05-31 08:08
hte-media-klub-tisztujitasa
A HTE Média Klub 2022. május 18-án Tisztújító Szakosztályi Ülést tartott, az újonnan megválasztott elnök Balla Éva, társelnök Szombathy Csaba.

37. Körkapcsolás rendezvény

2022-05-16 09:29
37-korkapcsolas-rendezveny
A Magyar Projektmenedzsment Szövetség szeretettel meghív minden projektmenedzsert és érdeklődő szakembert a 37. Körkapcsolás konferenciájára, ahol a jövőbe tekintve ünnepelik a szervezet megalakulásának 25. évfordulóját. A rendezvény időpontja: 2022. június 2., csütörtök, 12:30-21:40

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE Infokom 2022 2022.11.08. 8:30 - 2022.11.09. 18:00
HTE Szenátus ülés 2022.11.24. 15:00 - 2022.11.24. 17:30

Kiemelkedő támogatóink


   
  
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács