Vissza

Pollák Antal, a gyorstávíró feltalálója 155 éve született

A hazai hírközlés területén sok feltalálónk van, akinek a találmánya végül is nem valósult meg. Ezek közül is kiemelkedik Pollák Antal és Virág József korát megelőző találmánya, a gyorstávíró. Most Pollák Antal 155. születésnapját ünnepelve mutatjuk be életútját és a Virág Józseffel közösen létrehozott találmányát, melyből leginkább azért nem lett elterjedt rendszer, mert jóval megelőzte a korát.


Pollák Antal 1865. március 29-én született Szentesen. Apja, Pollák Sándor a város főorvosa volt, így módja volt taníttatni a fiát, különösen az után, hogy az 1873-as kolerajárvány megfékezésében végzett munkája nyomán megyei főorvossá nevezték ki. Pollák Antal így a szentesi iskolái után a grazi kereskedelmi és ipari akadémián folytatta tanulmányait. Iskolái végeztével először a fiumei kőolajfinomítóban dolgozott, majd áttért a gabonakereskedésre. Emellett azonban rendszeresen végzett optikai, elektrotechnikai, vegyészeti kísérleteket, tanulmányokat, mert egyre inkább érdekelték a gyakorlati természettudományok. Önéletírásából azt is tudjuk, hogy esténként saját készítésű távcsövével az égboltot kémlelte. Olvasmányai idővel arra késztették, hogy a képátvitel megoldásán kezdjen el gondolkodni. Ki is gondolt egy általa teleautográfnak nevezett berendezést, amelynek a lényege az adóoldalon egy lineáris képbontás és a vételi oldalon pedig fénysugarak telefonmembránokra erősített tükröcskék segítségével vezérelt együttesével történő képvisszaállítás volt. Az ötletet némi tervezgetés után elvetette, mert több tucat párhuzamos telefonvonalra lett volna szükség már egy egész kis kép átviteléhez is. Azzal az ötlettel viszont, hogy a telefonvonalon átvitt impulzusok segítségével mozgatni lehet a telefonmembránra szerelt tükröt, legalább a távírászatban lehetett kezdeni valamit. Ki is gondolta, hogyan lehetne a tükörrel vezérelt fénysugárral fényérzékeny papírtekercsre rögzíteni az érkező Morse-jeleket, mivel azonban a kivitelezését bonyolultnak látta, nem foglalkozott tovább a gondolattal. Elmondta azonban egyik barátjának, Vozáry Pálnak, akin keresztül eljutott a találmány gondolatának a híre Bécsbe. Itt néhány üzletember felfigyelt az ötletre és banki támogatást ajánlottak fel Polláknak a megvalósításhoz.

Pollák az Egyesült Villamossági Rt-nél kezdte meg a berendezés tényleges kialakítását és egy fiatal gépészmérnököt, a Szabadalmi Hivatal bírójának kinevezett Virág Józsefet kérte fel a gyakorlati megvalósításban társnak. 1898-tól így ketten dolgoztak a gyorstávíró prototípusán. A készülék első változata 1899 tavaszára elkészült és az Egyesült Villamossági Rt. és a szegedi távírda között megtartották az első teszteket. Az eredmény lelkesítő volt, óránként 70-80 ezer szót tudtak vele továbbítani az akkor használt Wheatstone automata távíró óránkénti 6-8 ezer szavas sebességével szemben. Ennek az eredménynek a birtokában már kiálltak a nyilvánosság elé is a berendezéssel, s 1899 májusában a Magyar Mérnök és Építész Egyletben bemutatták a berendezésük első változatát. A siker itt is nagy volt és emelte az értékét, hogy Eötvös Loránd személyesen is gratulált a feltalálóknak.

Ez az első változat még csak a Morse-jeleket vitte át a távírók között, igaz fantasztikus sebességgel. A következő kísérlet már komolyabb távolságot győzött le, ekkor Budapest és Berlin között működtették a gyorstávírót. A rendszer ezen az 1000 km-es távolságon is mintegy 70 ezer szavas óránkénti sebességgel működött. Novemberben már Amerikában mutatták be a találmányt, a New York és Chicago közötti 1039 mérföldes összeköttetés igénybe vételével. A Los Angeles Herald 1899. november 28-i száma adott hírt a kísérletekről, a cikk címe – Pollak-Virag Experiments Are Only Moderately Success – alapján azért ekkora távolságon már nem működött minden tökéletesen. Az újsághír szerint Virág József New Yorkban, Pollák Antal pedig Chicago-ban kezelte a berendezéseket a bemutató alatt, s sikerült ugyan az üzeneteket átvinni Chicago-ba, de a válaszüzenet közben az összeköttetést biztosító áramkör Buffalo-nál megszakadt, így csak másnap tudták folytatni a bemutatót. Ennek ellenére Pollák a Guradian Trust Co. bankkal meg tudott állapodni egy komolyabb összegben (egyes források szerint 2 és fél millió dollárban) a találmány eladása tárgyában, aminek vélhetően feltétele volt, hogy a rendszer ne a Morse-jeleket, hanem az írott szöveget vigye papírra, mert így meg lehet takarítani a távirat emberi közreműködéssel történő leírását.

 Hazaérkezésük után nekiálltak tehát megvalósítani a  gyorstávíró azon  változatát, mely már folyóírásszerűen és ékezetek nélkül az egyes betűket rajzolta fel a fényérzékeny papírra. Ezt a változatot aztán „Writing Telegraph” néven 1900, június 28-án be is nyújtották az USA szabadalmi hivatalába, ahol is 1901. június 4-én US675495 A számon meg is kapták a berendezésre a szabadalmat.

Pár szóban nézzük meg, hogyan is működött ez a  berendezés, mivel  sikerült ezt a hatalmas sebességet elérni. A berendezés három nagyobb egységből állt. Az első egység egy lyukasztó vagy perforáló gép, mely olyan, mint egy írógép, ez készítette el az üzenetet tartalmazó, az üzenet betűinek megfelelő vezérlő lyukakkal ellátott szalagot. Ezt a szalagot lehetett a második egységbe a felvevő gépbe (ma ezt adónak hívnánk, de ne feledjük, az elnevezések a távirat szempontjából lettek akkor megfogalmazva) befűzni, ahol egy gyorsan forgó henger továbbította a szalagot és kis fémseprűk olvasták le a lyukaknak megfelelően az információt. Ahol a szalagon lyuk volt, ott a fémseprű zárta az áramkört és impulzust juttatott a több száz kilométerre lévő leadó készülék felé. Mivel az egyes betűkhöz más-más lyukelrendezés tartozott, így az egyes betűknek megfelelően más-más impulzussorozatok jutottak át a leadó készülék felé. A kapcsolat összesen két érpárból állt, ezeken mentek át a lyukszalagnak megfelelő impulzusok.

 A harmadik egység a leadó egység (ma vevő) volt. Ennek a lelke egy telefonmembrán, melyre egy könnyű tükör volt ragasztva. A telefonmembrán mozgását az egyik érpáron érkező impulzusok fel és le, míg a másik érpáron lévő impulzusok balra illetve jobbra tudták mozgatni. Ha a tükröt egy rögzített fénysugárral megvilágították, akkor a tükör fenti vezérlésével folyóírással tudták megrajzolni az egyes betűket. Ehhez csak az kellett, hogy a felvevő oldalon a lyukszalagon kialakított vezérlő lyukak éppen a megfelelő módon mozgassák a tükröt a két egymásra merőleges irányban.

Ezzel azonban csak egymásra tudott volna betűket rajzolni a gyorstávíró, de erre szolgált a leadó egység többi része. Egyrészt nem egy állandó helyzetű fénysugarat használt a tükör megvilágításához Virág József, hanem egy vonalizzót, mely előtt egy olyan henger forgott, melynek a palástjába egy meredek csavarvonal mentén keskeny rés volt bevágva. Ennek következtében a fénysugár vízszintes irányban futott és ha a tükör nem mozgott, akkor a visszaverődött fény egy vízszintes vonalat húzott a fényérzékeny papírtekercsre. Mire a csavarvonal körbe ért és újra kezdte húzni a vonalat, a papírtekercs lépett egyet és a következő vonal már alája került. Ha megindult az adás és a tükör mozogni kezdett, akkor a vízszintes vonal helyett az adott betűket rajzolta a fényérzékeny papírszalagra. A papírszalag aztán mélyen egy tartályba merült, ahol az előhívó oldat volt, s mire innen kikerült és a nedvességet kifacsaró hengerek közé jutott, már látszott is rajta a folyóírással érkezett távirat. Pollák és Virág még arra is gondolt, hogy a papírszalagot az üzenet végén el lehessen vágni egy, a leadóra szerelt vágókéssel, így amint megérkezett a távirat az előhívóból és megtörtént a nedvesség kipréselése, máris lehetett a szöveget felragasztani a nyomtatványra és továbbítani a címzettnek.

Minden szépen alakult tehát … és ekkor sorban kezdtek beütni a bajok. A chicago-i bank tönkrement és bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni a vállalását. Virág József 1901. október 4-én, mindössze 31 évesen vakbélgyulladásban elhunyt. A berendezés ugyan lényegében kész volt, tehát Pollák Antal tovább tudott vele próbálkozni, de egyedül sokkal nehezebb lett a helyzete. Ráadásul – ahogy az lenni szokott – a magyar postaigazgatás nem tartott igényt a találmányra, mert nem volt szüksége erre az átviteli sebességre. Így a hazai referencia lehetősége is elveszett. Az utolsó reménységet a francia posta jelentette, akik viszont érdeklődtek Pollák Antal találmánya iránt. Végül itt hozott létre részvénytársaságot a távíró bevezetésére. El is indultak a bíztató tárgyalások, majd a kezdeti munkák, de ekkor kitört az első világháború. Pollákot, mint egy ellenséges állam polgárát kiutasították Franciaországból, a részvénytársaság javait lefoglalták és a vállalkozást felszámolták. Ezzel beteljesedett a gyorstávíró sorsa, örökre csak prototípus maradt, pedig a sebességét még negyven évig nem tudták túlszárnyalni.

 Pollák utolsó próbálkozásként még 1934-ben írt egy könyvet „40.000 szó óránként – másfél évtizedes küzdelmem a Pollák-Virág féle gyorstávíró gyakorlatba állításáért” címmel, de ezzel végleg lezárult a korát jócskán megelőző gyorstávíró életgörbéje. Az egyetlen kézzelfogható hozadéka az volt a találmánynak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Pollák Antalt és Virág Józsefet (posztumusz) a Wahrmann-díjjal tüntette ki. A feltaláló végül 1943. március 30-án Budapesten hunyt el 78 éves korában.

Nevét ma két dolog őrzi. Az egyik a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Pollák-Virág díja, melyet az egyesület kiadványaiban legjobb cikkeket író szerzők kapnak meg. A díjat még 1960-ban alapította meg a HTE, akkor még Virág-Pollák díj néven, a sorrend csak 1973-ban fordult meg. A másik, ami a nevét őrzi, az a három évvel később, 1963-ban megalakult szentesi Gimnázium és Ipari Szakközépiskola, mely 1991-ben vette fel a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola nevet.

 

                                                                                               dr. Bartolits István

 

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE Infokom 2020 2020.11.18. 9:00 - 2020.11.20. 13:00

Kiemelkedő támogatást nyújtó kollektív tagjaink