Vissza

Gábor Dénes díjat kapott Solymosi János és Augusztinovicz Fülöp

A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek erkölcsi megbecsülése érdekében alapított NOVOFER Alapítvány által létesített Gábor Dénes-díjakat december 18-án az Országház épületének Felsőházi termében adták át többek között két, a HTE-ben is aktív kollégának.


A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a különböző szakmai elismerések, amelyek sorában fontosak a civil kezdeményezéssel létrejött díjak. Ilyen a Gábor Dénes-díj is, amelyet 1989-ben alapított az immár 25 esztendős NOVOFER Alapítvány, és napjainkig 193-an részesültek ezen elismerésben.
A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt" jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén (fenntartható fejlődés, nyersanyag-, energia- és hulladékgazdálkodás, foglalkoztatottság, gazdaság, stb.), azaz csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra.

A NOVOFER Alapítvány célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerése. A Gábor Dénes-díj megalapítóinak szándéka egyben a technológiai innováció, a műszaki/mérnöki kutatómunka, az ember által teremtett gépek és létrehozott anyagi konstrukciók iránti társadalmi figyelem és elismerés felkeltése és megerősítése volt. A tudományos és szellemi teljesítményekre épülő világunkban vissza kell állítani, meg kell erősíteni az anyaggal történő bánás, a technológiai képességek, a műszaki alkotások és alkotók iránti méltó társadalmi elismerést is. A Gábor Dénes-díj és annak 25 éves története alapvetően erről szól. Az évente kiosztott díjak jól lefedik az egyes ipari ágazatokat: IT-távközlés; gépipar; energetika; vegyészet-gyógyszeripar; mezőgazdaság-biotechnológia; „egyéb" (üzleti menedzsment, kiemelkedő oktatási teljesítmény).

 

A Kuratórium döntése alapján Gábor Dénes-díjban részesült:

Solymosi János villamosmérnök, a BHE Bonn Hungary Kft. űrtechnológiai igazgatója, a hazai űripari cég alapításában, az üzletépítésben, az űrtechnológia, a hazai műholdas űrtávközlés és a korszerű repülőgép fedélzeti berendezések fejlesztésében, az intelligens robotrepülő technológia meghonosításában és nemzetközi piacra vitelében, az űrtechnológiai minőségellenőrzésben vállalt meghatározó alkotó tevékenységéért, a magyar szaktudás nemzetközi hírnevének öregbítéséért.

Dr. Augusztinovicz Gusztáv Fülöp villamosmérnök, a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék egyetemi tanára, a környezeti zajcsökkentési és rezgéscsillapítási eljárásokhoz kapcsolódó, a modern számítástechnika által támogatott numerikus számítási és tervezési eljárások fejlesztése és alkalmazásba vétele terén elért eredményeiért, melyeket a kiemelt beruházások körébe tartozó (Művészetek Palotája, 4-es metró, Rákóczi híd, Déli összekötő vasúti híd, Nemzeti Színház, Zeneakadémia) akusztikai és rezgésszigetelési mérések és elemzések fémjeleznek.

További díjazottak: mmk.hu

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Cisco AI for Security-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.13. 17:15 - 2024.05.13. 19:15
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 15:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács