Vissza

Elhunyt Rácz János

Rácz János, Puskás Tivadar díjas, a HTE Győri Csoportjának alapító tagja életének 93. évében elhunyt.


Életének 93. évében elhunyt RÁCZ JÁNOS, ny. főiskolai tanár, villamosmérnök, híradástechnikai szakmérnök, a Széchenyi István Egyetem távközlési, automatizálási képzésének a kezdetektől meghatározó, egyik alapító személyisége.

1959-ig a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatóhelyettese, 1959-től pedig igazgatója volt. 1962-ben az oktatási reform végrehajtása során létrejött Felsőfokú Távközlési Technikum igazgatására kapott megbízást. A technikusképzés oktatásszervezésében, valamint az oktatástechnikai feltételeinek megteremtésében végzett munkájáért 1959-ben a Posta Kiváló Dolgozója, 1961-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. A felsőfokú technikum létrehozása, az oktató-nevelő munka terén elért eredményei elismeréseként 1968-ban a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. A HTE-nek 1961 óta volt tagja. 1977-ben kezdeményezője volt a HTE Győri Csoport létrehozásának. A csoport megalakulása óta annak elnöki teendőit látta el.

Rácz János életútjára, értékes szakmai, vezetői munkájára, közkedvelt, szerény személyiségére a Széchenyi István Egyetem a Széchenyi Alumni Magazin 2010. évi téli számában megjelent interjúval emlékezett:

Távolról jött, messzire jutott
A tanár, aki mindig tanult
(Széchenyi Alumni Magazin, 2010. tél)
Az édesapa eredetileg kőműves volt, aztán a gazdasági válság idején évekig nem volt munkája, végül vasutasként tudta eltartani Bicskén élő családját. Innen indult útjára emlékező partnerünk, ezért is írtuk a címben, hogy távolról jött. S hogy hová jutott? Nos, erről szólnak az alábbi sorok.
–Már gyermekként a mérnöki pályára áhítoztam. Ehhez képest, éppen édesapám vasutas és postás kollégáinak tanácsára csupán telefonműszerész tanulónak tudtak eljuttatni a körülményeink – emlékszik vissza a kezdetekre intézményünk egyik emblematikus személyisége, az immár sok éve nyugdíjas éveit töltő Rácz János.
Aki aztán mégis elindult a mérnökség felé… Karbantartó műszerészként a lágymányosi telefonközpontban kezdett 1945-ben. Elvégezte a dolgozók esti gimnáziumát, majd következett a műszaki egyetem, ahol 1954-ben villamosmérnöki diplomához jutott, szintén munka mellett, esti tagozaton végezve tanulmányait. „Mellesleg” persze mindent megtanult a szakmából, csoportvezetőként, üzemmérnökként. Aztán valamikori tanárai keresték meg, s 1956 szeptemberében már a fővárosi Puskás Tivadar Távközlési Technikum műszaki igazgatóhelyettesi székében találta magát. A tanítás mellett a gyakorlati képzést szolgáló laboratórium kifejlesztése lett a feladata. Három év múlva már az oktatási intézmény első embere, az akkoriban „felturbósított” technikumi képzés ismert szakértője a postaműszaki vonalon. 
Ezek után szinte már természetes, hogy Rácz tanár úr az 1962-ben létrehozott Felsőfokú Távközlési Technikumnak 9 évig, majd az erre épülő főiskolai tagozatnak 5 évig a vezetője lett. S innen már Győr a szakmai és emberi életút következő állomása. Hetvenhattól már állandó győri lakosként.
Új hely, új épület, új tantervek, új kapcsolatok. Mindennek elsőszámú gazdája munkatársai élén Rácz János, aki az általa megalakított Távközlési és Automatizálási Intézet igazgatója lett a KTMF-en.
Nem tőle tudni – annál ő sokkal szerényebb –, volt munkatársai, hallgatói emlegetik úgy, mint aki mintaszerűen kapcsolta az elméletet a gyakorlattal. Ehhez remek viszonyt fejlesztett ki intézete, valamint a posta, a vasút és a honvédség között, melyek számára a szakembereket képezték.
–Hát igen, az elavult dolgokat azonnal kivettük a képzési programból, beépítettük helyette mindig az adott időszak és a közeljövő tudnivalóit. Ehhez persze sok anyagi, technikai segítségre volt szükségünk, de szerencsére az erről dönteni tudók fel is ismerték a maguk, illetve a szakma érdekeit. Az összefogásokkal kiépített laboratóriumainknak a csodájára jártak.
A személyes szakmai ív a vezetékes távközlés technikában a Rotary rendszerű telefonközpontoktól a Crossbár rendszerekig (emlékszik még valaki rájuk?), az analógtól a digitális átviteltechnikáig terjedt. Az általa irányított intézmények oktató munkája a vezetéknélküli szakterületen a rádiótechnikától a televízión át a mikrohullámú- és űrtávközlő rendszerekre, valamint a közlekedés automatikai rendszerekre terjedt ki. 
Az utóbbiak vadonatújak voltak a tanár úr számára is, hiszen az ötvenes évek elején ugyebár a Budapesti Műszaki Egyetemen sem taníthattak sokat ezekből…
–Természetesen rengeteget olvastam a szakirodalmat. Lehetőség szerint üzemi környezetbe is szívesen mentem, ahol működés közben tanulmányozhattam a bevezetett műszaki újdonságokat. Magam és a munkatársaim feladata pedig az volt, hogy a tudomány megújuló lépéseit tananyaggá formáljuk.
Mindezt tette 1987-ig, amikor pedánsan nyugdíjba vonult az intézetigazgatói tisztségből. De nem a tanítástól. És ez sem volt terméketlen szakasza az életének.
- Bizony, „csak” tanítani a legszebb dolog a világon. Az igazgatói irodában gyakran hangzottak el olyan mondatok, születtek olyan döntések, amelyek egyáltalán nem voltak kellemesek számomra. Tudom persze, hogy ez a tisztség velejárója. Ám mennyire más volt csak a katedrára koncentrálni!
És tette ezt még tizenhárom éven át, a végén már az akkor legkorszerűbb digitális telefonközpontok tudoraként. Ez volt számára az utolsó technikai szint. Egy gégeműtét után az ezredforduló táján lelépett a dobogóról. A szemét is megviselte az a sok olvasás, a műtétek pedig csak félsikerrel jártak.
Még „menet közben” rátért a kertészkedésre szúnyogszigeti, majd győrújbaráti telkén. Ma már ilyesmire sem jut energia. Feleségével felneveltek két leányt, vannak unokák, sőt dédunokák is. Hű társát, mindenben kitartó segítőjét 13 éve temette el. Azóta egyedül él, maga takarít győri házában, étkezését is megoldotta. Lányai persze besegítenek, amikor szükséges. Ideje nagyobb részét azért inkább a fővárosban tölti – szerettei körében.
Mindezzel együtt nem kelti megkeseredett ember benyomását. Kellemes beszélgető partner, friss gondolkodású, ezzel is érzékeltetve az őt hallgatóval, hogy bizony teljes életet élt.
 
Rácz János elismerései: Élmunkás (1950), Posta kiváló dolgozója (1958), Oktatásügy kiváló dolgozója (1961), Munkaérdemrend arany fokozata (1968), Haza szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozat (1972), Kiváló munkáért – KPM (1986), Puskás Tivadar-díj – HTE (1986), Munkaérdemrend arany fokozata (1987), Klebersberg Kunó Emlékérem (2001).

 
Emlékét megőrizzük!
Nyugodjon békében.
 

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Network Operations and Management Symposium (NOMS) 2020.04.20. 9:00 - 2020.04.24. 16:00

Kiemelkedő támogatást nyújtó kollektív tagjaink