Az EU intézményrendszere egy hatékony és kifejezetten újszerű modellt hozott létre, aminek keretében magyar kutatók izgalmas fejlesztéseken dolgoznak.
Az európai informatikai és kommunikációtechnológiai tudásközösség (EIT ICT Labs) társult tagjaként, 2012-ben Budapesten megalakult az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont, amelyhez hasonló kutatási csomópont mindössze nyolc működik Európában. A budapesti tudásközpont a Magyar Kormány jóvoltából, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezelésében, és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásában, egymilliárd forint értékű támogatásban részesült, amelynek kapcsán, négy átfogó témában legalább tíz nemzetközi kutatási és fejlesztési program megvalósítását vállalták a kutatók. Ennek során, nem csupán új prototípusok és szabadalmi bejelentés, hanem spin-off vállalkozás létrehozását is tervezi az EIT ICT Labs Társult Nemzeti Csomópont.
A szervezet létrejötte, valamint a kutatási program elindítása alkalmából 2013. március 5-én (kedd) 14 órai kezdettel konferenciát rendezünk az ELTE Gömb Aulájában (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a), melyre Önt is szeretettel várjuk.
A tudásháromszög modell megvalósulása a gyakorlatban
Program
14.00 Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárának nyitóelőadása
14.15 Dr. Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánjának előadása
14.30 György László, a CISCO Systems Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának előadása
14.45 Bojár Gábor, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet irányítótestületi tagjának előadása
15.00 Kérdések
15.15 Kávészünet
15.30 Ésik Róbert, a Nokia Siemens Network Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának előadása
15.45 Dr. Istenes Zoltán, az EIT ICT Labs Társult Nemzeti Csomópont menedzserének előadása
16.00 Kérdések
16.15 Zárszó - Prof. Dr. Horváth Zoltán
16.30 Tájékoztató az EIT ICT Labs mesterképzésről
A konferencia során bemutatjuk azokat a jelenleg zajló és tervezett hazai fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően, a felhasználók újszerű alkalmazásokat használhatnak a jövőben. Emellett, az európai informatikai innovációs szektor helyzetét, a budapesti törekvéseket, valamint a kutatási és fejlesztési tevékenység, illetve az üzleti célok ötvözésének gyakorlati megvalósulását is megismerhetik a résztvevők, a konzorciumi tagok, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, valamint az EIT ICT Labs képviselőinek előadásaiból. A rendezvény célja, hogy rámutasson a Társult Nemzeti Csomópont jelentőségére, amely Magyarországon magas hozzáadott értékű munkahelyekben és nagyobb nemzetközi versenyképességben nyilvánul meg, de hatása kiterjed a tágabb közép- és kelet-európai régióra is.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérem, hogy részvételi szándékát szíveskedjen e-mailben jelezni.
Üdvözlettel:
Molnár Bálint
Marketing & Communications Manager | EIT ICT Labs Budapest Associate Partner Group
H-1117 Budapest, Bogdánfy Street 10/a
Telephone +36 1 381 2332 | Mobile +36 30 458 7240
email: balint.molnar@ictlabs.elte.hu | www.ictlabs.elte.hu
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------