Vissza

Drónnal vitték át a vezetéket a Duna felett

Kedd délben került sor arra a különleges eseményre, amely keretein belül drón segítségével függesztették fel a Tarr Kft. szupergyors internetet biztosító légkábelét.


Egészen pontosan a speciális földrajzi adottságok, a terepviszonyok és a növényzet miatt előbb egy elő-előkötelet vittek át a drónnal a Dunán, több mint egy kilométer hosszan a Rotors&Cams szakemberei. Az MVM Xpert Zrt. a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. oszlopait használta, melyek közül az első Mohács-Szőlőhegyen, a második a Margitta-szigeten, és a harmadik pedig Újmohácson áll, ez körülbelül 1155 métert jelent. A viszonyítás kedvéért: az ADSS kábel átmérője 21,4 milliméter, tömege egy kilométeren 345 kilogramm.

Az első próbálkozás nem sikerült, ugyanis a kábel faágba akadt, a drón pedig elengedte a három milliméteres kötelet a biztonsági beállításoknak köszönhetően. Ezt követően a második próbálkozáskor már improvizatív megoldással készültek, s a drón sikeresen el is indult a Duna fölött. Rendkívül szervezett kivitelezés volt ez, az oszlopokról is instruálták a drónvezetőt a szakemberek, a pilóta munkáját még egy személy, a drónra szerelt négy kamerát figyelő szakember is segítette. A drón így egy precíz, jól összehangolt művelet révén sikeresen elvégezte a feladatot, még az is belefért, hogy visszafelé a közönségnek is ringassa magát, tetszelegjen egy kicsit.

Az elő-előkötél kifeszítése után az előkötél, végül a főkábel is felszerelésre kerül, így már olyan technológiailag elmaradott részeken is elérhetővé válik a szélessávú internet, ahol erre korábban még nem volt példa.

Forrás:
https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/dronnal-vittek-at-a-vezeteket-a-duna-felett-3784853/

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

The 11th Speech Synthesis Workshop (SSW11) 2021.08.26. 10:00 - 2021.08.28. 17:00
HTE Infokom 2021 2021.11.03. 9:00 - 2021.11.04. 18:00
HTE Szenátus 2021.11.25. 15:00 - 2021.11.25. 17:30

Kiemelkedő támogatóink