Vissza

A 2022. február 3-án tartott Elnökségi ülés témái

Meglehetősen sok téma került elő az Elnökség február 3-i ülésén, amit még a virtuális térben tartott meg a HTE. Az első napirendi pontban a Digitális Adás- és Rendszertechnikai szakosztály vezetője számolt be a digitális rádió-műsorszórás felélesztésére készült dokumentumukról, melyet az ITM számára készítettek. A második napirendi pontban a tagságfejlesztésre vonatkozó tervek kerültek a középpontba. A harmadik napirendi pont örvendetes témával, a debreceni HTE IT csoport várható megalakulásával foglalkozott. A következő pontban a HTE nagyrendezvényeit tekintette át az Elnökség. Az ötödik napirendi pontban az ISZB megújításával kapcsolatban folytatott vitát a HTE vezetése. A hatodik pontban is a HTE belső megújulása volt a középpontban, itt a HTE kedvezményes programok kialakítására tett javaslatokat tárgyalta meg az Elnökség. A következő napirendi pont a HTE pénzügyeit tekintette át. A nyolcadik napirendi pontban a HTE kollektív tagjaival történő beszélgetések előkészítése történt meg. Végezetül az Egyebek napirendi pontban az NJSZT iTF együttműködést beszélte át az Elnökség.


Az első napirendi pontban a Digitális Adás- és Rendszertechnikai Szakosztály vezetője, Szombathy Csaba ismertette annak a kezdeményező dokumentumnak a részleteit, mely a digitális rádió-műsorszórás témájában az ITM számára készült a szakosztály szakértőinek a részvételével. Szombathy elmondta, hogy a szakosztály fontosnak tartja a digitális rádiózás hazai bevezetését, a dokumentumot azzal a céllal készítették, hogy elinduljon a párbeszéd az ITM és a szakosztály között. A téma azért került a HTE Elnöksége elé, mert ezt a szakosztály a HTE hivatalos anyagaként szeretné megküldeni az ITM-nek.

Az Elnökség megismerkedett a kezdeményező dokumentum tartalmával és egyetértett azzal, hogy a kezdeményező dokumentum HTE logóval és szakosztályvezetői aláírással menjen ki az ITM felé.

A második napirendi pontban Soós István tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag számolt be a HTE tagság jelenleni helyzetéről és a fejlesztéssel kapcsolatos tervekről. Elmondta, hogy az elmúlt évben 63 tag lépett be a HTE-be. Továbbra is a Távközlési szakosztály a legnagyobb szervezet közel 300 fővel, de több 50 fő körüli szakmai szervezet is van a HTE-ben. Előterjesztése szerint a kétszintű tagság kialakítása adhat lehetőséget a HTE vonzáskörének és erejének a növelésére, ugyanis sokan járnak a rendezvényekre, akik nem HTE tagok, de érdekli őket a HTE szakmai munkája. A két szintet a HTE tagok és a „HTE barátai” jelentenék, ahol a HTE tagjai több szolgáltatáshoz férnének hozzá, mint a baráti kör. Szinte minden szakmai közösségnek megvan ez a támogató holdudvara, őket lehetne elérni a HTE tájékoztató anyagaival. Így a rendezvényeket is szélesebb kör tudná látogatni és ebből a körből biztos lennének olyanok, akik aztán be is lépnek a tagok közé. Természetesen egy ilyen baráti kör összeállításánál a GDPR szabályait messzemenően be kell tartani, de ez némi jogi támogatással megoldható.

Maradi István főtitkár támogatta a javaslatot, mert így több embert tudnánk megszólítani, ezt pedig egy fontos kulcsparaméternek tartja. Ehhez persze azt a szolgáltatási rendszert is ki kell alakítani, amivel a tagok többet kapnak, mint a baráti kör. Emellett feladat a központi adatbázis elkészítése is, ehhez a szakmai közösségek is hozzá tudnak járulni, akik természetesen továbbra is élhetnek a saját nyilvántartásukkal, kommunikációs csatornáikkal.

A vitában felmerült az is, hogy a személyes részvételű összejöveteleknél korlátot jelenthet a terem befogadóképessége, ezt is át kell majd gondolni. Itt a tagság prioritása lehet a megoldás, de más megoldások is felvetődtek.

A főtitkár a vita lezárása után megköszönte Soós Istvánnak a javaslat átgondolását és kidolgozását.

A harmadik napirendi pontban is Soós István volt az előterjesztő, aki beszámolt a debreceni HTE IT csoport készülő megalakulásáról. Ebben az esetben egy 15 éve létező informatikai szakmai közösség csatlakozásáról van szó, akik a HTE-hez való csatlakozást előnyösnek látják. A HTE-nek is előnyös lenne a debreceni régióban az erősödő jelenlét és a szorosabb kapcsolat a Debreceni Egyetemmel. A csatlakozás tagságban és kollektív tagokban is növekedést hoz, de nem ez a fő szempont, hanem a régió szellemi vérkeringésébe történő HTE bekapcsolódás.

Az Elnökség támogatta a javaslatot és felhatalmazta Maradi Istvánt, Nagy Pétert és Soós Istvánt a csatlakozás egyeztetésére.

A vitában előkerült a paksi csoport helyzete is, ahol Jamrik Péter jelezte, hogy nem sikerült eredményt elérnie, a csoport továbbra is működésképtelen. Darabos Zoltán, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag javasolta a csoport megszüntetését, amit az Elnökség sajnálattal ugyan, de elfogadott.

A negyedik pontban a nagyrendezvények témaköréről számolt be Maradi István, itt elsősorban a HTE Infokom konferencia volt az előtérben. Ezt személyes részvétellel tervezi a HTE, időpontja november 8-9., a helyszíne pedig a kecskeméti Four Points Sheraton szálló lesz. A szerkesztőbizottságban Kolláth Gábor, Nagy Péter és Maradi István mellett Mester Máté is vállalta a programszervezési munkát. Emellett egy népesebb létszámú kör segíti a fő témák kialakítását.

Felmerült egy kisebb konferencia szervezése is, itt Jamrik Péter már konkrét javaslattal is élt. A lehetséges témák végiggondolásában Kis Gergely alelnök is felajánlotta a segítségét,

A következő napirendi pontban az ISZB megújításával foglalkozott az Elnökség. Ennek egyik oka az volt, hogy az ISZB két éves mandátuma lejárt, de az is motiválta a gondolkodást, hogy átgondolja az Elnökség, hogyan lehetne átstrukturálni az ISZB működését, akik az előző két évben nem kaptak az eredeti céljaik szerinti feladatot az ITM-től. Az ISZB megszüntetése nem célja a HTE-nek, inkább egy olyan feladatkört érdemes kialakítani, amivel ki tudnak lépni a nyilvánosság felé és proaktív módon támogatni a kitűzött célokat. A javaslatok között tanulmányok írása, White Paper-ek negyedéves kiadása, futó témákban szakmai sajtóközlemények összeállítása és más értékes javaslatok merültek fel.

Az Elnökség egyetértett az ISZB további működtetésével, Maradi István főtitkár pedig vállalta, hogy a következő elnökségi ülésre határozati javaslatot hoz és közben egyeztet Frischmann Gáborral is, az ISZB jelenlegi elnökével. Abban is egyetértés született, hogy ha érkezik véleményezendő jogszabály-tervezet az ISZB-hez, akkor – az ISZB eredeti céljának megfelelően – az azzal kapcsolatos véleményezési feladatokat elvégzik.

A hatodik napirendi pontban Darabos Zoltán, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag a HTE kedvezmény projekt 2022 javaslatot ismertette. Ennek lehetséges elemeiként a mobil adatforgalomra, a könyv, folyóirat és kiadvány igénybe vételére és az általános kedvezmény kártyára vonatkozó programot sorolta fel. Vitát folytatott az Elnökség egy kérdőíves felmérésről is ebben a témakörben, de ezt a többség elvetette. Helyette egy szűkebb körben vizsgálja meg a HTE, milyen kedvezményeket lehet bevezetni a tagok számára.

Darabos azt is elmondta, hogy a szakmai közösségeknek szóló pályázatok határideje lejár, így hamarosan az értékelésre kerül sor. Maradi István vállalta a bíráló bizottságban való részvételt, így két fős bizottság értékeli majd a pályázatokat.

A hetedik napirendi pont a pénzügyekről szólt. Nagy Péter operatív igazgató elmondta, hogy a 2021-es adatok még nem érkeztek meg a könyvelőtől, a 2022-es indítás viszont jó kezekben van, az új könyvelő jól végzi a feladatokat. Soós István felvetette, hogy a hosszú távú befektetéseknél az állampapírok mellett beruházásban is lehetne gondolkodnia a HTE-nek, amennyiben az pozitív eredményt hoz.

A nyolcadik napirendi pontban a HTE kollektív tagjainak a végiglátogatása volt a fő téma. Maradi István főtitkár tájékoztatást adott arról, hogy a kollektív tagoknak kiment egy levél a titkárságról, amire már egy cég pozitívan reagált. A kollektív tagok meglátogatására Jamrik Péter és Csizmadia Attila dolgoz ki egy menetrendet. Soós István jelezte, hogy ő is csatlakozik az előkészítő csapathoz.

Az Egyebek napirendi pontban Maradi István főtitkár az NJSZT iTF Informatikatörténeti Fórummal kapcsolatos tevékenységeket vetette fel, erre van együttműködés a HTE és az NJSZT között, de jó lenne ebben az adatbázisban növelni a HTE érintett személyek számát, mert ez jelenleg érthetően erősen informatika-középpontú. Célszerű lenne ezt az arányt kicsit javítani. Ez lehet a közeljövő egy újabb feladata.

Mivel több téma nem merült fel, Maradi István főtitkár az ülést berekesztette.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács