Vissza

A 2020. november 4-én tartott Elnökségi ülés témái

A november 4-i Elnökségi ülés – szinte már természetes módon – online módon került megrendezésre. Az első napirendi pontban a járványhelyzet miatt kiemelten fontos témával, a nagyobb árbevételt hozó lehetőségek feltárásával kezdte a munkáját az ülés. A második napirendi pontban viszont az időben legjobban szorító rendezvény, a HTE Infokom 2020 konferencia online térbe való átszervezése volt a fő téma. A harmadik napirendi pont a 2021-es költségvetési tervezet lett volna, de mivel az előterjesztés nem készült el, így ezt az Elnökség átütemezte a decemberi ülésre. A negyedik napirendi pontban a HTE Fekete László-díjról hangzott el beszámoló. Az ötödik napirendi pontban a Szenátus ülés időpontját és témáit tárgyalta át az Elnökség. Végezetül az Egyebek napirendi pontban négy téma merült fel röviden, bevezető jelleggel.


Az első napirendi pontban a Gazdasági területért felelős elnökségi tag, Szűcs Miklós volt az előterjesztő, aki azzal a javaslattal élt, hogy a nagyobb árbevételt hozó lehetőségek teljes listájának ismételt áttekintése helyett most egy témára koncentráljon az Elnökség. Ezt az Elnökség elfogadta és a 3G rendszer kivezetésével, átállásával kapcsolatos témát vizsgálta meg abból a szempontból, hogy mit tud ebben tenni, felvállalni a HTE a tagságot alkotó szakemberekre támaszkodva. Vágujhelyi Ferenc elnök elmondta, hogy szolgáltatói oldalról nyilván nem éri meg fenntartani a 3G rendszert, azonban gondolni kell arra is, hogy az online pénztárgépek, étel-italautomaták és a személygépjárművek e-segélyhívó rendszere is ezen a technológián működik. Biztosítani kell az uniós irányelveknek való megfelelést is. A feladat elég komplex, sokszereplős munkát jelent, ahol az NMHH és az ITM munkáját is tudja segíteni a HTE. Előzetes megbeszélések már történtek a témában, most már érdemes a konkrétumok irányában folytatni a tárgyalásokat. Az Elnökség a feladat menedzselésére héttagú ad-hoc bizottságot hozott létre.

A második napirendi pontban Maradi István főtitkár számolt be a HTE Infokom 2020 konferencia szervezéséről. A járványhelyzet miatt a hibrid konferenciáról lemondtak, a résztvevők csak online módon tudnak majd részt venni az előadásokon, az előadók többsége viszont a létrehozott stúdióban tartja meg az előadását – hacsak tovább nem romlik a helyzet. Az Antenna Hungária tud majd technikai segítséget adni ezekhez a stúdiómunkákhoz, ami jelentős hozzájárulás lesz a szervezéshez. A rendezvény két napon, november 18-19-én kerül megrendezésre 13 óra és 18.30 közötti időintervallumban. A részvételt a HTE a szponzori támogatásoknak köszönhetően ingyenessé teszi, de van lehetőség önként hozzájárulni a részvételhez, ezt a regisztrálásnál lehet megtenni. Sajnos a megszokott pezsgő szakmai beszélgetések a szünetekben és az estében-éjszakában most elmaradnak, de legalább a szakmai programokat meg tudják hallgatni a résztvevők, akik remélhetőleg sokan lesznek. Nagy Péter elmondta, hogy már 100 felett van a regisztráltak száma, de reméli, ez még jócskán növekedni fog.

A harmadik naprendi pontban a 2021-es költségvetést tárgyalta volna az Elnökség, de mivel az előterjesztés nem készült el a novemberi ülésre a többi, igencsak határidős esemény szervezése miatt, így ezt a napirendi pontot a decemberi Elnökségi ülésre halasztotta a vezetés. Addig is két alkalommal fogja tárgyalni a Gazdasági Bizottság és az Ellenőrző Bizottság, illetve a Felügyelő Bizottság a költségvetést, tehát lesz előrelépés decemberig.

A negyedik napirendi pontban Maradi István főtitkár számolt be a HTE Fekete László-díj öt pályázójának a meghallgatásáról és a végeredményről. Elkészült az értékelő mátrix és megtörtént a meghallgatás, majd a döntés is az idei díj nyerteséről. Most a szponzorok tájékoztatása a feladat, ami a héten megtörténik és utána kapják meg az értesítést a pályázók az eredményről.

Az ötödik napirendi pont a Szenátus ülés időpontját és témáit egyeztette, természetesen ezt is csak online módon lehet megtartani. Az Elnökség november végére, december elejére igyekszik megszervezni az ülést, melynek a témáiról élénk vita folyt. Végül kialakult a program gerince. Egyrészt az új Elnökség stratégiai tervei kerülnének bemutatásra, szó lenne az új helyzetben növekvő jelentőséggel bíró online tér használatáról és természetesen beszámoló hangzik el a HTE tevékenységéről.

Az Egyebek napirendi pontban felmerült, hogy a HTE-nek egy általános GDPR szabályzatot kellene készítenie. Ehhez többen is ajánlottak fel mintákat. Oláh István új szakosztály létesítését vetette fel, az Elnökség át fogja gondolni, hogy mikor kezdjen bele ilyen jellegű munkába. Farkas Károly a NetSkills versenyről számolt be, ami Cisco eszközök konfigurálásáról szól. Végezetül Maradi István a hazai űrtávközlési programról számolt be.

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE Szenátus ülés 2020.12.10. 15:00 - 2020.12.10. 17:00

Kiemelkedő támogatóink