Idén is december második felére került az évzáró Választmányi ülés, mely egy oldottabb hangulatú esti beszélgetés keretében zárta a 2013-as évet. Előtte azonban öt napirendi ponttal is foglalkozott a Választmány. Az első napirendben a tisztújítás előkészítése, a másodikban a HTE Infokom 2014 konferencia előkészítése volt a téma. A harmadik napirendi pontban a HTE 65. évfordulója alkalmából szervezendő szakmai vetélkedőről váltottak szót a résztvevők, majd az egyebek napirendi pont következett. Végül az ötödik napirendi pontban a HTE diploma és szakdolgozat pályázat 2013 két kategóriájának a helyezettjei vehették át a megérdemelt díjakat.
Az első napirendi pont aktualitását a 2014 májusában esedékes tisztújító Taggyűlés előkészítése adja.
Az Alapszabály szerint a jelöltek kiválasztására a Választmánynak Jelölő Bizottságot kell felállítania, akik a tagság javaslatai alapján terjesztik elő a Választmánynak a lehetséges jelöltek listáját. A Választmányi ülésen Huszty Gábor, a HTE elnöke tett javaslatot a Jelölő Bizottság összetételére az előző ülés óta folytatott felkérési tárgyalásai alapján. Az Elnök Schmideg Ivánt javasolta a Jelölő Bizottság elnökének, Gosztony Gézát és Kolláth Gábort pedig tagoknak. A Választmány egy tartózkodással elfogadta a Jelölő Bizottságra tett személyi javaslatot. A HTE tagjai a Jelölő Bizottság felé tudják jelezni a következő ciklusra javasolt jelöltjeiket.
Ezzel kapcsolatban fontos figyelembe venni, hogy az új, a Közgyűlés által megszavazott, de a Fővárosi Törvényszék által még nem elfogadott új Alapszabály értelmében a HTE-t a továbbiakban 9 fős Elnökség (korábban Választmány) fogja vezetni, melyet a tisztújító Taggyűlés (korábban Közgyűlés) választ meg. A korábbi Elnökséget az új Alapszabály szerint a Szenátus váltja fel. A Választmány döntést hozott arról is, hogy amennyiben a Fővárosi Törvényszék a tisztújítás időpontjáig nem fogadja el az új Alapszabályt, akkor is a 9 fős vezetés megválasztását fogja javasolni azzal a kitétellel, hogy a megválasztott új Elnökség csak a Fővárosi Törvényszék elfogadó nyilatkozata után veszi át a vezetést, addig a jelenlegi Választmány viszi az ügyeket. Ezzel a megoldással tudjuk elkerülni a hosszú átfutású bírósági végzés időpontjának a bizonytalanságát.
A második napirendi pontban a Választmány a HTE Infokom 2014 konferencia szervezésével kapcsolatos előkészületeket tette meg. Döntött arról, hogy a konferencia elnöke ezúttal is a HTE elnöke lesz, s továbbra is önálló Szervező Bizottság illetve Program Bizottság végzi a szervezési munkát illetve a szakmai program összeállítását. A Választmány egyetértett azzal, hogy a 2014 októberében esedékes rendezvényt már májusban célszerű lesz meghirdetni, hogy elkerüljük a 2012-es évben átélt feszített előkészítő munkát, mely némi logisztikai nehézségeket is okozott. Ehhez viszont a Program Bizottságnak már most komolyan meg kell kezdeni a szekciók körvonalazását.
A harmadik napirendi pontban Magyar Gábor számolt be a HTE 65. évfordulójára tervezett szakmai vetélkedő előkészítéséről. Elmondta, hogy az ad-hoc bizottság tagjainak elküldött egy kérdésfelvetéseket tartalmazó dokumentumot, erre várja a válaszokat. Néhány sarokpontban már tisztul a kép, nem alkalmazásfejlesztés lesz a vetélkedő tárgya, s az időpontját tekintve is inkább a szeptemberi időszak tűnik alkalmasnak erre a rendezvényre. A díjak tekintetében új gondolatok is születtek, ilyen pl. a tárgyi jutalom helyett egy külföldi cég székhelyének a meglátogatása, mint szponzorálható díj.
Az egyéb kérdések kerültek elő a negyedik napirendi pontban. Nagy Péter beszámolt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) által az Infocommunications Journal támogatására aláírt szerződésről, valamint egy tagtársunk eltulajdonított Puskás Tivadar díjának a pótlásáról. Ezen kívül még három, az IEEE-vel kapcsolatos hírről számolt be az ügyvezető igazgató. Az első, hogy Vida Rollandot, a HTE Külügyi Bizottságának a vezetőjét három évre megválasztották az IEEE Communications Society GIMS bizottságának (Globecom/ICC Management and Strategy Committee) a tagjává. A második, hogy Nagy Pétert, a HTE ügyvezető igazgatóját, főtitkárhelyettesét felkérték az IEEE ICC 2014 konferencia pénzügyi társelnökének. A harmadik pedig, hogy a 2015-ben megrendezésre kerülő IEEE Wireless Communications and Networking Conference pénzügyi elnökének szintén őt kérték fel. Ezzel nem csak elismerték a HTE által megrendezett budapesti EEE ICC 2013 konferencia sikerét, hanem lehetőséget adtak arra is, hogy az itt születő kapcsolatokon keresztül további nemzetközi konferenciákat hozhassunk Magyarországra, a HTE szervezésében. Mindkettejüknek szívből gratulálunk!
Végezetül a Választmányi ülés formális részének a befejezéseképpen Huszty Gábor, a HTE elnöke és Gerhátné Udvary Eszter, a Tudományos Bizottság elnöke meleg szavak kíséretében átadta a HTE diplomaterv és szakdolgozat pályázat nyerteseinek az okleveleket. Az MSc kategóriában Horváth Bálint, Mészáros Gergely Zoltán és Csatári Tamás, míg a BSc kategóriában Csordás Róbert, Szombathelyi Tamás és Takács Péter állhatott fel a képzeletbeli dobogóra. Mindannyiuknak gratulálunk, reméljük, gyakran találkozhatunk nevükkel a jövőben, velük pedig a HTE rendezvényein!
Bartolits István
főtitkár
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------