Vissza

25 éve indult meg a hazai GSM szolgáltatás

1994. március végén kezdte meg a Pannon GSM és a Westel 900 a hazai GSM szolgáltatást. Ezzel megszűnt a Westel Rádiótelefon kft. egyeduralma a mobil szolgáltatásban és három szereplőssé vált a mobil piac. A korszerű digitális GSM rendszer hamar népszerűvé vált és messze túlszárnyalta az előfizetők számára vonatkozó előzetes jóslatokat. Az idén 70 éves HTE most erre a negyedszázados évfordulóra emlékezik.


Az első GSM szolgáltató elindulásának a 25. évfordulójáról három évvel ezelőtt emlékeztünk meg, a finn Radiolinja 1991. július elsején kezdte meg az ETSI által alaposan kidolgozott GSM rendszerrel a kereskedelmi szolgáltatását. A hazai bevezetésre tehát kevesebb, mint három évet kellett várni. A KHVM (Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium) a 900 MHz-es sávra kiírt tender eredményét 1993 augusztusában hirdette ki és a két nyertes októberben írta alá a 15 évre szóló koncessziós szerződéseket. Az egyik nyertes a MATÁV Rt és az US West konzorciuma lett, akiknek az 1990. október 15-én elindított NMT 450-es rendszerrel a Westel Rádiótelefon kft. révén volt gyakorlatuk és fel is tudták használni a már kiépített hálózat egyes elemeit. A másik nyertes egy összetettebb konzorcium volt: a Wallis-csoport, az Antenna Hungária, a MOL Zrt. és a Videoton alkotta a hazai hátteret és emellett a dán TDC, a finn Sonera, a norvég Telenor, a svéd Telia és a holland KPN szolgáltatók adták a szaktudást és a tőkét az induláshoz. Ez a konzorcium lett a Pannon GSM, bár a tender elnyeréskor még csak egy munkanéven léteztek, a Pannon GSM formálisan csak 1993. október 27-én alakult meg.

Természetesen nagy volt a titkolódzás arra vonatkozóan, hogy ki mikor, milyen készültséggel fog tudni elindulni és sok szkeptikus vélemény is elhangzott szakmai körökben arra vonatkozóan, mekkora előfizetői kört fog tudni elérni az új technológia és egyáltalán szükség van-e még két szolgáltatóra. Egy, a Gellért szállóban megtartott szakmai konferencián például az a „reális” prognózis hangzott el, hogy 2000-re akár a 200 ezer előfizetőt is elérheti a két nyertes együttesen. Mások amellett érveltek, hogy reálisabb lett volna egyetlen nyertest hirdetni, mert a már meglévő szolgáltatás mellett nincs értelme még két hálózatot kiépíteni.

Nehéz volt tehát akkoriban előre látni, milyen lesz a mobil rendszerek fejlődése, a nyertesek pedig – érthetően – nem igyekeztek kiteregetni az elképzeléseiket. Éppen ezért nagy fegyvertény volt a HTE Távközlési klubjától az az 1993. december 16-i klubnap, ahol hosszadalmas rábeszélés és kitartó meggyőzés mellett sikerült elérni, hogy a GSM tender két nyertese együtt tartson előadást az elképzeléseikről. A két bátor előadó végül a Westel 900 részéről Sugár András, a Pannon GSM részéről pedig Noah Steinberg volt, a moderátori szerepet pedig Bartolits István vállalta fel megígérve, hogy csak szakmai kérdések fognak elhangzani és a résztvevők tiszteletben fogják tartani az előadók üzleti titkait. A feszülten indult klubest végül is nagyon jó hangulatban ért véget, de azért végig érezni lehetett, hogy itt bizony kőkemény beruházásról és erősen titkolt stratégiákról van szó az elhangzottak mögött. Az előadók még abban is megegyeztek, hogy kerek egy esztendő után (mint a mesében) visszatérnek a Távközlési klubba és megosztják a tapasztalataikat. 

Utána már csak negyed évet kellett várni és a tervekből tényleg valóság lett. A Pannon GSM március 26-án indult el a kereskedelmi szolgáltatással, akkor még csak 22 bázisállomást működtetve, majd pár nap múlva március 31-én a Westel 900 is megkezdte a szolgáltatást. A pár napos különbségnek nem volt gyakorlati jelentősége, sokkal fontosabb volt az, hogy az előfizetői számok már kezdetben is erőteljesebben futottak felfelé, mint ahogy azt előzetesen remélni lehetett. A Hírközlési Főfelügyelet 1999-es Hírközlés-statisztikai évkönyve szerint 1994 végére a Westel 900 58 ezer, a Pannon GSM 24 ezer előfizetővel rendelkezett, 1995 végére pedig a két szolgáltatónak együttesen 196 ezer előfizetője volt, tehát ekkorra sikerült teljesíteniük a 2000-re prognosztizált előfizetői számot. 1996-ra már mindkét szolgáltatónak 4 mobil kapcsolóközpontja volt és a statisztikai évkönyv szerint a Westel 498 bázisállomást, a Pannon GSM pedig 501 bázisállomást működtetett. Az előfizetők száma pedig 224 ezer illetve 177 ezer volt. Ezzel már az is látszott, hogy a Westel Rádiótelefon kft. nem fog tudni lépést tartani ezzel a fejlődéssel, bár az előfizetői számok még náluk is emelkedtek, de ez 1996 végén 72 ezer előfizetőt jelentett és egészen 2003 nyaráig jelen tudtak lenni a piacon.

Sokat jelentett ebben a fejlődésben az is, hogy a GSM rendszer – több más előnyös tulajdonsága mellett – biztosította a barangolás lehetőségét is. A Pannon GSM már 1994 áprilisában megkötötte az első roaming szerződéseit Észtországgal, Finnországgal és Norvégiával, majd utána lavinaszerűen jöttek a többi szerződések is. A Westel is hamar lépett, itt is áprilisban voltak az első szerződéskötések.

Ez azonban már messze túlvezet a 25 éves évfordulón, a történet mai folyatását meg ismerjük, belépett közben a Vodafone is a piacra 1999. november végén és hamarosan a Digi is megjelenik a szolgáltatásával. A Westelből pedig T-Mobil lett, a Pannonból pedig Telenor, de hamarosan ettől a névtől is meg kell válnia a cseh tulajdonos oldalán.
Mi lett viszont a mese vége? Sikerült 1994 végén újra a Távközlési klub berkeibe csalni a nyerteseket – akkor már kőkemény konkurenseket? Igen! Egy nap híján egy év múlva, 1994. december 15-én a Westel részéről Szalay Péter sajtóigazgató és Zarándy István műszaki igazgatóhelyettes ült a „piros sarokban”, míg Noah Steinberg kereskedelmi igazgató és dr. Drozdy Győző műszaki igazgatóhelyettes a „kék sarokban” és elmondták, miben értek célt, miben kell továbblépniük a mennyiség és a minőség terén a jövőben. A stratégia végül is hasonló volt: Budapest lefedése, aztán a Balaton és a főútvonalak, majd a megyeszékhelyek, végül pedig a 95-99 százalékos lefedettség. Valóban így történt, s bár azóta már megérkezett a 3G, az LTE és lassan itt az 5G rendszer is, de a GSM –amit akkor még nem hívtunk 2G-nek, de ma már ennek mondjuk – még 25 múltán is itt él közöttünk. Ma már egész nyugodtan kimondható: szép volt. fiúk!

dr. Bartolits István 

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00
Process mining-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.02. 14:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács