Vissza

2012. október 3-án tartott Választmányi ülés

Az október 3-i Választmányi ülés kiemelt napirendi pontja ismét a HTE Infokom 2012 konferencia szervezéséről szóló beszámoló volt. Ezen kívül a Tudományos Bizottság elnöke ismertette a 2012-es HTE diplomaterv és szakdolgozat pályázat eredményét, majd a HTE őszi Elnökségi ülésének az időpontjáról és témáiról döntött a Választmány.


A napirend első pontjában a HTE Infokom 2012 konferencia Szervező Bizottságának az elnöke, Heszberger Zalán számolt be a konferencia szervezésének a helyzetéről. A rendezvény programja már készen áll, nincsenek benne bizonytalan pontok, a fő feladat most az előadások anyagainak a begyűjtése, a szekcióvezetők egységes tájékoztatása a feladataikról és a teremfelügyelet, illetve a tájékoztatás megszervezése, ami a jelentkezők örvendetesen növekvő száma miatt nem is lesz egyszerű feladat. Nagy Péter pontos létszámokat is mondott, a konferenciára már 334-en regisztráltak, de ez a szám még növekedni fog a tendenciák alapján. A nagy érdeklődés persze új problémákat is hozott, hiszen a konferenciának helyt adó mátraházai Ózon Hotel és az MTA Akadémiai Üdülője mellé a galyatetői Nagyszállóban is kellett szobákat foglalni a jelentkezők elszállásolása érdekében. A nagyobb távolság miatt a HTE megszervezte a buszjáratokat a két helyszín között, ezzel mérsékelve a nagy érdeklődés miatt kialakult kényelmetlenségeket.
Készül a konferencia programfüzete is, melyet a résztvevők a regisztrációnál kapnak meg a rendezvény szponzorainak a reklám- és segédanyagaival együtt. Az előadások ez úttal a HTE honlapján lesznek elérhetőek, nyomtatott kötet nem készül ezekből. Ugyanakkor a Választmány döntése szerint a 2012-ben szüneteltetett Híradástechnika folyóirat a konferencia után a legjobbnak ítélt előadások előadóinak a cikk formájában megjelentetett anyagával meg fog jelenni, amennyiben ehhez az előadók is partnerek lesznek.
A hátralévő egy hétben még bőven van teendő, az online sajtóban több helyen is megjelent hírek hatására tovább nőhet a résztvevők száma, de még szponzorok is jelentkezhetnek a konferencia támogatására. Ami a konferencia pénzügyi eredményeit illeti, a Választmány végig nagyon fontos szempontnak tartotta, hogy a rendezvény ne legyen veszteséges, mert a jelenlegi szűkös helyzetben ezt a HTE, mint civil szervezet nehezen tudná ezt anyagilag rendezni. Az eddig jelentkezett szponzoroknak köszönhetően azonban már látszik, hogy ettől nem kell tartani, a rendezvény pénzügyi oldalról önfenntartó lesz.
A Választmány a beszámolók alapján összességében úgy ítélte meg a konferencia előkészületeit, hogy minden esély megvan arra, hogy egy tartalmas, sikeres rendezvénye legyen a HTE-nek. Huszty Gábor elnök megköszönte az eddigi munkát és azt kérte, hogy a Választmány a novemberi ülésen értékelje ki a rendezvényt.

A második napirendi pontban Gerhátné Udvary Eszter, a Tudományos Bizottság elnöke számolt be a 2012-es HTE diplomaterv és szakdolgozat pályázatról és ismertette a pályázat végeredményét. Elmondta, hogy a pályázatra összesen 45 dolgozat érkezett, 27 az „A" (MSc illetve 5 éves képzés) és 18 a „B" (BSc vagy főiskolai képzés) kategóriában. A bíráló bizottság ezek közül kiszűrte a pályázati kiírásnak megfelelő dolgozatokat, majd ezek mindegyikét 3 bíráló értékelte, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A bíráló bizottság összetétele és a nyertesek a HTE honlapján megjelent hírben olvashatóak.
Gerhátné Udvary Eszter javasolta, hogy érdemes lenne a díjátadást olyan keretek között megtartani, ahol a szakma színe-java ott van, ez jelentősen emelné a pályázat értékét is. A Választmány rövid vita után úgy határozott, hogy a két első helyezett a HTE Infokom 2012 konferencia második napján, a vacsora keretében vegye át a díjat, amennyiben erre el tudnak jönni a HTE vendégeként. A teljes díjkiosztást pedig a decemberi Választmányi ülésen lenne célszerű megtartani.

A harmadik napirendi pontban Bartolits István, a HTE főtitkára tett javaslatot az őszi Elnökségi ülés időpontjára és napirendjére. A Választmány elfogadta a javasolt november 15-i időpontot. Az ülés napirendjén a már megszokott elnöki köszöntő és a főtitkári beszámoló után a javaslat szerint a szakmai közösségek működésének a kereteiről kell megkezdeni az együttgondolkodást a harmadik napirendi pontban és a tiszteletbeli elnökségi tagok okleveleit kell átadni a negyedik napirendi pontban. A Választmány egyetértett a napirendi pont javaslatokkal.

A Választmány a negyedik napirendi pontban már az Elnökségi ülésre megszavazott napirend szakmai közösségekre vonatkozó pontjával kapcsolatban kezdte meg a vitát. Bölcskei Imre, az Ellenőrző Bizottság elnöke tartott vitaindítót a szakmai közösségeket érintő alapkérdések és az Alapszabály viszonyáról. Emellett a vitában azt is szem előtt tartotta a Választmány, hogy a civil szervezetekre vonatkozó 2011. évi CLXXV. törvény fényében is vizsgálni kell a HTE, mint civil szervezet működését és elő kell készíteni mindazokat a változásokat, melyeket a törvény megkövetel. Ehhez a munkához tud majd az Elnökség is hozzájárulni javaslataival, állásfoglalásával.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.05.08. 9:00 - 2024.05.08. 11:00
Cisco AI for Security-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.13. 17:15 - 2024.05.13. 19:15
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 15:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács