Létezik a telefóniában egy széles körben ismert eszköz, a Pupin-cséve vagy más néven a Pupin-fazék. Ugyanakkor arról, hogy kiről is kapta a nevét ez a nagytávolságú telefonkapocsolatot megvalósító találmány, általában nagyon keveset tudunk. Most, a feltaláló és egyben névadó születésnapi évfordulója okán megismerkedhetünk életével és szakmai munkásságával is.

Mihajlo Idvorski Pupin a legújabb kutatások szerint 1858. október 4-én született Idvorban (magyar nevén Torontáludvar), ami a mai Szerbia területén, Belgrádtól mintegy harminc kilométerre északra helyezkedik el. Sok forrásban a születési dátumaként 1854. október 9-e szerepel, régebben ez volt az elfogadott dátum, azonban újabban az 1858-as évet tekintik a születése évének, de itt is lehet október 9-es születésnapot is találni egyes leírásokban.

Édesanyja már kora gyermekkorában arra tanította, hogy ha világlátott ember szeretne lenni, akkor a tanulásra erőteljesen szüksége lesz, ezért az írás és az olvasás képessége legyen a másik pár szeme a látáshoz szükséges szempár mellett. Pupin ezt meg is fogadta és már az idrovi szerb ortodox iskolában, majd a perlezi német általános iskolában is kiváló eredményeket ért el. Az iskoláit Pančevo-ban folytatta, de a Szerb Ifjúság mozgalomban végzett aktivitása miatt az osztrák-magyar hatóságok erősen zaklatták, így 1872-ben otthagyta Pančevo-t és Prágában folytatta a tanulmányait. 1874-ben azonban meghalt az édesapja és nem volt, aki finanszírozza a taníttatását, így félbehagyta a tanulmányait és úgy döntött, az USA-ban folytatja az életét. 

A következő öt évben – pénze nem lévén – fizikai munkával kereste meg a kenyerét, sokat dolgozott pl. egy manhattani kekszgyárban és közben angolul, görögül és latinul tanult. Egy idő után már tanítványokat is fogadott. 1879-ben sikerrel elvégezte a tesztet és bejutott a Columbia College-ba, megkezdhette az egyetemi tanulmányait. Hamarosan kiderült, hogy testi adottságai miatt ideális evezős lehet belőle, ez pedig mindent megért az egyetem csapatának. Ugyanakkor kiválóan is tanult, az első év után már évfolyam-elnökké választották. 1883-ban sikerrel szerezte meg a diplomáját a Columbia University-n és ugyanekkor az amerikai állampolgárságot is megkapta. A friss diplomával a kezében rögtön visszatért Európába és 1883-85 között a cambridge-i egyetemen John Tyndall mellett tanult matematikát és fizikát, majd 1889-ben a berlini egyetemen Hermann von Helmholtz alatt szerezte meg a PhD fokozatot. Ennek a megszerzése után visszatért a Columbia University kötelékébe, ahol az újonnan létrejött Villamosmérnöki fakultáson a matematikai fizika előadója lett. Közben 1888-ban megházasodott, a nála egy évvel fiatalabb New York-i Sarah Catherine Jacksont vette feleségül és hamarosan megszületett egyetlen gyermekük, Barbara Pupin.

Első nagyobb kutatásait a röntgenképek előállítása terén végezte, kísérletei során eljutott egy olyan eljárásig, mely az addig egy teljes órát igénybe vevő képalkotást egy-két percre csökkentette le. Ehhez fluoroszkópikus képernyőt használt, ennek segítségével sokkal gyorsabban lehetett a röntgenképeket létrehozni. A megoldásra a magyarázatot is megtalálta, mert felismerte, hogy az elsődleges röntgensugarak képesek másodlagos röntgensugarakat kelteni. Ezt a felfedezését Pupin már a New York-i Tudományos Akadémián ismertette.

A nevét hosszú távra megörökítő találmánya mégsem ez volt, hanem annak a felismerése, hogy a nagytávolságú telefonösszeköttetések ellenállását sikerült lecsökkentenie egy sajátos megoldással. Pupin ugyanis felismerte, hogy a telefonvonal párhuzamosan futó két szála kapacitív terhelésként jelentkezik a vonalon, ami megnöveli az átviteli vonal komplex ellenállását. Ezt a jelenséget ugyan már 1887-ben felismerte Oliver Heaviside, a brit General Post Office szakembere is felismerte, de az erről szóló, bátyjával Arthur Heaviside-dal írt cikket Arthur főnöke, William Henry Preece nem engedte megjelenni, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy a javasolt megoldás nem rontja, hanem javítja a nagytávolságú összeköttetések minőségét. Pupin azonban részletes számításokkal támasztotta alá, hogy ha megfelelő távolságonként tekercseket iktat a telefonvonalba, akkor azok kiegyenlítik a párhuzamos vezetékek kapacitív terhelését és a vonal ellenállása így kisebb lesz. Ezt a megoldást azonnal szabadalmaztatta is „Art of reducing attenuation of electrical waves” címen, amire 1900. június 19-én az US 652 231 lajstromszám alatt meg is kapta a szabadalmi védettséget.

A sietségre igencsak jó oka volt, mert – bár nem tudjuk, tudott-e róla vagy sem – az American Telephone & Telegraph Company (AT&T) számára igen fontos volt a nagytávolságú összeköttetések megvalósítása és emiatt George Campbell vezetésével egy fejlesztőcsoport ugyanezen dolgozott. A szabadalom megjelenésével azonban attól féltek, hogy kicsúszik a kezükből a megoldás, így egy tekintélyes összegért megvásárolták Pupin szabadalmát, aki végre anyagilag is jó helyzetbe került. Később Pupin és Campbell közös publikációt is megjelentetett a megoldásról, amit még jóval az után is használtak, hogy Lee de Forest találmányát, az Audion erősítőcsövet továbbfejlesztve létrehozták a telefonvonalak erősítésére szolgáló elektroncsöves regeneráló erősítőt.

A Pupin-csévéket persze le kellett süllyeszteni a föld alá, ezért ezek egy öntöttvas borítást kaptak és így kerültek be az aknákba, ezeket az öntöttvas borításokat hívták itthon szakmai szlengben Pupin-fazekaknak. A Magyar Posta 1910-től kezdte el használni a pupinozott kábeleket, ahol 1830 méterenként helyeztek le Pupin-fazekat. Később a tenger alatti kábeleknél is használták ezt a technikát.

Amikor 1917-ben az USA belépett az első világháborúba, akkor Pupin egy kutatócsoportot szervezett a Columbia University keretein belül a tengeralattjárók detektálására. Ennek a kifejlesztésére kísérleteket végeztek Floridában és a keleti partvidéken. Közben tovább folytatta kutatásait a telekommunikáció területén is. Közben szívén viselte a szerb érdekeket is, így amikor a londoni egyezmény tervezetében megjelent az a változat, hogy Dalmácia északi részét Olaszországhoz csatolnák, akkor memorandumot küldött az akkori amerikai elnöknek, Woodrow Wilsonnak, amiben elmagyarázta a különböző területek etnikai összetételét és ezzel igyekezett a kialakítandó Jugoszlávia határait az etnikai határokhoz közelíteni. Ennek hatására Woodrow Wilson a béketárgyalásokon ragaszkodott ahhoz, hogy Dalmácia Zadar kivételével egyben maradjon és így legyen része Jugoszláviának. Később komoly alapítvány létrehozásával támogatta szülőhelyét és a belgrádi Történelmi és Művészeti Múzeumot is.

Összetett munkássága révén több szakmai szervezetnek volt az elnöke is, így például az amerikai Institute of Radio Engineers szervezetnek, az American Institute of Electrical Engineers szervezetnek, de egy ideig elnöke volt a New York-i Tudományos Akadémiának is. Számtalan egyetem is díszdoktorává fogadta és 1924-ben elnyerte az IEEE Medal of Honor kitüntetést is, majd 1931-ben a John Fritz Medal-t, ami a mérnöktársaságok amerikai egyesületének a legmagasabb kitüntetése.

Mihajlo Pupin 1935. március 12-én halt meg New York Cityben, 76 éves korában. Szakmai munkássága nyomán mintegy 70 publikáció és 34 szabadalom fűződik a nevéhez, de megírta önéletrajzát egy 396 oldalas könyv formájában is, From Immigrant to Inventor címmel, ami 1923-ban jelent meg és 1924-ben elnyerte vele az életrajzi Pulitzer-díjat. Ezen kívül még egy tucat könyv szerzője volt, melyek többnyire már nem szakmai témákkal foglalkoztak.

dr. Bartolits István