Vissza

145 éve született Robert von Lieben osztrák vállalkozó és feltaláló, a Lieben-cső kifejlesztője

Ha ez a név nem mond semmit az Olvasónak, akkor nem kell elszégyellenie magát, egy fiatalon elhunyt és eléggé háttérbe szorult feltalálóról van szó. A 34 éves korában eltávozott, autodidakta fizikus osztrák feltaláló céltudatosan igyekezett megoldást találni a telefonjelek erősítésére és végül a találmánya az első folyamatos rádiófrekvenciát kibocsátani képes eszköz megvalósításához vezetett. A 145 éves születésnapi megemlékezés okán ismerkedjünk meg életével és rövid, de előremutató munkásságával.


Robert von Lieben 1878. szeptember 5-én született Bécsben, egy gazdag zsidó család negyedik gyermekeként. Édesapja, Leopold von Lieben a bécsi kereskedelmi kamara elnöke volt, felesége, Anna Todesco, a bécsi Todesco palota építtetőjének az unokája pedig egy jó képességű amatőr művész és költő volt. Anna von Lieben arról is híres volt, hogy még Robert megszületése előtt ő volt Sigmund Freud első huzamosabban kezelt betege, mivel krónikus álmatlanságban és pszichés betegségekben szenvedett.

Robert Bécsben végezte el a reáliskoláit, de nem számított különösen jó tanulónak. Ugyanakkor élvezettel foglalkozott a fizikai jelenségekkel, Ernst bátyjával és Leo nevű unokatestvérével gyakran végeztek fizikai kísérleteket a Todesco palotában, majd 1888-tól a Lieben-palotában. Robertet egyre jobban érdekelték a telefónia részletei és az elektromosság. Az érettségit azonban nem tette le, így nem folytathatta tanulmányait az egyetemen, helyette tanonc lett a nürnbergi Siemens-Shuckert gyárban, ahol kitanulta a technikai alapokat. Ez után egy fordulattal belépett az osztrák-magyar monarchia könnyűlovassági ezredébe. Ez a korszak azonban csak pár hétig tartott, mert egy alkalommal leesett a lóról és olyan mértékben megsérült, hogy rokkanttá nyilvánították. Vélhetően ez a sajnálatos baleset vezetett később a korai halálához is.

A leszerelése után külső hallgatóként csatlakozott a Bécsi Egyetemen Franz S. Exner fizikus osztályához, majd a göttingeni egyetemen két éven keresztül Walther Nernst termodinamikai és elektrokémiai előadásait hallgatta. Ez idő alatt – szerteágazó érdeklődése következtében – megtervezett egy kamerát, amivel le lehet fényképezni a szem retináját, egy elektrolitikus fonográfot és a járművek számára szolgáló elektromos meghajtást.

1901-ben Robert visszatért Bécsbe és a Lieben-palota földszinti részén berendezte a saját kutatólaboratóriumát. Itt a Röntgen-sugárzást, a gázok elektromos kisülését és a termikus emissziót tanulmányozta, ebben az egyetem egy vegyésze, Dr. Richard Leiser volt a segítségére. Egy idő múlva ezzel is felhagyott és 1903-ban Olmützben megvásárolt egy telefonberendezéseket gyártó üzemet, ettől kezdve a telefónia lett a fő érdeklődési területe. Az üzemnek két ügyes mérnöke is volt, Eugen Reisz és Siegmund Strauss, akik segítettek Liebennek a laboratóriumban, és egészen 1909-ig Leiser volt a fő tudományos tanácsadója.

Lieben elkezdett foglalkozni azzal a problémával, hogy a telefonvonalak csillapítása miatt a kiépíthető hálózatok mérete limitált volt. Jelismétlőkre volt szükség annak érdekében, hogy 300-500 km-nél nagyobb távolságokat lehessen áthidalni. Erre az egyetlen megoldás a szénmikrofonos mechanikus erősítő volt, ami ugyan a távíró esetében megfelelő megoldás volt, de a beszédátvitelnél szinte használhatatlannak bizonyult a hatalmas torzítása miatt. Lieben gondolata az volt, hogy érdemes lenne egy kistorzítású elektronikus erősítőt létrehozni a telefonjelek regenerálására. Ehhez a már akkor ismert katódsugárcső alapelvét próbálta felhasználni, ahol egy gyengébb bemeneti jellel lehet az elektronfolyamot befolyásolni. Ehhez először elektromágneses hatást alkalmazott eltérítő tekercs segítségével. 1906-ban szabadalmaztatta is az elektromágneses vezérlésű katódsugárcső-kapcsolót. Az eszköz azonban nem működött kielégítően, mert a megvalósított katódkonfiguráció nem volt képes megfelelően fókuszálni az elektronnyalábot.

Lieben 1908-ban eladta a gyárat, mert nem igazán érdekelte az üzleti tevékenység, de a problémát ettől függetlenül meg akarta oldani. Továbbra is segítségére volt Reisz és Strauss és végül Reisz javaslatára egy perforált fémlapot tettek be a katódsugárcsőbe, ami vezérlő rácsként szolgált. A katód platina fólia volt, ami zegzugosan helyezkedett el a kálcium-oxid bevonatú üvegcsőben. A három elektróda feladata azonos volt Lee de Forest audionjával, de az elhelyezkedésük teljesen más volt. Forest ugyanis a rádióhullámok demodulálását tartotta szem előtt, Lieben viszont erősítésre törekedett. Így megszületett a Lieben-Reisz-Strauss-cső, amit röviden Lieben-csőnek is neveztek.

A Lieben-csőben enyhe vákuumot hoztak létre, de mégis gázkisüléses csőként viselkedett. Ehhez egy csőnyúlványban elhelyezett higanycseppet használt Lieden, amely a melegítés hatására párologni kezdett. Lieben ugyanis pontosan úgy, ahogy Lee de Forest is, azt gondolta, hogy a csőben a vezetést az ionizált gázok hozzák létre. A higany miatt különleges üveget kellett használni, amely nem engedi a gázt elpárologni a csőből.

Lieben a cső felhasználásával építette meg a telefonvonalba építhető jelismétlő prototípusát, mely a teszteken sikeresen működött. 1912-ben egy konzorcium alakult a jelismétlő gyártására és piacra vitelére. Ebben az AEG, a Felten & Guillaume, a Siemens & Halske és a Telefunken vett részt.

Közben Lieben 1911-ben megházasodott, Anny Schindler színésznőt vette feleségül. A családi és szakmai sikereket azonban nem élvezhette sokáig. 1913 elején súlyosan megbetegedett és egy mirigyes tályog következtében – ami minden valószínűség szerint a korábbi lovasbaleset következménye volt – 1913. február 20-án, mindössze 34 éves korában elhunyt.

Lieben korai halála miatt a konzorcium is szétesett, így Reisz áthelyezte a cső gyártását az AEG égisze alá és ő maga is Berlinbe költözött. Így sikerült a találmányt továbbra is gyártásba vinni. 1913 végén a Telefunken mérnöke, Alexander Meissner a Lieben-Reisz-Strauss csővel valósította meg a pozitív visszacsatolással működő folyamatos hullámú rádióadót. Az 500 kHz-en működő, 12 W-os adóval egészen 36 km távolságra tudta az amlitúdómodulált rádiótelefon jeleket kisugározni és ezzel a világon először létrehozni a folyamatos oszcillációt a rádiótávközlés terén. Ez ugyan már nem Lieben fejlesztése volt, de az általa feltatált cső tette lehetővé a megvalósítását.

 

dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Kiemelkedő támogatóink

  

 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács