Vissza

135 éve született John Logie Baird, aki a világ első élő televíziós bemutatóját tartotta

Ismét egy itthon kevéssé ismerős személy születésnapjához érkeztünk, akinek a tevékenysége útjára indította a televíziózást, igaz hogy még a kezdetleges formájában. John Logie Baird skót feltaláló nevéhez pedig több elsőség is kötődik. Ő tartotta az első nyilvános, élő televíziós bemutatót a világon 1926-ban, ő hozta létre az első nagytávolságú televíziós összeköttetést 1927-ben és az első demonstrációs jellegű interkontinentális összeköttetést 1928-ban. Mindezt úgy, hogy az általa kigondolt első modelleket teljesen amatőr módon, szinte filléres eszközökből valósította meg. A következőkben John Logie Baird életútjával és találmányaival ismerkedhetünk meg születésének 135 éves évfordulója tiszteletére.


John Logie Baird 1888. augusztus 13-án született a skóciai Helensburgh-ban, egy Glasgow-tól 40 km-re északnyugatra fekvő jómódú kisvárosban. Ő volt a legfiatalabb John Baird tiszteletes és Jessie Morrison Inglis, egy gazdag glasgow-i hajóépítő család árva unokahúga négy gyermeke közül. Iskoláit Helensburgh-ban, majd Glasgow-ban végezte a West of Scotland Technical College-ban. Ez idő alatt a kedvenc olvasmányai a technikai tárgyú könyvek voltak, s 1903 táján felkeltette a figyelmét egy könyv, ami a szelén fotoelektromos tulajdonságairól szólt, majd egy folyóiratban találkozott az 1900-as párizsi világkiállítás alatt megrendezett I. Villamossági Kongresszusról szóló cikkel, ahol Konsztantin Perszki szentpétervári tudós értekezett elvi szinten a mozgóképek átviteléről, először használva a „televízió” szót. Ettől kezdve sokat foglalkozott ennek a gyakorlati megvalósíthatóságával is. Végleg eldőlt, hogy mérnök akar lenni, így a Glasgow-i Egyetemre iratkozott be. Már itt is olyan munkákat vállalt a tanulás mellett, amikből erős gyakorlati érzékre tett szert. Egyetemei tanulmányait azonban az első világháború kitörése miatt félbe kellett szakítania.

1915-ben önként jelentkezett a brit hadseregbe, de mivel gyenge egészségi állapota miatt frontszolgálatra alkalmatlannak találták, így a lőszergyártással foglalkozó Clyde Valley Electrical Power Company-nál helyezkedett el. A munkát elég unalmasnak találta, így szabadidejében találmányokon törte a fejét. Első találmánya még nem a képátvitellel volt kapcsolatos. A háború alatt ugyanis sok katona szenvedett attól, hogy elfagyott a lába a lövészárokban, ami számos esetben amputáláshoz vezetett. Ennek a megelőzésére fejlesztette ki a Baird Undersock nevű zoknit, ami a tetrabórsavas nátriummal való kezelés következtében télen melegítette, nyáron pedig hűtötte a katonák lábát a bakancsban. A termékének akkora sikere lett, hogy egy hét alatt többet keresett vele, mint a lőszergyárban egy év alatt.

A háború után azonban nem talált magának állást és egészsége is rosszabbra fordult, így 1919-ban elhatározta, hogy Trinidad szigetére hajózik enyhülést keresve egészségügyi problémáira. Mivel hallotta, hogy ezen a szigeten minden mennyiségben megterem a cukornád, a citrom és a mangó, úgy gondolta, hogy édességgyárat létesít és innen fogja ellátni Nagy-Britanniát az olcsón előállítható lekvárokkal. El is készült az első mintakollekciókkal, azonban arra nem számított, hogy az üzem illata 20-30 kilométerről is odavonzotta a rovarokat, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a gyártást. Baird kénytelen volt feladni az anyagilag is sikertelen próbálkozást és 1920-ban visszatért Londonba. Itt azonban tovább romlott az egészsége és emiatt 1922-ben az állását is elvesztette, Mind egészségügyi, mind pedig anyagi okokból kénytelen volt a dél-angliai, tengerparti Hastings városkába költözni, ahol úgy döntött, megpróbálja megvalósítani a televízióval kapcsolatos gondolatait, amiket még a trinidadi éjszakákon gondolt ki.

Pénze már alig volt, egy idős barátja, Oliver G. Hutchinson segítette anyagilag a boldogulását Ebből sikerült egy szerény műhelyt bérelnie a városban és nekiállt a szegényes eszközeivel létrehozni a kigondolt, mechanikus alapon működő televíziót. Az eszköztára hihetetlenül egyszerű volt, egy öreg kalapdoboz, néhány olló, kartonlapok és kötőtűk alkották a modellje nyersanyagát. Szűkös forrásaiból még beszerzett némi ragasztót, egy kiszuperált villanymotort és néhány apróságot. Az egyetlen, amire komolyabban költött, az a villanymotor újratekercselése volt. Az elképzelése az volt, hogy amit Nipkow feltalált, de végül is nem valósított meg, a Nipkow-tárcsás képbontót, azt megpróbálja tökéletesíteni.

A hihetetlenül egyszerű eszközökből készült berendezése fokozatosan adott egyre jobb minőségű sziluetteket a vételi oldalon, amit persze a mai igényességünkkel egyáltalán nem neveznénk képátvitelnek, de 1923-24 táján ez hatalmas eredmény volt. A felvevő oldalon a mozgó tárgy megvilágítására szolgáló lámpa fényét kidobott kekszesdobozokból készült búrával növelte meg és gondosan kikísérletezte, mekkora lyukakat és milyen elhelyezkedéssel kell a Nipkow-tárcsán kialakítani a legjobb képbontás érdekében. Végül eljutott odáig, hogy egy máltai kereszt sziluettjét sikerült továbbítania és megjeleníteni a kezdetleges képernyőn. Még ez is messze volt az értékelhető képtől, de amikor már látta, hogy az elv működőképes, azonnal benyújtotta a megoldásra a szabadalmát, melynek a címe „A System of Transmitting Views Portraits and Scenes by Telegraphy or Wireless Telegraphy” volt. Ebben az 1924. május 21-én benyújtott szabadalomban már pontosan megadta, milyen távolságra kell a Nipkow-tárcsán a spirálisan elhelyezkedő lyukakat kialakítani, melyek a megvilágított tárgyat így soronként tapogatják le. Ezt egy fényérzékeny ellenállású érzékelővel elektromos jellé alakította, amit vezetéken vagy vezeték nélkül továbbított a vevőkészülékhez. A szabadalmi leírás szerinti vevőben egy, az adóban forgó Nipkow-tárcsával szinkronban forgó fémkar a végén lévő fém kefével egy szegmensekre osztott körgyűrűt súrolt végig. Minden szegmens egy lámpát vezérelt, s erre a lámpára az éppen letapogatott képelem által gerjesztett áramot kapcsolta rá egy pillanatra a forgó karon elhelyezett kefe. A lámpákat mátrixba rendezte, melynek éppen annyi sora volt, mint ahány lyuk volt a Nipkow-tárcsán, azaz ahány soros volt a képátvitel. Az egy sorban elhelyezett lámpák mindegyike olyan erősséggel világított, mint amilyen erősségű megvilágítás jutott át a lyukon, ahogy elhaladt a megvilágított tárgy előtt. Ha például 18 soros letapogatást alkalmazott és 18x20-as méretű „képernyőt” használt, akkor a vevőben a körgyűrűn 360 szegmenst alakított ki és ez 360 izzót villantott fel egyetlen körbefordulás alatt, ami egyben egy kép átviteli idejét is jelentette.

A benyújtott szabadalmi leírásra GB 222 604 lajstromszám mellett 1928-ban kapta meg a szabadalmi védettséget. Baird lényeges lépésnek tartotta a megoldás szabadalmaztatását, mert már tudomása volt arról, hogy az USA-ban Charles Francis Jenkins szintén a mechanikus televízió megvalósításán dolgozik.

A szabadalmi leírás benyújtása után Bairdet – aki a bérelt műhelyben a kísérletei alatt nem sokat ügyelt az összeállítása megbízhatóságára – egy erősebb áramütés érte, szerencsére csak az egyik ujja égett meg, azonban ennek a hatására a műhely tulajdonosa felszólította a feltalálót a végleges kiköltözésre. Baird azonban ekkor már tele volt önbizalommal és hitt a saját sikerében, így Londonba költözött és ott folytatta a hevenyészett, de már működő berendezése tökéletesítését.

A nagy változást az hozta, amikor Baird – aki rendszeresen olvasta a legújabb technikai jellegű híreket – tudomást szerzett az amerikai Theodore Case új találmányáról, a Thalofide Cell-ről. Ez egy vákuumcső volt, ami tallium-szulfid bevonatú elektródát tartalmazott, s rendkívül érzékeny volt a fényváltozásokra. Baird 1924 nyarán beszerzett egy ilyen csövet és ezzel váltotta ki a korábbi, mérsékelten fényérzékeny szeléncellát. Ezzel a képminőség jelentősen javult, ami azt jelentette, hogy már fel lehetett ismerni a körvonalakon kívül az arckifejezéseket is.

1925. március 25-én kilépett a berendezésével a nagy nyilvánosság elé és a Selfridge áruházban az egyik teremből a másikba vitte át egy 12 centiméter magas baba képét. Ezt a bemutatót állítólag már vezeték nélküli összeköttetéssel valósította meg, mert a korábbi lakhelyén tevékenykedő Hastings Radio Society rádióamatőr klub, akikkel baráti viszonyban volt, kölcsönadott neki egy Sterling márkájú adó-vevő berendezést.

1925-re már eljutott odáig, hogy két báb, James és Stooky Bill figurájával egyszerű történeteket játszott el, amit a vevőkészüléken – ami még vezetékkel volt összekötve a felvevő kamerával – már egész jól látni lehetett. No, ne gondoljunk magas minőségre: ekkor 32 soros átvitelt tudott megvalósítani, másodpercenként 5 képkockával.

Az igazi történelmi pillanat 1926. január 26-án jött el Baird és egyben a televíziózás számára. A Frith street 22. alatt berendezett műhelyében ekkor tartotta meg az első, hivatalosan is bejelentett televíziós demonstrációt a tudományok oktatásával és kutatásával foglalkozó Királyi Intézet (Royal Institution) tagjai és a The Times riporterei számára. A képméret persze elég korlátozott volt, kb. 9x 6,3 cm-es, de hát ez még nem katódsugárcsöves képernyő volt. A bemutatón még a másodpercenkénti 5 kép átviteli sebességgel dolgozott, de ezt egy évvel később már 12,5 kép/másodperc sebességre növelte, ami már egészen elfogadható mozgásélményt adott.

Baird a sikeres bemutató után tovább kísérletezett és 1928 július 3-án újabb bemutatót tartott, ez alkalommal már az első színes televíziós átvitelt mutatta be. A technológia még itt is a mechanikus képfelbontás volt. Baird ekkor a Nipkow-tárcsa spirállyukazásásában három sorozatot alakított ki, melyeket a három alapszín – a piros, a kék és a zöld – szűrőjével látott el. Így minden egyes letapogatott kép színinformációi sorban kerültek továbbításra. Ekkor már a vevőoldalon is Nipkow-tárcsás megoldást és képernyőként homályos üveglapot használt. A vevőoldalon a három alapszín lámpái világították meg a tárcsa soron következő nyílását és a három lámpát egy kommutátor segítségével vezérelte a beérkező analóg jeleknek megfelelően. Így minden egyes képelemnél a képernyőt néző személy szeme keverte ki a megfelelő színt. Mai eszünkkel a megoldás szinte kivitelezhetetlennek tűnik – és mégis működött. Baird ezt a megoldást már amerikai szabadalomként is benyújtotta 1928. július 5-én és pár később – 1933. szeptember 5-én meg is kapta rá a szabadalmi védettséget US 1925554 lajstromszámon.

Időközben Baird nem csak az adó- és vevőkészülék, hanem az átvitel területén is kísérletekbe kezdett. 1927-ben már távolsági televíziózást mutatott be London és Glasgow között telefonvonalon keresztül. Ezen a mintegy 700 km-es szakaszon a glasgow-i Central Hotelből küldött mozgóképeket Londonba. Ezekkel a bemutatókkal igyekeznie kellett, mert közben Amerikában az AT&T és a Bell Labor közös kísérletekbe kezdett a távolsági képátvitel terén, amivel a képtelefon jövőjét igyekeztek megalapozni.

Baird 1927-ben létrehozta a Baird Television Development Company Ltd. céget és több jeles szakembert csábított magához. Hosszú próbálkozások után 1928. február 8-án sikerült végül a London és a New Yorkhoz közeli Hartsdale között a televíziós képátvitel lelkes rádióamtőrök közreműködésével. A másnapi újságok címlapon hozták a hírt, hogy ha nem is élvezhető minőségben, de látták a Londonban ülő férfit és nőt, valamint azt is, ahogy mozogtak.

Ettől kezdve John Logie Baird neve széles körben ismertté vált és megkezdődött életének a pozitívabb fele. 1929-ben megkezdték a BBC programjának a továbbítását és ezzel egyidőben elkészült az első „tömeggyártott” televíziós készülék, a „Televisor”. Az 1931-es Epsomi Derby-t már több százan nézték a Televisor készüléken Nagy-Britanniában. 1929 novemberében pedig Bernard Natan-nal közösen létrehozták az első francia televíziós társaságot, a Télévision-Baird-Natan céget. Ezzel a televízió – már ebben a kezdetleges formájában is – megkezdte a világhódító útját.

Baird magánéletéről nem sokat tudunk, de a fenti sikerek után megnősült, 1931-ben, 43 éves korában New Yorkban feleségül vette Margaret Albu 24 éves dél-afrikai zongoraművészt, akitől két gyermeke született: 1932-ben Diana és 1935-ben Malcolm.

Természetesen a házasság nem sokat változtatott Baird elkötelezett feltalálói életén, továbbra is a televízió tökéletesítése töltötte ki az életét. Eközben azonban megalapította a Crystal Palace Television Studios társaságot, mely London déli részén építette fel impozáns stúdióit és önálló műsorok készítésére, sőt a Crystal Palace déli tornyának a tetején elhelyezett antennával kísérleti sugárzásra is alkalmas volt. A televízió megalkotása, a készülékek gyártása mellett tehát a műsorkészítésben is erőteljes szerepet vállalt a Baird Company.

1929-től 1935-ig a BBC a 30 soros Baird-rendszert használta a televíziós programok továbbítására, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a jövő útja a teljesen elektronikus televízió lesz. A BBC éppen ezért egy 6 hónapos tesztidőszakot kezdett 1936. november 2-án Baird 240 soros átviteli rendszerével valamint az EMI rendszerével, ami már 405 soros átvitelt is lehetővé tett. A hat hónapos teszt azonban Baird számára már 1937 februárjában véget ért, amikor a stúdióként működő Crystal Palace egy baleset folytán szinte teljesen leégett. A BBC ekkor megszüntette a Baird-féle rendszert, mely stúdióként is elég nehézkesen működött, a televíziós műsorokat ugyanis először filmre rögzítették, azt előhívták és ezt vették át a kamerákkal a közvetítés céljaira. Baird ugyan átvette Philo T. Farnsworth találmányát, a dissector tube-ot, hogy közvetlenül tudjon műsort továbbítani a nehézkes mozifilm-konverzió nélkül, de a stúdió leégése minden erőlködését hiábavalóvá tette.

Baird azonban nem adta fel a fejlesztéseket, 1939-ben már egy hibrid katódsugárcsöves színes televízióval próbálkozott, majd 1940-ben megkezdte a teljesen elektronikus „Telechrome” rendszer kifejlesztését. Ezzel párhuzamosan az 500 soros 3D televíziót is fejlesztette, melyre 1941-ben szabadalmat is benyújtott. A háború alatt sorban nyújtotta be újabb és újabb szabadalmait, utoljára már az 1000 soros, nagyfelbontású elektronikus rendszeren dolgozott.

A háború persze nem kedvezett a fejlesztéseknek, 1944-ben átköltöztek a déli tengerparton fekvő Bexhill-on-See városkába. A munkáját itt is folytatta, azonban 1946 februárjában agyvérzést kapott és 1946 június 14-én, 57 éves korában elhunyt. Felesége, Margaret Baird ötven évvel élte túl, 1996-ban halt meg 88 éves korában South Lanarkshire-ben, Skóciában.

John Logie Baird igazi feltalálói alkat volt, aki teljesen érzéketlen volt a pénz értéke iránt, mindent a találmányainak rendelt alá. Felesége is úgy jellemezte az emlékirataiban, hogy egy szórakozott, szinte csak a televízió tökéletesítésének élő, mégis szeretető személy volt. A pénzhez való hozzáállását egy kis történet mutatja. Amikor a 30-as évek eleje körül egy alkalommal ajándékként felajánlottak neki 3000 font értékben Baird-TV részvényeket, akkor ezt visszautasította. Margaret kérlelte őt, hogy gondolja meg a dolgot, milyen jó lenne ez a gyermekek jövője szempontjából amolyan fészektojásnyi kezdőtőkének, amire Baird türelmesen, de határozottan így válaszolt: „Én feltaláló vagyok, kedves Margaret, nem pedig városi bróker.”

Életében legalább száz elfogadott szabadalma volt Nagy-Britanniában és az USA-ban, döntő többségük a televíziózással kapcsolatosan. Korai technológiát használt hosszú ideig, érthető, hogy nem tudtak tartósan a piacon maradni a találmányai. Ugyanakkor egyértelműen úttörő volt a televízió megalkotása terén és az első nyilvános demonstráció a nevéhez köthető. Manapság a legtöbben ezt a dátumot – 1926. január 26-át nevezik a televíziózás születésnapjának, bár az USA-ban inkább Philo T. Farnsworth 1927. szeptember 27-i bemutatójának az időpontját tartják annak, de hát mégiscsak 1926 volt előbb.

Akármelyik dátumot is tekintjük, az biztos, hogy John Logie Baird sokat tett a televízió megszületése tárgyában. A nevét nálunk sokan mégsem ismerik, de Skóciában igen. Ezt az mutatja, hogy amikor szavazást rendeztek arról, ki a leghíresebb skót tudós vagy feltaláló, akkor Baird – James Clerk Maxwell mögött – a második helyen végzett, megelőzve Alexander Graham Bellt. Hogy ez a sorrend helyes-e vagy sem, ezen nem érdemes vitatkozni, de figyelemre méltó, hogy Skóciában még most is ekkora elismertsége van John Logie Baird-nek.


dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00
Process mining-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.02. 14:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács