Vissza

120 éve született Rudolf Hell, a Hellschreiber feltalálója

Egy talán kevéssé ismert feltaláló életéről és találmányairól emlékezünk meg a születésének 120. évfordulóján. A Hellschreiber, a Klischograph és más találmányok megalkotóját kissé méltatlanul felejtettük el, miközben legfontosabb találmányát itthon is gyártottuk és egy szűk gyűjtői kör ma is működteti a második világháborúban széles körben használt berendezését. Ismerkedjünk meg hát a német mérnök-feltaláló, Rudolf Hell tevékenységével, aki 2001-ben még a 100. születésnapján is a saját lábán ment el a tiszteletére rendezett kis ünnepségre.


Rudolf Hell 1901. december 19-én született Németországban, a Regensburgtól 20 km-re délre fekvő Eggmühlben. Egyetemi tanulmányait Münchenben végezte, 1923-ban itt szerezte meg a villamosmérnöki oklevelét. Utána 1929-ig Max Dieckmann professzor mellett végzett kutatásokat elsősorban a rádió iránymérés és a távközlési technológiák területén. Dieckmann ekkor televíziózással és képátvitellel foglalkozott, ebben Hell is a segítségére volt. Miközben Dieckmann Hell segítségével feltalálta a képátvitel megvalósításához a fotoelektromos képbontót, aközben Hell egy másik, önálló találmányon is dolgozott. Egy olyan berendezés megalkotásával foglalkozott, melyen egy billentyűzet segítségével leírt szöveget analóg vonalon el lehet juttatni nagyobb távolságra és ezt a szöveget a vevőoldal egy egyszerű mechanikával papírszalagra nyomtatja. 1925-ben jutott el odáig, hogy működőképes lett a berendezése, amit Hellschreibernek nevezett el. Az írógépbillentyűzeten leütött betűnek nem a kódját, hanem a vételi oldalon a megjelenítéshez szükséges képpontjait vitte át az analóg vonalon a rendszer. Éppen ezért nehéz besorolni találmányát, valahol az a teletype távíró és a faximile berendezés közé helyezhető el.

Hell 1929-ben kapta meg a találmányára a szabadalmat és azonnal nekikezdett a berendezés gyártásának. A gyárat Potsdamban, a Babelsberg városrészben rendezte be. Ez a gyár a második világháború alatt megsemmisült, de Hell Kielben újra berendezkedett az akkor már népszerű Hellschreiber gyártására és további találmányait is Kielben valósította meg.

Visszatérve az 1929 utáni időszakra, a Hellschreibernek sok változata született és néhány ezek közül sikeres utat járt be. Hell ezzel a sajátos átviteli móddal ugyanis egy zajokra, zavarokra kevésbé érzékeny rendszert hozott létre és különböző átviteli közegek használatára is alkalmassá tette a berendezést. Így szöveget lehetett vele továbbítani telefonvonalon, ekkor egy hagyományos telefonhívással lehetett felépíteni a kapcsolatot, majd a berendezések ezen keresztül kapcsolódva képesek voltak a ritmikus módon gépelt szöveget a fogadó oldalon rögtön egy papírszalagra nyomtatni.

Elkészült az a változat is, amelyik rádiócsatornán keresztül vitte át a jeleket, ekkor már a telefonvonalra sem volt szükség, igaz, ekkor limitált volt az áthidalható távolság. Ebben az üzemmódban azonban sok különböző modulációs rendszert lehetett használni és éppen ez adta meg a Hellschreiber kiváló alkalmazhatóságát. Nem véletlen, hogy a második világháborúban széles körben használták, ugyanis a rossz minőségű vonalakon vagy a gyengébb minőségű rádiócsatornákon is megbízhatóan tudott működni. A háború után pedig a hírszerkesztőségek, napilapok gyorshíreinek a továbbítását oldotta meg.

A Hellschreiber működése egyszerű elveken alapult. Az egyes karaktereket Hell 7x7-es mátrixban képezte le és ennek a mátrixnak a „kell nyomtatni” és „nem kell nyomtatni” értékeit küldte át soros vagy párhuzamos módon az adott vonalon. Ha úgy tetszik, bináris értékeket küldött tovább, azonban ezek a bináris értékek nem a karakterek kódját, hanem a fizikai megjelenési formájukat továbbították a rendszeren.

Mindehhez egy írógép billentyűzetét házasította Hell egy gyorsan forgó hengerrel, aminek az egyes szeletei a továbbítandó karakter vezérlő jeleit adják ki mechanikusan. Egy-egy szelet peremén így 49 jelnek megfelelő mechanikus vezérlő domborulatok találhatóak az egyes karakterek formájának megfelelően. Egy adott karakter leütése esetén az ahhoz a karakterhez tartozó szegmens 49 elemű korongja vezérli az átvitelt, így az adott betű formájának megfelelő sorozat megy át az átviteli közegen keresztül a vevőhöz.

A vételi oldalon a feladat egyszerű: az érkező jeleknek megfelelően egy papírszalagra kell nyomtatni a jeleket és összeáll a küldött szöveg. Ehhez egy forgó hengert alkalmazott, amin egy spirális nyomófelületet képzett ki. A forgó henger akkor ér a nyomófelületével a papírszalaghoz, ha „kell nyomtatás” jelet kap. Ekkor egy, a papírszalag alatt található jelfogós üllő odaszorítja egy pillanatra a papírszalagot a festékes nyomófelülethez. A szokásos, minden ilyen rendszert érintő probléma persze itt is fennáll: ha az adó és a vevő nincs teljes szinkronban, akkor a nyomtatás is érdekes formát vesz fel: nem a papírszalaggal párhuzamosan jelenik meg a szöveg, hanem ferdén felfelé vagy lefelé elcsúszva. Erre Hell egy igen egyszerű megoldást adott: nem a szinkronizálást oldotta meg bonyolult módon, hanem egyszerűen kettős spirális nyomófelületet képzett ki a hengeren. Ennek következtében a papírszalagon kétszer egymás alatt jelenik meg a küldött szöveg. Ha a szinkronitás nem tökéletes és a nyomtatás ferde, a szöveg valamelyik sora akkor is olvasható a kettő közül.

Az 1929-ben szabadalmaztatott rendszer – melyet Feld-Hell rendszernek is neveznek – még csak a telefonvonalon keresztül forgalmazó berendezést írja le, ez egy vivőfrekvencián dolgozik és sorosan továbbítja a karakter 49 alkotóelemét. Oszloponként alulról felfelé haladva küldi el a jeleket, I-1, I-2, …I-7, II-1, II-2 stb. sorrendben. A fejlettebb MT-Hell család –amit Hell 1937-ben szabadalmaztatott – már többfrekvenciás vivőt használ, amiket a vevőoldal LC szűrőkkel választ szét. Itt már a vevőoldal 7 tűs nyomtatót használt a hengerre felvitt spirális nyomófelület helyett.

Hazai érdekesség hogy a Hellschreiber Feld-Hell változatát Magyarországon hosszan tanulmányozták, s ennek alapján létrehozták a HTG-1-es berendezést, mely gyakorlatilag a német változat koppintása. Az ötvenes években a Telefongyár nagy sorozatban gyártotta, volt olyan év, amikor 1500 darab is készült a Hungária körúti épületben.

Rudolf Hell ezzel a találmányával nagy sikert ért el és kellő tőkét is halmozott fel, de a mérnöki vénája nem a vállalkozói lét, hanem az újabb találmányok irányába mozdította el. 1951-ben jelent meg egy új berendezéssel, a Klischograph nevezetű találmányával. Ezzel a találmányával a nyomdatechnika lehetőségeit kívánta bővíteni, sikerrel. A Klischograph segítségével egy tetszőleges ábrát szkennelt be az asztal méretű berendezés, majd ezt az ábrát egy acéltű segítségével egy nyomólapba gravírozta bele. Erről a nyomólapról készülhettek aztán a nyomtatott példányok nagy számban. Felismerve a további igényeket, rövidesen megszületett a Helioklischograph is, ami a szöveget vagy ábrát egy gyémánthegy segítségével rögtön egy rézhengerbe marta bele, s ezzel rögtön készíteni lehetett a másolatokat a rotációs mélynyomás technikájával. Erre Hell már egy külön céget – ma úgy mondanánk, hogy egy split-off vállalkozást – hozott létre Kielben, a HELL Grave Systems GmbH & Co. KG in Kiel néven.

Sok más találmány mellett aztán 1963-ban szabadalmaztatta a Chromagraph nevű készülékét is, ami a szkennerek első generációja volt. Olyan előnyöket olvashatunk a katalógusában, amit mai fejjel szinte nem is értünk. Felhívja pl. a figyelmet arra, hogy a Chromagraph nappali fényben is működőképes, nem igényel sötétkamrát a szkennelés végrehajtása. Mai ismereteinkkel ez elég furcsán hangzik, de ne feledjük, akkoriban minden fotokémiai aktivitást sötétkamrában kellett végrehajtani, így az, hogy a szkennernek nincs szüksége sötétkamrára, akkoriban újdonság volt.

Hell ezen a találmányán is sokat dolgozott, az első dobszkennert már 1958-ban létrehozta, azonban sok időt vett igénybe a tökéletesítése. Ez a Colorgraph nevű berendezés az aritmetikai részében 500 elektroncsövet tartalmazott, aminek következtében egy teljes órát kellett várni a bekapcsolása után, hogy használni lehessen. Mégis, ebből a technikai monstrumból is sikerült 24 darabot eladnia szerte a világon.

Az egyre többet tudó és tökéletesített változatok sorra készültek, megjelent 1963-ben a Chromagraph, majd a Combi-Chromagraph 288, mely már három dob segítségével képes volt szövegek és képek összemásolására is. 1969-ben elkészült a Vario-Chromagraph, mely már egy vezérelhető raszter segítségével képes volt nagyításra is és a színek elválasztására és raszterezésére is.

Rudolf Hell fáradhatatlanul dolgozott ebben a műfajban is, mint korábban a kommunikációs rendszerek megújításán. Emiatt több helyen is a grafikai ipar Edisonjának nevezték. A cége aktív vezetésétől csak 1972-ben mondott le, s ettől kezdve az Igazgatótanács elnökeként felügyelte a birodalmát. Teljes egészében 1989-ben – 88 éves korában – vonult vissza. 2001 decemberében Kiel városa a Városházán szervezett a tiszteletére ünnepséget a 100. születésnapja alkalmából, ahová Rudolf Hell még a saját lábán tudott elmenni és fogadta a jókívánságokat. Nem sokkal később, 2002. március 11-én hunyt el Kielben az otthonában.

 

dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

EIVOK-22. Szakmai Fórum 2022.01.27. 16:50 - 2022.01.27. 19:00
24. Projektmenedzsment Fórum 2022.04.07. 8:00 - 2022.04.07. 18:00

Kiemelkedő támogatóink


   


  
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács