Az eddigi 100 éve történt… megemlékezések külföldi érintettségűek voltak, most azonban egy kiemelkedő hazai esemény 100 éves évfordulójára emlékezünk. Több kísérleti adást, tesztsugárzást követően 1925. december elsején indult meg hazánkban a rendszeres rádióműsor-szórás. A lelkes, akadályt nem ismerő műszaki csapat által létrehozott technikán az időközben létrejött és a koncessziót elnyerő Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. biztosította a műsoranyagot. A következőkben ennek a jeles eseménynek az eleinte akadozó, de végül is sikeres történetét foglaljuk össze.

Az előzmények

A hazai rádiózás létrejöttének az előzményei – itthon egyedülálló módon – két szálon futottak. Az egyik szál a rádióműsor-szórás megindulása és elterjedése a világban, míg a másik szál pedig a Puskás Tivadar találmányából elindult és 1925-re már sok előfizetővel rendelkező Telefonhírmondó volt, ami 1925-re már több mint harminc éves műsörkészítési gyakorlattal rendelkezett.

Az előzményeket kezdjük a rádiósugárzás megjelenésével. Azt, hogy a rádióhullámok segítségével nagy távolságra el tudunk juttatni jeleket, Gulielmo Marconi már 1901-ben bizonyította a Cornwall-félsziget és az Új-Fundland közötti rádióösszeköttetéssel. Ez az összeköttetés azonban csak távírójelek átvitelére volt alkalmas, mert a szikrák keltésével csak csillapodó rádióhullámokat tudott kelteni. Az áttörést Lee de Forest 1907-ben létrehozott találmánya, a grid-Audion, vagy ahogy ma hívjuk, a trióda hozta meg. Ezzel ugyanis már lehetett csillapítatlan, folyamatos rádióhullámokat előállítani, amire modulátor segítségével az emberi hangot, zenét is rá lehetett ültetni.

Lee de Forest már 1910. január 12-én létrehozott zenét sugárzó rádiós műsorszórást, a New York-i Metropolitanból a Tosca című operát közvetítette teljes időtartamában. A kísérlet ugyan sikerült, azonban Forest maga is megállapította, hogy a minőség még nem megfelelő ahhoz, hogy szolgáltatásként sikeres legyen. Erre még tíz évet kellett várni, míg 1920. november 2-án a pennsylvaniai Pittsburgh-ben a KDKA kódjelű rádióadó megkezdte a világ első kereskedelmi rádióműsor-szóró szolgáltatását az 1020 kHz-es középhullámú frekvencián. Ezzel megkezdődött a rádióadók egymás utáni telepítése az USA-ban, majd 1922-ben Európában is, ahol a BBC kezdte meg először a rádióadását.

A másik szál Puskás Tivadar találmánya, a Telefonhírmondó, ami a feltaláló halála előtt egy hónappal, 1893. február 15-én kezdte meg működését. A találmány, amit ma talán kábelrádiónak nevezhetnénk, azért volt jelentős a rádiózás megjelenése szempontjából, mert itt is központi stúdióban állították össze a napi műsort, így a műsorszórás megjelenésekor már jelentős tapasztalattal rendelkeztek a műsorszerkesztés területén a Telefonhírmondó üzemeltetői.

 

A rádióműsor-szórás hazai előkészületei

Az első világháború kitörésekor nagyon gyorsan kellett szikratávírót telepíteni az országban, hogy kapcsolatot lehessen tartani a központi hatalmak és bolgár, illetve török szövetségeseik között. Így jött létre a Csepel-szigeten 1914-ben a szikratávíró-állomás. A 120 méter magas Rendal-rendszerű tornyot 1914. szeptember 6-án állították fel. Az antenna melletti épületben pedig egy 7,5 kW-os Telefunken kioltó szikrasorú adóberendezést és egy szintén Telefunken gyártmányú kristálydetektoros vevőkészüléket helyeztek üzembe a postaszolgálat szakemberei A szikratávírón keresztüli diplomáciai levelezés 1914. november elsején indult meg. Ez az adó azonban nem volt alkalmas csillapítatlan rádióhullámok előállítására, csak táviratok továbbítására.

Az európai rádiótelefon-kísérletek hatására itthon is megkezdődtek a kísérletek, majd 1923-ban a berlini Huth cégtől a posta megvásárolt két darab 250 W-os, távíró és távbeszélő üzemre alkalmas adóberendezést. Az egyik adót Sopronban, a postaigazgatóságon működtették, a másik viszont a csepeli rádióállomásra került és 1923. március 2-án helyezték üzembe. Feladata az MTI újsághíreinek és közgazdasági anyagainak a továbbítása volt az ország teljes területére. Az adó még a 805 m-es hullámhosszon üzemelt és az MTI Városház utcai épületéből távbeszélő érpáron keresztül modulálták.

Hamar kiderült azonban, hogy a 250 W-os Huth adó teljesítménye nem elégséges a megbízható hírtovábbításhoz, így nagyobb teljesítményű adóra van szükség. A posta ezért tanulmányútra küldte Magyari Endrét és Tomcsányi Istvánt, akik – elsajátítva a szükséges ismereteket – a posta Kísérleti Állomásán létrehozták az első hazai tervezésű és kivitelezésű, 1 kW-os távíró-távbeszélő adót. Ezt az adót 1925 márciusában helyezték üzembe a csepeli telepen.

 

Az első kísérletek

A Huth-adó üzembe helyezése adta azt az ötletet a Kísérleti Állomás mérnökeinek, hogy műsoradási kísérleteket végezzenek vele. A Magyar Rádió 10 éves évfordulóján erre Marczal János postaműszaki segédtiszt így emlékezett vissza:

„1923 májusában kaptuk meg a negyedkilowattos teljesítményű Huth-rendszerű adóállomást, amelynek tulajdonképpeni célja az volt, hogy vele az MTI vidéki fiókjaival érintkezhessen. Amikor kísérleti célokra beállítottuk, természetesen ki akartuk próbálni nem csak a prózai, hanem az énekhangot is. Miután valamikor a Postás Zenede énekóráinak tanítványa voltam, sőt abban az időben több dalárda tagja, rám esett a választás. Baritondalokat énekeltem, de főleg magyar nótákat. Az éneklés zenekíséret nélkül folyt le, miután a helyiségben még rajtam kívül egy hegedű sem fért volna el. Éppen ezért minden énekszám előtt magam voltam kénytelen a hangot megütni, és csak azután kezdtem el énekelni. Énekesi bemutatkozásom utáni napon számtalan telefont kaptunk, hogy ki volt az, aki ilyen szépen énekelt, úgyhogy most már felsőbb hatóságaim elrendelték az állandó éneklést. Később a sűrű kísérleti adások miatt már nem bírtam az egyhuzamban való éneklést, és éppen ezért gramofonlemezekkel felváltva énekeltem. Sokszor előfordult, hogy egy-egy énekszámot abba kellett hagynom, mert az adóállomás felmondta a szolgálatot. Ilyenkor sürgősen kijavítottam a hibát, és folytattam, ahol abbahagytam.”

Ekkor még a csepeli adóházból modulálták a Huth-adót, a Kísérleti Állomásról csak később indítottak műsorszámokat. 1924. március 15-én sugárzott először tényleges programot az adó a Városház utcából. Ekkor gróf Apponyi Albert intézett beszédet a „mélyen tisztelt láthatatlan közönséghez”, majd zeneszámokat adtak. A „láthatatlan közönség” létszáma pedig csendesen növekedett: a lelkes amatőrök egymás után készítették el detektoros készüléküket és élénken figyelték a kísérleti adásokat – meg persze az MTI közleményeit is, hiszen a kirendeltségeknek lesugárzott anyag nem volt titkosítva. Ettől kezdve több rendezvényről is közvetített az adóállomás, azonban ez még nem volt rendszeres műsornak tekinthető.

Amikor a Huth-adóról áttértek az 1 kW-os adóra, akkor már a vételi minőség is javult és Paskay Bernát – a Posta Kísérleti Állomás akkori igazgatójának a visszaemlékezése szerint – ekkor kezdték meg a Kísérleti Állomáson az ideiglenes stúdió létesítését. Ennek az elhelyezésére állították be a Gyáli úti épület udvarára az azóta már legendás csukott bútorszállítót.

Erre az időszakra Magyari Endre a következőképpen emlékszik vissza:
„A közönség – százszázalékos orvhallgatók – türelmetlenül várták az adásokat. Cikkek jelentek meg, hogy mire várnak még a vezető emberek, amikor itt van a hatalmas teljesítményű adó, mert ha nem adnak, akkor miért csinálták, és ha csinálták, miért nem adnak. A kísérleti állomás mérnökgárdája sem bírta sokáig, és az általános feszültség levezetésére elhatároztuk, hogy egy hónapon át másnaponként lesz adás. Egy szép reggel megkezdtük a második számú stúdió kiképzését a kísérleti állomáson. Az első számú ugyanis egy kikölcsönzött bútorszállító kocsi volt, amelyben egy rozoga pianínó állt. Más hiányában felhozattam az alagsori fénymérőszobából a nagy feketeposztós falborításokat, és a stúdiónak kiszemelt helyiségben kezdtük a falakat bevonni. Eljött a nagy pillanat, amikor a helyén volt minden, az erősítő, a mikrofon, a zongora. Most már csak a műsor hiányzott. Az első műsor szegényes volt, mert slágereket fütyülni nem akartunk, mint röviddel azelőtt az angol rádióállomások műszerészei csinálták. Új ötlethez folyamodtunk tehát. Egytől százig és visszafelé számoltunk első műsorszámként, majd ezt követte egy másik „előadóművész”, aki felolvasta a telefonkönyv díjszabási táblázatát.

Mi, mérnökök egy egészen modern egycsöves visszacsatolt audionvevő mellett izgatottan lestük az adást, és rángattuk egymást lelkesülten: „Hallod, milyen jó?” Valamelyikünknek az a zseniális ötlete támadt, hogy ki kellene próbálni, milyen a női hang. A következő pillanatban hárman is rohantunk Mancika, az állomás gépíró-kisasszonya után. Nagy diadallal cipeltük a mikrofon elé.

Szinte leírhatatlan, mi volt másnap a laboratóriumban. Győrből kaptunk egy lapot, hogy az előadó-művésznőnek még a szívdobogása is hallatszott.”

A lelkesedést az hűtötte csak, hogy az 1 kW-os adónak ki kellett szolgálnia az MTI által rárótt feladatokat, nem lehetett tehát rendszeresen kísérleti adásokat sugározni rajta. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy kell egy nagyobb teljesítményű adó, aminek a feladata kizárólagosan a műsorszóró-kísérletek támogatása. A posta ezért megrendelte a Telefunken cég 2 kW-osnak nevezett berendezését. Azért csak annak nevezett, mert akkoriban a teljesítményt a távíróüzemi használatra adták meg. Műsorszóró üzemben azonban a távíró-üzemmódnak csak mintegy negyedét adta le az adó, tehát ez egy 500 W-os adónak felelt meg. Ennek ellenére mindenki 2 kW‑osnak nevezte, ez is maradt meg a köztudatban és a szakmában egyaránt.

Az adó 1925 januárjában érkezett meg Csepelre. Ennek valahogy híre ment a rádióval rendelkező ezermesterek között és epedve várták az adó beüzemelését és a rendszeres adásokat. Ez azonban nem történt meg, így húsvét után megjelentek az első cikkek arról, hogy „a postavezérigazgatóság hónapok óta képtelen műszaki okokból egy adóállomást berendezni.” A Magyar Rádió Újság meglehetősen éles hangú cikke arra is kitért, hogy aligha műszaki okokról van itt szó, hiszen január óta már nem csak a posta kiváló mérnökei, hanem még az amatőrök is beüzemelték volna az adót.

Ennek hatására a Kísérleti Állomás 1925 májusától megkezdte a próbaadásokat a Gyáli úti stúdióból. Külön érdekesség, hogy a bemondó Magyari Endre volt, aki minden nap négy nyelven üdvözölte a rádióhallgatókat „Halló, halló, itt a magyarországi rádióhírmondó két kilowattos leadóállomása az 565 méteres hullámhosszon.”

Ezt a Magyar Rádió Újság örömmel üdvözölte, és felkérte az Olvasókat arra, hogy figyeljék a próbaadásokat és küldjék be a szerkesztőségbe a részletes megfigyeléseiket, valamint a vevőkészülék rendszerét. Ez a felhívás azért volt különösen érdekes, mert a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter 1924-es, 85.463 számú rendelete a „nem fémvezetékes rádiókészülékek” használatát engedélyhez kötötte, azonban végrehajtási utasítás hiányában engedélyt senkinek nem adtak ki, így az összes rádióhallgató kényszerűen orvhallgató volt.

Tovább növelte azonban az éppen alábbhagyott felháborodást, hogy a próbaadásokat 1925 júniusában beszüntették, megint műszaki okokra hivatkozva. Ismét megjelentek a csalódott cikkek és a Magyar Rádió Újság már nevén is nevezte a késlekedés valódi okát. „Igazán érthetetlen, hogy a kormány mire vár még? Mi az a láthatatlan erő, amely minduntalan megakadályozza, hogy az elvileg már rég tisztázott koncesszió ügyét végre el lehessen intézni. Kik azok az újabb és legújabb aspiránsok, akiknek a kedvéért a rendelet kiadása késik, s akik miatt már most is oly nagyarányú visszaesés mutatkozik a szakmában, hogy azok, akik nemcsak üzletnek tekintik a rádió ügyét, de szívükön viselik a közérdeket is, indokolt aggodalommal tekintenek a jövő felé.”

Itt tehát már megnevezték a késleltetés legfőbb okát és ez a koncesszió kérdése volt. A háttérben ugyan valószínűleg eldőlt a kérdés, hogy a koncessziót a Magyar Telefonhírmondó Rt. kapja meg, azonban a kereskedelemügyi miniszter a végleges döntést nem adta ki. Több vélemény szerint az húzódott a háttérben, hogy viták merültek fel abban, hogy kié legyen a rádióműsor-szórás haszna.

Az első rádióstúdió megépítése

Azt, hogy a ki nem hirdetett koncesszió kérdése már eldőlt, jól mutatja, hogy a Telefonhírmondó Rákóczi út 22-ben lévő III. és IV. emeleti helyiségeiben 1925 nyarán komoly átalakítások kezdődtek. A Telefonhírmondó adminisztrációját a III. emeletre költöztették és az így felszabadult IV. emeleten megkezdték egy új, a rádiózás céljainak megfelelő stúdió kialakítását. Elkészültek a szükséges faláttörések, kialakították a rendező helyiségét, a művészek szobáját és a zenészszobát. A másik oldalon a technikai helyiségek készültek el, a stúdió mellett közvetlenül az erősítő és egyben megfigyelő szoba. Egy hangmentesen záró üvegablakot építettek a stúdió és a megfigyelő szoba közé. A Rákóczi útra néző ablakokat párnázott táblákkal fedték be az utcai zaj csökkentése érdekében. A stúdió falaira puha, bolyhos hangfogó függönyök kerültek, a padlót vastag nemezszőnyeg fedte, hogy ne lehessen hallani a lépések zaját.

Az új stúdióba korszerű technika is került. Telefunken szalagmikrofonok és márványkockába foglalt Reiss-szénmikrofonok biztosították a jó hangminőséget. Az erősítőhelyiségbe pedig háromfokozatú erősítő került, a végerősítő kimenőtranszformátora pedig a Csepelre menő 5 mm-es légvezetékhez csatlakozott. Kialakították az akkumulátorszobát is, valamint ide került a szünetlej-berendezés is, amely a „Nagy Bercsényi Miklós” dal első hangjait állította elő egy visszacsatolással rezgésbe hozott elektroncső és egy átalakított morzegép vezérelte kapacitásváltó segítségével.

A koncesszió megszületése

Visszatérve a koncesszió kérdésére, teljesen egyértelmű, hogy ekkora mértékű átalakítást csak akkor vállalhatott fel a Telefonhírmondó Rt., ha már biztos volt abban, hogy ő nyeri a koncessziót. Ennek ellenére még sokáig húzódott a döntés, végül 1925. november 26-án pont került a kérdésre. A kereskedelemügyi miniszter az engedélyokiratot pedig csak 1926. március 6-án adta ki. Ennek értelmében „a m. kir. posta által létesített és a posta által üzemeltetett közhasználatú rádióhírmondó berendezések közlésekkel való ellátására” a Telefonhírmondó Rt. kap engedélyt. A posta létesíti és tartja fenn az adóberendezést és a stúdió műszaki berendezéseit, de a stúdióhelyiségek biztosítása az engedélyes feladata. Az engedély húsz évre szól, és ha nem mondják fel, évenként automatikusan meghosszabbodik. Érvényességi ideje alatt más ilyen jellegű engedélyt nem kaphat.

Megszületik a magyar rádióműsor-szórás

Próbaadások indulásán és megszűnésén, késlekedő koncessziós döntésen, féllegális orvrádiózáson és még ki tudja hány buktatón keresztül mégis eljutott odáig a folyamat, hogy 1925 novemberének a végére elhárult minden akadály a hazai műsorszórás hivatalos megindítása elől. Innen már peregtek a kellemes események.

1925. november 30-án sajtóbemutatót tartottak a Telefonhírmondó és a Rádióhírmondó fényesen kivilágított helyiségeiben, ahol tolongtak a tudósítani vágyó újságírók. A legnagyobb érdeklődést a stúdió váltotta ki, hiszen ez mindenki számára újdonság volt. A vendégeknek feltűnt az óriási kontraszt is: az előkelő fogadtatás és a fényes termek hangulata után itt mindent a célszerűség és a rádió szolgálata határozott meg. Szőts Ernő ügyvezető igazgató, egyben házigazda bevezetője után a Posta-vezérigazgatóság részéről Kolossváry Endre méltatta a drótnélküli műsoradás jelentőségét, majd Paskay Bernát posta- és távírda főigazgató, egyben a postakisérleti állomás vezetője magyarázta el a rádió lényegét, a stúdió rendeltetését és működését és az itt létrejövő műsornak az éterbe történő eljuttatását. Utána különleges hangverseny következett. A stúdióban lévő zenészek játszottak zeneszámokat, ám ezt a vendégek a fogadóhelyiségekben elhelyezett rádióvevőkön hallgatták végig.

A hétfő esti sajtóbemutató után pedig 1925. december elsején kedden került sor a magyar műsorszórás ünnepélyes megnyitására. Dr. Vass József helyettes miniszterelnököt Kozma Miklós, az MTI vezérigazgatója üdvözölte és beszédében fogadalmat tett arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogja ezt a fegyvert kezelni. Utána Demény Kálmán államtitkár, a posta vezérigazgatója mondott beszédet magyar, francia és angol nyelven.

Természetesen a beszédeket már sugározta a csepeli adó, majd 20 órakor ünnepi hangverseny hangzott el az 546 méteres hullámhosszon, ahová az adás a korábbi 565 méteres hullámhosszról költözött. Utána többször is váltani kellett a frekvenciát, mert a gyakorlatban kiderült, hogy Zürich és Brno állomások erősen interferáltak Budapesttel. A Nemzetközi Rádió Unió genfi irodája – ami 1925. április 4-én alakult meg – a csepeli, a zürichi és a brnói állomások hullámhosszának a megváltoztatást javasolta. Ennek következtében 1926. március 4-én Budapest áttért az 550 méteres hullámhosszra, az interferenciák valóban megszűntek. Ezt viszont az 531 méteren működő bécsi adó zavarta, így 1926. március 26-án Budapest hullámhosszát 560 méterre változtatták.

Változtatni kellett a stúdió munkájában is, mert az egy mikrofonos felvételek esetében nem lehetett megfelelően beállítani az egyes hangszerek hangszintjét. Át kellett térni a többmikrofonos felvételekre és a keverés bevezetésére. Ez aztán jelentősen javította a közvetítések minőségét. 1926. május 15-én bevezették a pontos időjelzést is, ennek a vezérlését a telefonhírmondó elektromos kontaktórája adta. Az óra egy hatfogú fogaskereket léptetett, és ez kapcsolta a sípoló hangot adó oszcillátort.

A műsorszórás elindítása után jelentősen növekedett az előfizetők száma is – ekkor ugyanis még előfizetéshez volt kötve a rádióvevők használata. 1925. decemberben 17 072 előfizetője volt a Rádióhírmondónak, ez 1926 februárjára megduplázódott. A további növekedést viszont akadályozta, hogy a fővárostól távolabb csak többcsöves készülékkel lehetett fogni az adást, amik azonban még sokba kerültek. Máris felmerült tehát egy jóval erősebb adóberendezés beszerzése – ez azonban már egy másik fejezete a hazai műsorszórás történetének.

A megemlékezés – több más dokumentum felhasználása mellett – Sugár Gusztáv: A magyar rádiózás története a felszabadulásig című könyvének az alapján készült. Az illusztrációk a Postamúzeum archívumából származnak.

dr. Bartolits István