Vissza

Virtuális Távközlési Világnap a Széchenyi István Egyetem szervezésében

A Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke a hallgatókkal együtt immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Távközlés Világnapot, idén is az online térben 2021. május 13-án.


A Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke a hallgatókkal együtt immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Távközlés Világnapot. A rendezvényen évről évre nagyobb létszámú résztvevőt köszönthetünk a hazai infokommunikációs szektorból, mely hazánkban egyedülálló módon emlékezik meg az infokommunikáció ünnepéről.

Rendezvényünket idén is oly sok minden más mellett az online térben tartjuk meg 2021. május 13-án.

Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Távközlési Világnap rendezvényünkre, hogy együtt tekinthessük meg az előadásokat és együtt köszönthessük az idei Dr. Magyari Endre díjasokat!

Rendezvényünk idén minden eddiginél nagyszabásúbb, több helyszínről közvetített előadásokkal, eseményekkel és virtuális kiállítással kiegészülve kerül megtartásra. Ezekről hamarosan tájékoztatást küldünk, valamint ezen levélre válaszolva is jelezheti, ha kiállítóként kíván részt venni az online kiállításon.

A korábbiakhoz hasonló módon szeretnénk biztosítani a résztvevőknek, hogy az előadókhoz kérdéseket intézhessenek. A 2021. május 31-ig a kerdesek@tilb.sze.hu email címre érkező kérdéseket moderálás után megválaszolásra továbbítjuk az előadók részére. 

Egy ünnepre készülni mindig reményteli, közösen várakozni e pillanatokra még reménytelibb! 

Főhajtással tisztelgünk mindazok előtt, akik közel egy éve hozzájárulnak naponta a hazai távközlési hálózatok működőképességének fenntartásához, akik jelen időszakban „láthatatlanul” teszik a dolgukat, hogy mindenki számára elérhetők legyenek TV, rádióműsorok, fix és mobil internet szolgáltatások, megkönnyítve mindennapi életünket ebben a pandémiás időszakban!

Nélkülük ez a virtuális Távközlési Világnap sem jöhetne létre!

További jó egészséget kívánva:


A Távközlés Világnapja Szervezőcsapata