Vissza

Elhunyt Illényi András

Fájó szívvel búcsúzunk tőle, a kiváló kollégától, kutatótól, a köztiszteletben álló és közszeretetnek örvendő példamutató életet élő embertől. Nyugodjék békében.


Illényi András, a Műegyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének nyugalmazott tudományos főmunkatársa 1932-ben született. Egész életpályáját jellemezte a mély szaktudásra való törekvés. Az akusztikai tudományokban átfogó tudással rendelkezett. Otthonosan mozgott az ultrahang kutatásban, zajcsökkentésben, teremakusztikában, rezgésdiagnosztikában, pszicho-akusztikában, stb. Mindig emlékezetes marad számunkra az a szakmai igényesség és meggondoltság, amellyel az egyes megvitatott kérdésekben véleményt nyilvánított. Azt a tudományos vonalat képviselte, amelyet még Békésy György Nobel díjas fizikusunk indított el 1942-ben Budapesten a Posta Kísérleti Állomáson, és amelyet Tarnóczy Tamás, majd Illényi András követett, és hatásuk máig is tart. Ennek az irányvonalnak a lényege a több tudományágat átfogó egységben kezelő szemléletmód. A kutatásban felmerülő kérdésekre a választ mindig összefüggéseiben, több hatás együttes vizsgálatában kell keresni.

Illényi András az ELTE fizika-matematika szakos tanári oklevelét 1956-ban szerezte meg. Az 1950-es években még hallgatóként kapcsolódott be a Posta Kísérleti Állomáshoz tartozó Akusztikai Kutatólaboratórium munkájába. Beszéd audiometriával és ultrahang-zónalencsék fejlesztésével foglalkozott. Később a Budapesti Elektroakusztikai Gyárban, mint fejlesztőmérnök, hangszórók, hangosító rendszerek fejlesztésén dolgozott. E témában számos szabadalma született. Kollégáival közösen kifejlesztett egy korszerű stúdió-lehallgató hangsugárzót, amelyet az OIRT (nemzetközi rádiószervezet) több külföldi berendezés közül a legjobbnak ítélt. Az Optikai Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület tagjaként aktívan tevékenykedett, az egyesület szervezte tanfolyamokon, konferenciákon előadásokat tartott. 1981-ben elnyerte a fizikai tudományok kandidátusa fokozatot, ezzel a doktori címet, a lehallgató berendezések objektív és szubjektív paramétereinek értékelése és statisztikai elemzése tárgykörben.

Az MTA Akusztikai Kutatólaboratóriumban mint munkatárs dolgozott, majd 1981-től egészen a 2002. évi nyugdíjazásáig a jogutód Békésy György Akusztikai Kutatólaboratóriumot vezette. Nagymértékben emelte az általa vezetett laboratórium nemzetközi tekintélyét, amikor az ISO 3740-es nemzetközi szabvány család (hangteljesítmény meghatározása hangnyomás mérés alapján) kidolgozásánál más külföldi laboratóriumokkal együtt nemzetközi körvizsgálatban vett részt. Ugyanebben az időszakban indultak el a hangszer-akusztikai kutatások. Ennek keretén belül különböző vonós, fafúvós hangszerek és orgonák hangkibocsátásának és hangképzésének vizsgálatára került sor.  Ebben az időszakban állították össze a hazai zajvédelem szempontjából nagy jelentőségű MSz 18150-es (Környezeti zaj vizsgálat és értékelése) szabvány családot. Ezeknél a szabványoknál és egyéb zajvédelmi törvények, rendeletek, illetve stúdió technikai szabványok megalkotásánál más hazai laboratóriumok bevonásával az általa vezetett Kutatólaboratórium biztosította a szakmai, tudományos hátteret.

Az 1986-ban elkészült Budapesti Kongresszusi Központ teremakusztikai vizsgálatait is Illényi András és munkatársai végezték el.

A  80-as évek végén a laboratóriumban a hangelemzési technikák egy ígéretes gyakorlati alkalmazási területe a gépdiagnosztikai hangelemzés és hiba analízis lett. Ehhez a laboratórium két alapszabadalmat dolgoztak ki. 10 éven át a vezetése alatt működő laboratórium látta el számos magyar vállalat (Paksi Atomerőmű, Pécsi Hőerőmű, Dunamenti Hőerőmű és Budapesti Hőerőmű) rezgésméréssel kapcsolatos igényeit. A megfelelő szakmai felkészültség és eszközháttér elismeréseként az OMH a laboratóriumot 1989-ben akkreditált rezgéskalibráló laboratóriummá nyilvánította.

Az 1995-ben bekövetkező akadémiai átszervezések után Illényi András a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Telematikai Tanszékhez csatlakozva vezette tovább a Békésy György Akusztikai Kutatólaboratóriumot, ahol munkatársaival együtt az oktatásban is aktív szerepet vállalt.

Több mint száz cikk szerzője, illetve társszerzője volt. A Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszék tudományos munkatársaként, mint a Békésy György Akusztikai Kutatólaboratórium vezetője ment nyugdíjba 2002-ben. Évekig az OPAKFI tudományos bizottságának elnöke, az MTA Akusztikai Komplex Bizottság vezetője és az Akusztikai Szemle főszerkesztője, volt.

Fájó szívvel búcsúzunk tőle, a kiváló kollégától, kutatótól, a köztiszteletben álló és közszeretetnek örvendő példamutató életet élő embertől. Nyugodjék békében.