Vissza

A 2014. január 8-án tartott Választmányi ülés témái

Az év első Választmányi ülésének az első napirendi pontja mindig az éves munkaterv szokott lenni, így a 2014-es évet is ezzel kezdődött. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2014 konferenciával foglalkozott a Választmány. Röviden szó esett a harmadik napirendi pontban a HTE tisztújításról, majd a szakmai közösségekkel kapcsolatban tartott tájékoztatót a Főtitkár. Végezetül a 2013-as év előzetes pénzügyi eredményeit ismertette az Ügyvezető igazgató.


Az első napirendi pont különlegessége idén az volt, hogy az új Alapszabály várható életbe lépése miatt a Választmányi, Elnökségi ülések neve is, a Közgyűlés neve is megváltozik. Mivel az ülés időpontjában még nem volt ismeretes, hogy a Fővárosi Törvényszék mikor fogadja el az új Alapszabályt, így május közepéig a régi, onnantól kezdve az új Alapszabály szerinti elnevezésekkel fogadta el a Választmány a munkatervet.

A második napirendi pontban a 2014 októberében megrendezendő HTE Infokom 2014 konferenciával foglakozott az ülés. Nagy Péter bejelentette, hogy a Program Bizottság elnöki pozícióját Imre Sándor fogja ellátni, aki heteken belül meg is szervezi a bizottságot, felkéri a tagokat. A Főtitkár a konferenciáról folyó vitában megerősítette, hogy egyenletesebb szervezési ütemtervre és a program mihamarabbi összeállítására számít a konferencia sikere érdekében. Ugyanakkor ezt a munkát nem szabad a Választmánynak végeznie, a Program Bizottság élhet az önállóságával. Ez azért is fontos, mert a Választmány személyi összetétele a májusi tisztújító Taggyűlésen mindenképpen megváltozik, a szervezési munka viszont folyamatosságot igényel.

A harmadik napirendi pontban az Ügyvezető beszámolt arról, hogy a Jelölő Bizottság megkezdte a munkáját, a szakmai közösségek vezetőinek a tájékoztatása megtörtént és a HTE honlapon is megjelenik a felhívás.

A negyedik napirendi pontban a Főtitkár a HTE lelkét jelentő szakmai közösségekkel kapcsolatos teendőket foglalta össze. Egyrészt megindította a vitát a már több éve működő, a szakmai közösségekre vonatkozó pályázat alapelveivel kapcsolatosan. A pályázat ugyanis csak részben érte el a célját 2013-ban, tehát érdemes újragondolni az alapjait. Természetesen a pályázati rendszer leállításáról szó sincs, az idén is meg lesz hirdetve. Másrészt jelezte, hogy a szakmai közösségeknek is meg kell tartaniuk a választásokat, mert a májusi Taggyűlésen már az újonnan megválasztott küldötteknek kell részt venniük. Itt célszerű az időütemezést elrendezni, gondolva már az új Alapszabály által elírt szabályokra is. Ezzel kapcsolatosan azt is elmondta, hogy a novemberi Választmányi ülés azon határozatát, hogy a 10 fő alatti szakmai közösségeket meg kell szüntetni, természetesen végre kell hajtani, azonban az ünnepek körüli időszakban nem kért a HTE információt, így a témát a februári ülésen véglegesíti a Választmány.

Végezetül a 2013-as pénzügyi eredményről számolt be az Ügyvezető igazgató. Elmondta, hogy még több pénzmozgás is folyamatban van a tavalyi évről, így végleges pénzügyi eredmény még nincs, az csak február vége körül lesz lezárva. Ugyanakkor az már biztosan látszik, hogy a HTE ismét pozitív mérleggel zárhatja az évet, s valószínűleg ez magasabb is lesz, mint a tervezett szerény 1 millió Ft körüli eredmény. A többlet egyrészt a HTE MediaNet 2013 konferencia sikerének, másrészt néhány kisebb tétel jó irányban történt változásának köszönhető.

Az utolsó napirendi pontban, az egyéb kérdések között Nagy Péter örömmel számolt be arról, hogy a Titkárság kezdi belakni az új irodát, lassan teljesen a szokott kerékvágásba kerülnek a dolgok. Mivel a Választmányi üléseket viszont – a nagyobb létszámú tárgyaló hiánya miatt – nem lehet az irodában tartani, minden alkalomra befogadó helyet kell találni. Egyben megköszönte a Nokia Solutions and Networks-nek és Gyenes Péternek, hogy helyet adott a januári Választmányi ülésnek. Ezzel kapcsolatban többen is jelezték, hogy a jövőben fogadni tudják az üléseket, ha az szükséges. A februári ülés befogadója a BME lesz, aki néhány szakmai közösség rendezvényének a helyszínét is adja. A Főtitkár minden ilyen ajánlatért, segítségért köszönetét fejezte ki, erre a továbbiakban is szükség lesz, mert rendezvénytermet a City Centerben csak igen drágán tudna a HTE bérelni.
                                                                                          

Bartolits István
főtitkár