Kábeltelevíziós szakosztály

A Kábeltelevíziós (KTV) szakosztály létrejötte (1986) óta alapvető feladatának tartja a televíziós műsorelosztási és egyéb kapcsolódó technikák szakmai fejlődésének nyomon követését és annak népszerűsítését. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a digitális technika fejlődését, és ennek kihatásait, ill. kapcsolatát a kábeltelevízió technikájára és a szolgáltatások sokféleségére, valamint azok minőségére. Ennek megfelelően, mint eddig is, olyan előadások szervezését vállaljuk melyek elősegítik a modern technikák terjesztését.

Tervezzük a KTV-szolgáltatók és gyártó cégek újdonságainak és a világban megjelenő érdekességek bemutatását is. Az újdonságokat - amennyiben ez lehetséges - technikai bemutatókkal kiegészítve tartjuk meg tekintettel ezek nagy sikerére.

Támogatunk minden olyan kezdeményezést, melyek egyes cégektől származnak, és a fejlődést szolgálják.

Tekintettel arra, hogy a mai időkben - és valószínűleg a jövőben is - az egyes távközlési szolgáltatások erősen konvergálnak a multimédia felé, és a különböző videó jeltovábbítási technológiák, ill. platformok egyre inkább versenyeznek egymással,  elkerülhetetlen az, hogy más távközlési ágazattal foglalkozó szakosztállyal közösen rendezzünk előadásokat. Ezt felismerve hoztunk létre a Vételtechnikai szakosztállyal és a  Média klubbal olyan együttműködést amiben az egyes szakosztályok felváltva, de többnyire közösen tartanak előadásokat. Ugyanakkor bizonyos témák az idők folyamán elavultak (jelentőségük erősen lecsökkent) így azok tevékenysége ma már csekély jelentőségű. Új fejlemények kialakulása esetén természetesen ezeket a témákat is felvállaljuk a technika történelem fenntartása érdekében.

A szakosztály folyamatos munkájának jó példája a már több mint 40(!) éve rendszeres havi vezetőségi összejövetel, amelyet az utóbbi években a Vételtechnikai szakosztállyal és a Média klubbal közösen tartunk minden hónap első szerdájának délelőttjén. Ezekre az összejövetelekre alkalmilag meghívjuk a HTE Vezetőségének a tagjait is.
 

A Szakosztály vezetősége

Elnök: Turányi Gábor
Titkár: Szalay István

Elnökségi tagok:
Antal László
Dr. Darabos Zoltán
Dr. Falus László
Putz József
Szlávi Domonkos

2023. évi beszámoló
2024. évi munkaterv

2022. évi beszámoló
YouTube statisztika 2022

2023. évi munkaterv

 

2021. évi beszámoló
YouTube statisztika

2022. évi munkaterv

 

Előadások 2016-ban

2016-ban a Vételtechnikai Szakosztállyal és a Médiaklubbal közösen 13 előadást tartottunk

-dr.Fiala Károly (HÉT SMCs vezető) „A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) eljárásrendje a kábelhálózati zavarok kiszűrésére"

-dr.Darabos Zoltán (Compu-Consult Kft) A mérés új dimenziója – Nanowatt technológia

-Hering Sándor (Mini Galéria és Antenna Kft) "Azonos modulokból felépülő fejállomás; a Chameleon rendszer ismertetése"

Tamás Gergely Péter (HFC Technics) Televíziózás újgenerációs technológiák használatával

-„Saját kábel tv IP kamerával" Imre Gábor (Panasonic) és Szabó Bence (Compu-Consult)

5G…mi az és mire jó?" Turányi Zoltán (Ericsson)

- Ferencz Zsolt, Tóth András, Kissné Akli Mária (NMHH) A műsorszórás aktuális kérdései az ITU-RWP6A munkacsoportjában"

- Somogyi Gábor (Ericsson) Izelítő Barcelonából-az Ericsson bemutatói a Mobil World Congress 2016-on"

-Kaiser Ferenc (KTE) „Optikai passzív építőelemek" .

-Buki János (NMHH) Az NMHH Spektrumgazdálkodást Támogató Információs Rendszer bemutatása"

-Laczkó János (Infotéka kft) " Élő televízió közvetítés bárhonnan, bármikor a mobil hálózaton keresztül. A LiveU termékcsalád és alkalmazása"

-Tomka Péter (NMHH) A szélessávú internet szolgáltatások (mobil és vezetékes) minőségi jellemzőit mérő rendszer működésének egy éves tapasztalatai"

-Posta Tibor (P-Sat Hungary) Barkácsoljunk IPTV-t otthonra!"

-dr.Sallai Gyula (TMIT) Trendek az infokomban - Tájékoztató néhány őszi konferenciáról"

frissítve: 2017. március 10.

Események

2024. április
2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
2024. március
2024.03.13. 16:00 - 2024.03.13. 18:00
2024.03.06. 9:00 - 2024.03.06. 11:00
2024. február
2024.02.28. 16:00 - 2024.02.28. 18:00
2024.02.12. 15:00 - 2024.02.12. 17:00
2024.02.07. 9:00 - 2024.02.07. 11:00
2024. január
2024.01.31. 16:00 - 2024.01.31. 18:00
2024.01.10. 9:00 - 2024.01.10. 11:00
2023. december
2023.12.13. 16:00 - 2023.12.13. 18:00
2023.12.06. 9:30 - 2023.12.06. 11:30
2023. november
2023.11.16. 15:30 - 2023.11.16. 17:30
2023.11.08. 9:00 - 2023.11.08. 11:00
2023. október
2023.10.11. 9:30 - 2023.10.11. 16:30
2023.10.04. 9:00 - 2023.10.04. 11:00
2023. szeptember
2023.09.27. 16:00 - 2023.09.27. 18:00
2023.09.13. 16:00 - 2023.09.13. 18:00
2023.09.06. 9:00 - 2023.09.06. 11:00
2023. június
2023.06.28. 16:00 - 2023.06.28. 18:00
2023.06.21. 16:00 - 2023.06.21. 18:00
2023.06.07. 16:00 - 2023.06.07. 18:00
2023. június
2023.06.07. 9:00 - 2023.06.07. 11:00
2023. május
2023.05.24. 16:00 - 2023.05.24. 18:00
2023.05.17. 16:00 - 2023.05.17. 18:00
2023.05.03. 9:00 - 2023.05.03. 10:00
2023. április
2023.04.12. 16:00 - 2023.04.12. 18:00
2023.04.05. 9:00 - 2023.04.05. 11:00
2023. március
2023.03.22. 16:00 - 2023.03.22. 18:00
2023.03.08. 16:00 - 2023.03.08. 18:00
2023.03.01. 9:00 - 2023.03.01. 11:00
2023. február
2023.02.22. 16:00 - 2023.02.22. 18:00
2023.02.08. 16:00 - 2023.02.08. 18:00
2023.02.01. 9:00 - 2023.02.01. 11:00
2023. január
2023.01.25. 16:00 - 2023.01.25. 18:00
2023.01.11. 16:00 - 2023.01.11. 18:00
2023.01.11. 9:00 - 2023.01.11. 11:00
2022. december
2022.12.14. 16:00 - 2022.12.14. 18:00
2022.12.07. 9:00 - 2022.12.07. 11:00
2022. november
2022.11.02. 8:30 - 2022.11.02. 10:30
2022. október
2022.10.26. 16:00 - 2022.10.26. 18:00
2022.10.12. 16:00 - 2022.10.12. 18:00
2022. október
2022.10.05. 9:00 - 2022.10.05. 11:00
2022. szeptember
2022.09.29. 16:00 - 2022.09.29. 18:00
2022.09.14. 16:00 - 2022.09.14. 17:00
2022.09.07. 9:00 - 2022.09.07. 11:00
2022. június
2022.06.29. 16:00 - 2022.06.29. 18:00
2022.06.08. 16:00 - 2022.06.08. 18:00
2022.06.01. 9:00 - 2022.06.01. 11:00
2022. május
2022.05.25. 16:00 - 2022.05.25. 18:00
2022.05.11. 16:00 - 2022.05.11. 17:00
2022.05.04. 9:00 - 2022.05.04. 11:00
2022. április
2022.04.27. 16:00 - 2022.04.27. 18:00
2022.04.13. 16:00 - 2022.04.13. 18:00
2022.04.06. 9:00 - 2022.04.06. 11:00
2022. március
2022.03.23. 16:00 - 2022.03.23. 18:00
2022.03.09. 16:00 - 2022.03.09. 18:00
2022.03.02. 9:00 - 2022.03.02. 11:00
2022. február
2022.02.23. 16:00 - 2022.02.23. 18:00
2022.02.09. 16:00 - 2022.02.09. 18:00
2022.02.02. 9:00 - 2022.02.02. 11:00
2022. január
2022.01.26. 16:00 - 2022.01.26. 18:00
2022. január
2022.01.12. 16:00 - 2022.01.12. 18:00
2022.01.05. 9:00 - 2022.01.05. 11:00
2021. december
2021.12.12. 16:00 - 2021.12.12. 18:00
2021. november
2021.11.24. 16:00 - 2021.11.24. 17:00
2021.11.10. 16:00 - 2021.11.10. 18:00
2021.11.10. 9:00 - 2021.11.10. 10:30
2021.11.03. 16:00 - 2021.11.03. 18:00
2021. október
2021.10.27. 16:00 - 2021.10.27. 18:00
2021.10.13. 16:00 - 2021.10.13. 18:00
2021.10.06. 9:00 - 2021.10.06. 11:00
2021. szeptember
2021.09.22. 16:00 - 2021.09.22. 18:00
2021.09.08. 16:00 - 2021.09.08. 18:00
2021.09.01. 9:00 - 2021.09.01. 11:00
2021. június
2021.06.23. 16:00 - 2021.06.23. 18:30
2021.06.09. 16:00 - 2021.06.09. 18:00
2021.06.02. 9:00 - 2021.06.02. 11:00
2021. május
2021.05.26. 16:30 - 2021.05.26. 17:30
2021.05.12. 16:00 - 2021.05.12. 18:00
2021.05.05. 9:00 - 2021.05.05. 11:00
2021. április
2021.04.28. 16:00 - 2021.04.28. 18:00
2021. április
2021.04.14. 16:00 - 2021.04.14. 18:00
2021.04.07. 9:00 - 2021.04.07. 11:00
2021. március
2021.03.24. 16:00 - 2021.03.24. 18:00
2021.03.10. 16:00 - 2021.03.10. 18:00
2021.03.03. 9:00 - 2021.03.03. 11:00
2021. február
2021.02.24. 16:00 - 2021.02.24. 18:00
2021.02.09. 16:00 - 2021.02.09. 18:00
2021.02.03. 9:00 - 2021.02.03. 11:00
2021. január
2021.01.27. 16:00 - 2021.01.27. 18:00
2021.01.13. 16:00 - 2021.01.13. 18:00
2020. december
2020.12.09. 16:00 - 2020.12.09. 18:00
2020. november
2020.11.25. 16:00 - 2020.11.25. 18:00
2020.11.11. 16:00 - 2020.11.11. 18:00
2020.11.04. 9:00 - 2020.11.04. 11:00
2020. október
2020.10.28. 16:00 - 2020.10.28. 18:00
2020.10.14. 16:00 - 2020.10.14. 18:00
2020.10.07. 9:00 - 2020.10.07. 11:00
2020. szeptember
2020.09.30. 16:00 - 2020.09.30. 18:00
2020.09.17. 16:00 - 2020.09.17. 18:00
2020. július
2020.07.15. 9:00 - 2020.07.15. 11:00
2020. március
2020.03.12. 16:00 - 2020.03.12. 18:00
2020.03.11. 9:00 - 2020.03.11. 11:00
2020. február
2020.02.26. 16:00 - 2020.02.26. 18:00
2020.02.12. 16:00 - 2020.02.12. 18:00
2020.02.07. 9:00 - 2020.02.07. 11:00
2020. január
2020.01.29. 16:00 - 2020.01.29. 18:00
2020.01.22. 16:30 - 2020.01.22. 18:30
2020.01.08. 9:00 - 2020.01.08. 11:00
2019. december
2019.12.12. 16:00 - 2019.12.12. 18:00
2019.12.05. 16:00 - 2019.12.05. 17:00
2019.12.04. 9:00 - 2019.12.04. 11:00
2019. november
2019.11.21. 16:00 - 2019.11.21. 18:00
2019.11.08. 9:00 - 2019.11.08. 11:00
2019.11.07. 16:00 - 2019.11.07. 18:00
2019. október
2019.10.17. 16:00 - 2019.10.17. 18:00
2019.10.03. 16:00 - 2019.10.03. 18:00
2019.10.02. 9:00 - 2019.10.02. 11:00
2019. szeptember
2019.09.25. 16:00 - 2019.09.25. 18:00
2019.09.11. 16:00 - 2019.09.11. 18:00
2019.09.11. 9:00 - 2019.09.11. 11:00
2019. június
2019.06.12. 16:00 - 2019.06.12. 18:00
2019.06.06. 16:00 - 2019.06.06. 18:00
2019.06.05. 9:00 - 2019.06.05. 11:00
2019. május
2019.05.23. 16:00 - 2019.05.23. 18:00
2019.05.09. 16:00 - 2019.05.09. 18:00
2019.05.08. 9:00 - 2019.05.08. 11:00
2019. április
2019.04.24. 16:00 - 2019.04.24. 18:00
2019.04.11. 16:00 - 2019.04.11. 18:00
2019.04.10. 9:00 - 2019.04.10. 11:00
2019. március
2019.03.27. 16:00 - 2019.03.27. 18:00
2019.03.13. 16:00 - 2019.03.13. 18:00
2019.03.06. 9:00 - 2019.03.06. 11:00
2019. február
2019.02.28. 16:00 - 2019.02.28. 18:00
2019.02.14. 16:00 - 2019.02.14. 18:00
2019.02.06. 9:00 - 2019.02.06. 11:00
2019. január
2019.01.21. 16:00 - 2019.01.21. 18:00
2019.01.09. 9:00 - 2019.01.09. 11:00
2018. december
2018.12.12. 16:00 - 2018.12.12. 18:00
2018.12.05. 16:00 - 2018.12.05. 18:00
2018. november
2018.11.21. 16:00 - 2018.11.21. 18:00
2018. november
2018.11.14. 16:00 - 2018.11.14. 18:00
2018.11.07. 9:00 - 2018.11.07. 11:00
2018. október
2018.10.17. 16:00 - 2018.10.17. 18:00
2018.10.03. 9:00 - 2018.10.03. 11:00
2018.10.02. 16:00 - 2018.10.02. 18:00
2018. szeptember
2018.09.26. 16:00 - 2018.09.26. 18:00
2018.09.19. 9:00 - 2018.09.19. 11:00
2018.09.12. 16:00 - 2018.09.12. 18:00
2018. június
2018.06.12. 16:00
2018.06.08. 9:00
2018. május
2018.05.23. 16:00
2018.05.09. 9:00
2018. április
2018.04.11. 16:00
2018.04.04. 9:00
2018. március
2018.03.22. 16:00
2018.03.21. 16:00
2018.03.08. 9:00
2018. február
2018.02.21. 16:00
2018.02.15. 16:00
2018.02.07. 9:00
2018. január
2018.01.24. 16:00
2018.01.10. 9:00
2017. december
2017.12.13. 16:00
2017.12.06. 9:00
2017. november
2017.11.22. 16:00
2017.11.14. 9:00
2017.11.06. 16:00
2017. október
2017.10.25. 16:00
2017.10.10. 16:00
2017.10.05. 9:00
2017. szeptember
2017.09.27. 16:00
2017.09.06. 9:00
2017. június
2017.06.07. 9:00
2017.06.06. 16:00
2017. május
2017.05.24. 16:00
2017.05.09. 16:00
2017.05.09. 16:00
2017.05.03. 9:00
2017.05.02. 16:00
2017. április
2017.04.12. 16:00
2017. április
2017.04.05. 9:00
2017. március
2017.03.22. 16:00
2017.03.09. 16:00
2017.03.07. 15:00
2017.03.02. 9:00
2017. február
2017.02.20. 16:00
2017.02.08. 9:00
2017. január
2017.01.24. 16:00
2017.01.12. 15:00
2016. december
2016.12.07. 16:00
2016.12.07. 9:00
2016. november
2016.11.23. 16:00
2016.11.10. 16:00
2016.11.08. 9:00
2016. október
2016.10.27. 16:00
2016.10.10. 16:00
2016.10.05. 9:00
2016. szeptember
2016.09.27. 16:00
2016.09.07. 9:00
2016. június
2016.06.01. 9:00
2016. május
2016.05.23. 16:00
2016.05.05. 16:00
2016.05.04. 9:00
2016. április
2016.04.27. 16:00
2016.04.06. 9:00
2016. március
2016.03.22. 16:00
2016.03.02. 9:00
2016. február
2016.02.23. 16:00
2016.02.09. 16:00
2016.02.03. 9:00
2016. január
2016.01.19. 16:00
2016.01.12. 16:00
2016.01.06. 9:00
2015. december
2015.12.09. 16:00
2015.12.02. 9:00
2015. november
2015.11.18. 16:00
2015.11.05. 9:00
2015. október
2015.10.28. 16:00
2015.10.07. 9:00
2015. szeptember
2015.09.23. 16:00
2015. szeptember
2015.09.09. 9:00
2015. június
2015.06.09. 16:00
2015.06.03. 9:00
2015. május
2015.05.27. 16:00
2015.05.06. 9:00
2015.05.04. 16:00
2015. április
2015.04.22. 16:00
2015.04.09. 16:00
2015.04.08. 9:00
2015.04.01. 15:00
2015. március
2015.03.18. 16:00
2015.03.04. 9:00
2015. február
2015.02.05. 16:00
2015.02.04. 9:00
2015. január
2015.01.28. 16:00
2015.01.14. 9:00
2014. december
2014.12.03. 9:00
2014. november
2014.11.11. 16:00
2014.11.05. 9:00
2014. október
2014.10.16. 16:00
2014. október
2014.10.14. 16:00
2014.10.02. 9:00
2014. szeptember
2014.09.23. 16:00
2014.09.11. 16:00
2014.09.03. 9:00
2014. június
2014.06.12. 16:00
2014.06.05. 9:00
2014. május
2014.05.22. 18:00
2014.05.22. 16:00
2014.05.20. 16:00
2014.05.07. 9:00
2014. április
2014.04.24. 18:00
2014.04.02. 9:00
2014. március
2014.03.20. 15:00
2014.03.11. 16:00
2014.03.05. 9:00
2014. február
2014.02.12. 16:00
2014.02.05. 9:00
2014. január
2014.01.21. 16:00
2014.01.10. 9:00
2013. december
2013.12.05. 9:00
2013. november
2013.11.07. 9:00
2013. október
2013.10.16. 16:00
2013.10.02. 9:00
2013. szeptember
2013.09.24. 16:00
2013.09.04. 9:00
2013. június
2013.06.18. 16:00
2013.06.12. 16:00
2013.06.05. 9:00
2013. május
2013.05.22. 16:00
2013.05.08. 9:00
2013. április
2013.04.22. 16:00
2013.04.03. 9:00
2013. március
2013.03.12. 15:00
2013. február
2013.02.26. 15:00

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00