Back

175 éve született Thomas Alva Edison, a „Menlo Park-i varázsló”

Thomas Alva Edison nevét valószínűleg mindenki ismeri, s több találmányt is rögtön a nevéhez tudunk kötni, a fonográf, az izzólámpa és a villamosítás jut eszébe a legtöbb embernek. Kétségtelen, hogy fantasztikusan széles érdeklődési köre miatt a nevéhez kötődő 1093 szabadalom egészen elképesztő skáláját adja azoknak a területeknek, ahol valamit feltalált. Természetesen a hírközlés is bőven kapott a találmányaiból, így 175-ik születésnapja alkalmából adunk egy körképet az egész életéről – amiből persze regényeket lehetne írni, írtak is néhány tucatot az elmúlt száz évben.


Thomas Alva Edison 1847. február 11-én született az Ohio állambeli Milanban. A család felmenői Hollandiából érkeztek Amerikába, egész pontosan a mai New Jersey területére. Nagyapja családneve még Edeson volt, de apja, aki Új-Skóciában született, már Samuel Ogden Edison néven lett anyakönyvezve. Édesanyja, Nancy Matthews Elliot New York államból származott és Thomas a család hetedik gyermekeként jött világra. Sajnos akkor a hat testvéréből három már nem élt és anyja attól félt, hogy Thomas sem marad életben. Ezért aztán nagyon igyekezett megóvni minden nehézségtől, pedig Thomas sok mindent elkövetett kiskorában, hogy a nadrágszíjjal találkozzon. Mivel testvérei sokkal idősebbek voltak, így velük nem tudott játszani, inkább magának való gyereknek látszott, de amint valamit meglátott, ami érdekelte, rögtön tele lett kérdésekkel.

A család 1854-ben Milanból a Michigan állambeli Port Huronba költözött, ami már egy mozgalmasabb városnak számított. Rengeteg élmény érte és ezekkel kapcsolatban nagyon sok kérdéssel nyúzta a környezetét. Egy ideig a korábban iskolai tanítóként dolgozó anyja tanította olvasni, írni, számolni. Nyolc éves korában azonban bekerült az iskolába, ami Edison számára egy rémálom volt. Egész napra bebörtönözték az iskolapadba, s olyan mennyiségű információt kellett volna minden magyarázat nélkül megtanulnia, amire képtelen volt. A „miért-ek” érdekelték, de a sok kérdése miatt a tanítók egyre mérgesebbek lettek rá. Három hónapig bírta a megpróbáltatásokat, eközben folyamatosan osztályutolsó volt, végül anyja úgy döntött, kiveszi az iskolából és maga tanítja tovább.

Edisonnak az iskolai bezártság elviselhetetlenségén túl egyre erősebb hallásproblémái is voltak, ami 12 éves korára oda vezetett, hogy az egyik fülére szinte egyáltalán nem, a másikra pedig csak nagyon mérsékelten hallott. Ez persze tovább nehezítette az életét, bár ezt később úgy interpretálta, hogy ez szinte áldás volt, mert így a feltalálói munkájában automatikusan kiszűrődtek a zajok és teljes mértékben koncentrálni tudott a megoldandó problémákra.

Édesapja segítségével 13 éves korára állást is kapott. Ekkor indult el ugyanis a Port Huron – Detroid vasút, ahol Edison volt az újságárus, de egyben édességeket és üditőket is árult. Ez főnyeremény volt a számára, mert pénzt is keresett – amit persze az elektromos és vegyi kísérleteihez szükséges anyagok, vegyszerek beszerzésére fordított – de emellett Detroidban napközben be tudott ülni a könyvtárba olvasni és tanulni mindazt, ami érdekelte. Ekkor ébredt rá a saját üzleti képességeire is. Soha nem tudta ugyanis, hogy aznap sok vagy kevés újságot fognak venni az emberek. Ezen úgy próbált segíteni, hogy kora hajnalban végigolvasta az újságot és aszerint alakította az eladásra igényelt példányszámot, hogy voltak-e benne érdekesebb hírek vagy sem. Az egyik hajnalban viszont az 1861-ben kezdődött polgárháború egészen drámai csatájáról adott jelentést az újság: az 1862. április 6-i, Shiloh melletti csatáról. Edison rögtön megérezte, hogy ez a hír mindenkit érdekelne – csak hát honnan fogják tudni ezt az emberek? Pillanatok alatt állt össze benne a megoldás: berohant a vasút távírászához és egy magazin féléves ingyenes előfizetésével rávette, hogy a vasútvonal összes állomására táviratozza meg, hogy egy óriási csata folyik, amiről az újság is hírt ad. A távírász elfogadta az ajánlatot, Edison pedig máris rohant a szerkesztőségbe – és a szokások 100 példány körüli rendelése helyett 1500 példány vitt magával a vonatra. Ez nagy vakmerőségre vallott, de a számításai fényesen beváltak. Az első állomáson, ahol 2-3 lapot szokott eladni, rögtön 200-at vettek tőle. A következő állomáson már 300-at, pedig közben felemelte a példányok árát is. Port Huronban már negyed dollárt kért egy-egy példányért, de még így is sorban álltak érte az emberek.

Edison aznap mesés nyereséget ért el – és tanult valamit, amit aztán egész életében kamatoztatni tudott: ráébredt, hogy a távíró – és minden más újdonság – akkor ér valamit igazán, ha azt a megfelelő módon tudják használni.

Amúgy nem sokkal később maga is távírász lett, s ez annak volt köszönhető, hogy hirtelen lélekjelenlétével megmentette a 3 éves Jimmie MacKenzie életét, akit egy vonat majdnem elütött. Jimmie az állomás távírászának a fia volt, s hálából megtanította Edisont a távírászat minden fortélyára. A hallása ugyan tovább romlott, de a távíró kopogása jól hallható volt a számára és hamarosan szinte a kopogással szinkronban tudta mondani az érkezett távirat szövegét.

Bár Edisont a folyamatos kísérletező kedve – és annak egy-egy sikertelensége – miatt előbb-utóbb minden állásából kirúgták, hol a vasúti kocsit gyújtotta fel, hol az állomásfőnök feletti padlásszobában sikerült a kiömlő maró folyadékokkal átmarnia a födémet és átlyukasztani az állomásfőnök patinás íróasztalát, mégis egyre komolyabb megbízatásokat kapott.

Első szabadalma egy szavazógép volt, amit a törvényhozás munkájának a megkönnyítésére gondolt ki, amikor olvasta, hogy a washingtoni városvezetés valami ilyesmi bevezetésén töri a fejét. A rendszerben minden szavazó egy kapcsolót állított „igen” vagy „nem” állásba és ezek után a jegyző egy vegyi anyaggal átitatott papírt helyezett a fémbe gravírozott neveket kétszer egymás mellett tartalmazó oszlopra és egy árammal átjárt fémhengert forgatott végig a két oszlopon. Közben egy „igen” és egy „nem” jelfogó közül az, amelyik az adott névnél szavazatként be volt állítva, hozzányomta a papírt a fémhengerhez. Ennek hatására a vegyszeres papíron az egyik oszlopban megjelentek az „igen”-nel a másik oszlopban pedig a „nem”-mel szavazók nevei. Az US 90 646 számon elfogadott szabadalmat megvette Edisontól egy Dewitt Roberts nevű távírótársa és megpróbálta a szavazógépet a Kongresszusi Bizottságnak bemutatni. A Bizottság elnöke megnézte a berendezés fantasztikus sebességét és azonnal döntött: „Ha van olyan találmány a világon, amit nem akarunk használni, akkor ez éppen az!” Utóbb kiderült, hogy éppen a szavazatok leadásának és megszámolásának a lassúsága ad lehetőséget némi meggyőzésre vagy manipulációra a törvényhozásban.

Egy idő után már a Western Union számára végzett kísérleteket a távíró korszerűsítése terén. Alapvetően azon dolgozott, hogy lehet egy távíróvonalon több, egymástól független távíró jeleit átvinni. Így jött létre a multiplex távíró, amin négy távíró jeleit lehetett átvinni. Ennek a munkának az eredményeként akkora vagyonra tett szert, hogy úgy döntött, önállósítja magát. A New York melletti Newark-ban 1871-ben gyárat alapított, melyben az általa kifejlesztett árfolyamjelzőket és távírókészülékeket gyártottak. Így 24 éves korára az iskolázatlan újságárusból egy 150 fős üzem főnöke lett. Itt ismerkedett meg Mary Stilwell-lel is, akit 1871 karácsonyán feleségül is vett. A legendák szerint az esküvői ceremónia után azonnal a gyárába ment és ott is maradt éjfélig. Hogy ez valóban igaz-e, nem tudjuk, de nagyon jellemző tulajdonságát írja le a fiatal feltalálónak.

Edison ugyanis gyártulajdonos létére is feltaláló maradt, egyre újabb találmányokon törte a fejét és a sokféle ötletéhez egyre inkább egy kutatólaboratóriumra volt szüksége. 1876. januárban a New Jersey-ben található Menlo Parkban létrehozta a saját laboratóriumát, az első ipari kutatólaboratóriumot a világon. Thomas Edison itt egy egészen sajátos, megszállottakra jellemző munkatempóval dolgozott nappal, de leginkább éjszakánként, mindössze néhány órát aludva a laboratórium valamelyik szegletében. Munkájában egy egyre népesebb csapat segítette, akiktől hasonló munkatempót követelt. Bár a találmányokat közösen hozták létre, de ezek döntő többsége Thomas Edison nevére lett bejegyezve, így élete folyamán 1093 USA szabadalmat és több mint kétezer nemzetközi szabadalmat tudhatott magáénak.

A találmányok pedig sorra születtek, legtöbbször több berendezésen is dolgozott és amikor az egyikkel elakadt, a másikkal folytatta a munkát egészen addig, míg nem jött egy újabb ötlete az előző probléma megoldására.

Amikor 1876-ban Alexander Graham Bell feltalálta a telefont, s Edison hírét vette, azonnal nekiállt a kipróbált készüléket tökéletesíteni. Hosszú heteket kísérletezett azon, mi módon tudna olyan mikrofont és hallgatót készíteni, ami sokkal jobb hangminőséget tud nyújtani. Egymás után próbálta ki az ötleteit és – mivel a hallása akkor már nagyon rossz volt – a fogaihoz szorított membránon keresztül próbálta érzékelni a hangminőséget és az erősséget. A szénmikrofon gondolatához végül egy petróleumlámpa kormos üvegéről lekapart koromgolyó kipróbálása után jutott el. Ugyancsak gondoskodott arról is, hogy saját akkumulátorról üzemeljen a készülék, mert így nagyobb hangerőt lehetett elérni. Akkorát, hogy még ő is meghallotta.

1877. április 27-én be is nyújtotta a szabadalmi kérelmét az új mikrofon és hallgató megoldására, de mivel közben Emile Berliner is a Bell-féle telefon tökéletesítésén dolgozott, s ő 1877. április 14-én beadott egy caveat-et a találmányára, majd 1877. június 4-én a szabadalmi bejelentést is megtette a csúcsos mikrofonra, a kétféle szabadalom ütközését a Szabadalmi Hivatal érzékelte. A történet aztán csak 1891-ben (!) zárult le, ennek az okait a Berlinerről szóló megemlékezésben lehet elolvasni.

Közben persze tovább foglalkozott a távíróval – mintegy 150 szabadalma van ebben a tárgykörben – és más újdonságokat is megpróbált sikerre vinni. A szénmikrofon feltalálásával egyidőben foglalkozott a fonográffal is és 1877 decemberében azt is bemutatta a sajtónak, aminek hatalmas híre kerekedett. Edison az első fonográfján még ónfóliával bevont hengerre rögzítette a beszédet és az írótű folyamatos továbbítása is egyszerű mechanikával, manuálisan történt, de a siker így is hatalmas volt. Edison első, közönség előtt rögzített mondatait itt hallgathatjuk meg.

Ennek az időszaknak magyar vonatkozása is van, Puskás Tivadar ugyanis ekkoriban Amerikában járt és meghallva Bell találmányának a hírét, felkereste Edisont is a Menlo Parkban és egy ideig el is időzött ott. A találkozásuk után Puskás Tivadar évekig Edison európai képviselője lett Párizsban és több találmányának az európai szabadalmaztatásában, értékesítésében is szerepet vállalt. Edison csapata később foglalkozott a telefonkapcsolatok automatizálásával is, egyik mérnökének, Charles Scribnernek sok bejegyzett találmánya is van ezzel kapcsolatban, de annak nincs nyoma, hogy ezek létrehozásában Puskás Tivadarnak bármilyen aktív szerepe lett volna, bár lehet, hogy Edison és Puskák beszélgetéseiben valóban előkerült ez a téma is.

1878-tól nekiállt az izzólámpa tökéletesítésének. Magát a jelenséget, hogy az elektromos árammal izzásba lehet hozni fémszálakat, már korábban is ismerték, de ezek az izzók nagyon rövid életűek voltak, a platinaszállal ellátott izzók – ami tovább tartottak – viszont nagyon drágának bizonyultak. Edison hónapokon keresztül kísérletezett, hogyan lehetne tartósan világító izzókat készíteni. Rengeteg elszenesített anyagot próbált ki üvegbúrába zárva, amiből igyekezett a levegőt teljesen kiszivattyúzni, de a kísérleti izzók néhány óránál nem bírták tovább. Végül sok kísérlet után az elszenesedett pamutszál bizonyult a legjobb megoldásnak. Már megkapták a szabadalmat a megoldásra, mikor kiderült, hogy az elszenesedett bambusz még ellenállóbb, akár 1200 órán keresztül is képes világítani a vákuumgömbben.

A feltaláló a siker birtokában tovább gondolkodott azon, hogyan lehetne egész utcákat, városrészeket ellátni világítással. Nagy teljesítményű, hatékony dinamóra lett volna ehhez szüksége, de akkoriban a dinamók hatásfoka elkeserítő volt. A csapat nekiállt tehát hatékony gőzhajtású dinamót fejleszteni. 1882-ben el is készült a berendezés, ami egy magas, karcsú kettős oszlopot formázott. A labor egyik korábbi látogatójáról a labor munkatársai el is nevezték a monstrumot és egymás között csak „long-legged Mary Ann” azaz „Hosszúlábú Mary Ann” néven emlegették a dinamót.

Az újabb sikert Edison azonnal vállalkozásba fordította és megalakította az Edison Electric Light Company-t azzal a céllal, hogy kiszorítsa a gyertyákat és a petróleumlámpákat az otthonokból és a gázvilágítást az utcákról. Nem sokkal később, 1882. szeptember 4-én aztán megtörtént a csoda: a dél-manhattani Pearl Streeten délután háromkor a 225-ös számú házban beindították a nagy teherbírású Jumbo dinamót és az utcán és a környező irodákban négyszáz Edison izzó kezdett el fényesen izzani: beköszöntött az elektromos világítás korszaka.

A világosságot sötétség követte: 1884-ben meghalt a felesége, Mary Stillwell, akitől három gyermeke is született Edisonnak: Marion Estelle 1873-ban, Thomas Alva Jr. 1876-ban és William Leslie 1878-ban látott napvilágot. Másfél év múlva Edison úja megnősült, a kombájnt feltaláló Lewis Miller 20 éves lányát, Mina Millert vette feleségül, később neki is három gyermeke született: Madeleine 1888-ban, Charles 1890-ben és Theodore Miller 1898-ban.

Második házassága után átköltöztek West Orange-ba, ahol újabb kísérleti telepet hozott létre és itt folytatta ugyanazt a megszállott munkatempót, mint amit Menlo Parkban végzett. Belevetette magát a mozgóképek világába és szabadalmaztatta a felvevő kameráját, a kinetográfot, majd 1891-ben a lejátszót, a kinetoszkópot. Ez utóbbi szerkezetben egy kis lyukon keresztül lehetett a rövid mozgófilmeket megnézni. 1896-ra megszületett a vitaszkóp, amivel már vetíteni is lehetett a filmeket. Közben 1893-ban megalapította az Edison Studios filmstúdiót, mely közel 1200 filmet készített az 5 másodpercesektől egészen a negyedórás időtartamúakig. Az első „stúdióépület” a Black Maria volt West Orange-ban, itt készült az utókor számára megmentett első filmek egyike, a Blacksmith Scene, azaz a Patkolókovács 1893-ban.

Tett egy kirándulást a bányászat és a vasércfeldolgozás területére is, de ezeket a tevékenységeit hamar otthagyta, nem kötötték le igazán. Az 1890-es évek végén az újratölthető elektromos elemek fejlesztésével foglalkozott, mert fejébe vette, hogy elektromos autókat kellene gyártani. Az akkori kénsavas ólomakkumulátorok erre nem voltak alkalmasak. A sors fintora volt, hogy mire – sok kudarc után – sikerült neki megfelelő akkumulátort kifejlesztenie, addigra barátja, Henry Ford elkészült a Ford T-modellel és ezzel nagyon hosszú időre – mondhatjuk, szinte a mostani időkig – háttérbe szorult az elektromos autó gondolata. A barátság ettől persze megmaradt és Edison ezek után az elektromos indítómotort fejlesztette tovább Ford számára.

Edison későbbi üzletei vállalkozásait vegyes eredmények jellemezték a századforduló után. Fokozatosan elvesztette a közben kitört egyenáram-váltóáram csatát, ahol Georg Westinghouse 1886-tól megindult váltóáramú hálózati fejlesztései fokozatosan tért nyertek Edison egyenáramú hálózatával szemben. Eredményeket ért el viszont a vegyipar területén, ahol különösen az első világháború alatt nagy fejlesztéseket kellett indítani, mert az európai import teljesen ellehetetlenült. Edison fenolgyártásba kezdett, ami egyszerre volt szükséges a gramafonlemezek gyártásához és az aszpirin előállításához. A fenolból robbanóanyagot is lehetett gyártani, de Edison gondosan ügyelt rá, hogy ami fenolkészlete nem kelt el a piacon, azt inkább a Bayer amerikai gyógyszergyárának adja oda, de katonai célra ne jusson belőle. Ugyancsak ügyelt rá, hogy a gyáraiban csak védelmi célú eszközök készüljenek a háborús helyzetben, támadó fegyverek viszont ne.

Edison a sikerek és kudarcok ellenére egészen a haláláig aktívan dolgozott. 1930 szeptemberében még részt vett a hobokani villamos vasút felavatásán és az első mérföldön ő vezette a vonatot.

A kivételes képességű feltaláló 1931. október 18-án hunyt el West Orange-ban a saját rezidenciáján, miután cukorbetegsége miatt kómába esett. Sokan azt javasolták, hogy tiszteletére a temetése napján, október 21-én kapcsolják ki az áramszolgáltatást, amit Edisonnak köszönhettek. Órák alatt ráébredtek azonban, hogy ez már lehetetlen. Amerika már nem tud meglenni egy egész napig elektromosság nélkül. Így Herbert Clark Hoover, az USA elnöke azt javasolta, hogy azon a napon a felesleges lámpákat oltsák le.  Az emberek viszont megértették, mit jelentett nekik Edison: aznap este egész Amerika sötétségbe borult.


dr. Bartolits István