Vissza

30 éve kezdte meg működését az első transzatlanti optikai kábel

Az első transzatlanti optikai kábel, a TAT-8 hosszabb tesztelés után 1988. december 15-én kezdte meg működését, ezzel jelentősen megnövelve az USA és Európai közötti átviteli kapacitást. A kábel másik különlegessége az volt, hogy Európában két végpontja volt, az egyik Nagy-Britanniában, a másik Franciaországban. Ennek az eseménynek a 30. évfordulójára emlékezünk a következőkben.


Bár a két kontinens között többszöri sikertelen próbálkozás után már 1866-ban megszületett az első megbízható transzatlanti távíró összeköttetés, de a két kontinens kapcsolata folyamatosan kapacitáshiánnyal küszködött. Az első időkben még csak a távíró-forgalom nőtte ki a lehetőségeket, de 1956-ban megszületett a TAT-1 a telefonkapcsolatok létesítésére, de ez is csak 35 párhuzamos kapcsolat felépítését tette lehetővé. Folyamatosan fektették ugyan az újabb és újabb kábeleket, de a telefonforgalom növekedése ennél jóval intenzívebb volt. A nagy lépést tehát csak optikai kábel alkalmazásával lehetett megtenni.

Az optikai kábel lefektetésére három szolgáltató, az AT&T, a France Télécom és a British Telecom konzorciumot hozott létre és az AT&T Bell Laboratories mérnökeit bízták meg a szükséges fejlesztések elvégzésére. A megoldáshoz ugyanis szükség volt azoknak a tenger alatti jelregenerátoroknak a kifejlesztésére, melyek az optikai szál jeleit szakaszonként regenerálják. Emellett az is megoldandó feladat volt, hogy az európai oldalon két végpontja legyen az összeköttetésnek, egy Nagy-Britanniában, egy pedig Franciaországban. Ezt is egy tenger alatti elosztóval kellett megoldani.

Az akkori áron 335 millió dolláros projekt az összeköttetést két aktív szálpárral és egy tartalék szálpárral rendelkező kábellel valósította meg, melyben a különleges préselt dobozokban elhelyezett regenerátorok 40 km-ként formázták újra a jeleket, ezzel biztosítva a több ezer kilométeres távolság áthidalását. A kábelfektetés különlegessége volt, hogy a kábelt a kontinentális self tartományában egy víz alatt működő árokásó géppel rögzítették a halászati sérülések elleni védelem okán. A mélytengeri szakaszon a hagyományos megoldást, a fenékre fektetést alkalmazták.

A kábel az amerikai oldalon a New Yersey állambeli Tuckertonban végződött, míg Nagy-Britanniában Widemouth Bay, Franciaországban pedig Penmarch volt a végpont. A kábel kapacitása 40 ezer telefonbeszélgetés egyidejű átvitelére volt képes és ezzel hosszabb időszakra megoldotta a kapacitásproblémákat, melyek aztán az internet elterjedésével újra jelentkeztek.

A kábel lefektetése és tesztelése után 1988. december 14-én – Európában már december 15-én – került sor a tényleges forgalomba állításra. Az első két évben nem volt zavarmentes az üzemeltetés, de a probléma hamar kiderült. A kontinentális selfben való beásás nem sikerült mindenütt tökéletesen, a kábel egyes részeken hozzáférhető maradt. Ez még nem lett volna baj, de optikai kábelről lévén szó, elhagyták róla a külső fém borítást, mely a hagyományos kábeleknél a nagyfeszültségű behatások elleni védelmet szolgálta, hiszen erre nem volt ez esetben szükség. A hozzáférhető részeken azonban a cápák kikezdték a kábel szigetelését, s ez okozta a problémákat. Ettől kezdve az optikai kábeleket cápavédelemmel is el kellett látni.

A TAT-8 ennek ellenére is jól megoldotta a két kontinens összeköttetését, s egészen 2002-ig működött, amikor „nyugdíjba küldték”.

 

dr. Bartolits István

Legközelebbi események

A frekvenciagazdálkodás 50 éve 2019.09.04. 9:00 - 2019.09.04. 15:30
Internet Generation Forum (IGF) 2019.09.12. 8:30 - 2019.09.12. 15:00
42. PM MŰHELY - Projektmenedzsment szakosztály 2019.09.19. 16:00 - 2019.09.19. 18:00