Vételtechnikai szakosztály

A Szakosztály tagsága a terület ismert szakembereiből áll. Célja a digitális rendszerű rádió és televízió vételtechnika által lefedett szakmai területek hazai és külföldi vonatkozású eredményeinek, terveinek figyelemmel kisérése. Célja továbbá a szakmai információáramlás elősegítése, egyesületi előadások tartása és megszervezése felkért előadók segítségével, szakmai vitákban való közreműködés, szaktanácsadás a terület szakemberei részére. A Szakosztály szorosan együttműködik a Kábeltelevíziós Szakosztállyal, valamint a Médiaklubbal, amelyek vezetői a Szakosztály munkájában is részt vesznek.
 

Vezetőség

Elnök: dr. Schmideg Iván
Titkár: Antal László

Vezetőségi tagok: Antal László, dr. Bozóki Sándor, dr. Darabos Zoltán, Imre Gábor,  dr. Schmideg Iván, Árki Zsolt, Balla Éva, Akli Mária, Turányi Gábor

frissítve: 2021. január 7.

 

A szakosztály tevékenysége

Kezdetben (1957-ben) a Szakosztály, „Rádió és Televízió Szakosztály" néven volt jegyezve Makó Zoltán elnökletével. A tartalmi-, valamint a környezeti változások miatt a 70-es években felvette a Vételtechnikai Szakosztály nevet és Dr. Ferenczy Pál vezetésével működött tovább.
Tevékenyen részt vett a hazai színes televízió rendszer bevezetése (PAL vagy Secam, 6,5 és/vagy 5,5 MHz kép hang távolság választása), OIRT vagy CCIR tv sávok alkalmazása, az OIRT vagy CCIR sávú URH adás kérdése, sztereo rendszerű rádióadás és az ezekkel összefüggő hatósági szabályozás, később a kvadrofon átvitel és kisérleti adás megszervezésében.
Szakosztályunk aktívan részt vett a HTE nagy rendezvényeinek, a HTE konferenciáinak és szakmai kiállításainak előkészítésében és lebonyolításában.

Jelenlegi tevékenységi körünk kiterjed az analóg és digitális földfelszíni adás és vétel témájára. A vételtechnikai eszközök fejlődését nyomon követve foglalkozunk a digitális rádió és televízió technikával. Vizsgáljuk az OTT átvitel lehetőségeinek, szabályozásának, konkrét hazai megvalósításának kérdéseit is. Fontos téma a mobil internet célra felszabadítandó frekvencia sávok  vonatkozásában a változások zavaró hatása a meglévő szolgáltatásokra. Rendre felmerülnek méréstechnikai kérdések is.

A Szakosztály feladatainak ellátására bevezettük a havonkénti vezetőségi üléseket, amelyeken a társ szakosztályok vezetői is részt vesznek. Ezeken az üléseken az aktuális műszaki témákat beszéljük meg, megosztva egymással a tudomásunkra jutott információkat és ezeknek a hazai innovációs lehetőségekre gyakorolt hatását.
Fontos feladata az üléseknek a hazai szakemberek tájékoztatására tartandó előadások megszervezése. Az előadások témáját a szakosztály egy-egy tagja veti fel, majd a részletek megbeszélése után és az előadóval való egyeztetés után tűzzük ki az előadás időpontját. Előadónak az adott szakterület egyik kiemelkedő szakemberét kérjük fel, aki a legújabb információk birtokában tudja a hallgatóság számára eddig nem ismert tudnivalókat előadni.

2020. márciustól kezdve a koronavírus miatt fokozatosan áttértünk a zoom program használatára, így a vezetőségi üléseket és az előadásokat is ilyen formában tartjuk. Az előadásokat azonban továbbra is feltesszük a youtube-ra, illetve a kép és hanganyagot megjelentetjük a HTE honlapján is.

Előadások 2020-ban

2020-ban tartott előadásokat az alábbiakban találják.

2023. évi beszámoló
2024. évi munkaterv

2022. évi beszámoló
YouTube statisztika 2022

2023. évi munkaterv

 

2021. évi beszámoló
YouTube statisztika 2021

2022. évi munkaterv

Események

2024. április
2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
2024. március
2024.03.13. 16:00 - 2024.03.13. 18:00
2024.03.06. 9:00 - 2024.03.06. 11:00
2024. február
2024.02.28. 16:00 - 2024.02.28. 18:00
2024.02.12. 15:00 - 2024.02.12. 17:00
2024.02.07. 9:00 - 2024.02.07. 11:00
2024. január
2024.01.31. 16:00 - 2024.01.31. 18:00
2024.01.10. 9:00 - 2024.01.10. 11:00
2023. december
2023.12.13. 16:00 - 2023.12.13. 18:00
2023.12.06. 9:30 - 2023.12.06. 11:30
2023. november
2023.11.16. 15:30 - 2023.11.16. 17:30
2023.11.08. 9:00 - 2023.11.08. 11:00
2023. október
2023.10.11. 9:30 - 2023.10.11. 16:30
2023.10.04. 9:00 - 2023.10.04. 11:00
2023. szeptember
2023.09.27. 16:00 - 2023.09.27. 18:00
2023.09.13. 16:00 - 2023.09.13. 18:00
2023.09.06. 9:00 - 2023.09.06. 11:00
2023. június
2023.06.28. 16:00 - 2023.06.28. 18:00
2023.06.21. 16:00 - 2023.06.21. 18:00
2023.06.07. 16:00 - 2023.06.07. 18:00
2023. június
2023.06.07. 9:00 - 2023.06.07. 11:00
2023. május
2023.05.24. 16:00 - 2023.05.24. 18:00
2023.05.17. 16:00 - 2023.05.17. 18:00
2023.05.03. 9:00 - 2023.05.03. 10:00
2023. április
2023.04.12. 16:00 - 2023.04.12. 18:00
2023.04.05. 9:00 - 2023.04.05. 11:00
2023. március
2023.03.22. 16:00 - 2023.03.22. 18:00
2023.03.08. 16:00 - 2023.03.08. 18:00
2023.03.01. 9:00 - 2023.03.01. 11:00
2023. február
2023.02.22. 16:00 - 2023.02.22. 18:00
2023.02.08. 16:00 - 2023.02.08. 18:00
2023.02.01. 9:00 - 2023.02.01. 11:00
2023. január
2023.01.25. 16:00 - 2023.01.25. 18:00
2023.01.11. 16:00 - 2023.01.11. 18:00
2023.01.11. 9:00 - 2023.01.11. 11:00
2022. december
2022.12.14. 16:00 - 2022.12.14. 18:00
2022.12.07. 9:00 - 2022.12.07. 11:00
2022. november
2022.11.02. 8:30 - 2022.11.02. 10:30
2022. október
2022.10.26. 16:00 - 2022.10.26. 18:00
2022.10.12. 16:00 - 2022.10.12. 18:00
2022. október
2022.10.05. 9:00 - 2022.10.05. 11:00
2022. szeptember
2022.09.29. 16:00 - 2022.09.29. 18:00
2022.09.14. 16:00 - 2022.09.14. 17:00
2022.09.07. 9:00 - 2022.09.07. 11:00
2022. június
2022.06.29. 16:00 - 2022.06.29. 18:00
2022.06.08. 16:00 - 2022.06.08. 18:00
2022.06.01. 9:00 - 2022.06.01. 11:00
2022. május
2022.05.25. 16:00 - 2022.05.25. 18:00
2022.05.11. 16:00 - 2022.05.11. 17:00
2022.05.04. 9:00 - 2022.05.04. 11:00
2022. április
2022.04.27. 16:00 - 2022.04.27. 18:00
2022.04.13. 16:00 - 2022.04.13. 18:00
2022.04.06. 9:00 - 2022.04.06. 11:00
2022. március
2022.03.23. 16:00 - 2022.03.23. 18:00
2022.03.09. 16:00 - 2022.03.09. 18:00
2022.03.02. 9:00 - 2022.03.02. 11:00
2022. február
2022.02.23. 16:00 - 2022.02.23. 18:00
2022.02.09. 16:00 - 2022.02.09. 18:00
2022.02.02. 9:00 - 2022.02.02. 11:00
2022. január
2022.01.26. 16:00 - 2022.01.26. 18:00
2022. január
2022.01.12. 16:00 - 2022.01.12. 18:00
2022.01.05. 9:00 - 2022.01.05. 11:00
2021. december
2021.12.12. 16:00 - 2021.12.12. 18:00
2021. november
2021.11.24. 16:00 - 2021.11.24. 17:00
2021.11.10. 16:00 - 2021.11.10. 18:00
2021.11.10. 9:00 - 2021.11.10. 10:30
2021.11.03. 16:00 - 2021.11.03. 18:00
2021. október
2021.10.27. 16:00 - 2021.10.27. 18:00
2021.10.13. 16:00 - 2021.10.13. 18:00
2021.10.06. 9:00 - 2021.10.06. 11:00
2021. szeptember
2021.09.22. 16:00 - 2021.09.22. 18:00
2021.09.08. 16:00 - 2021.09.08. 18:00
2021.09.01. 9:00 - 2021.09.01. 11:00
2021. június
2021.06.23. 16:00 - 2021.06.23. 18:30
2021.06.09. 16:00 - 2021.06.09. 18:00
2021.06.02. 9:00 - 2021.06.02. 11:00
2021. május
2021.05.26. 16:30 - 2021.05.26. 17:30
2021.05.12. 16:00 - 2021.05.12. 18:00
2021.05.05. 9:00 - 2021.05.05. 11:00
2021. április
2021.04.28. 16:00 - 2021.04.28. 18:00
2021. április
2021.04.14. 16:00 - 2021.04.14. 18:00
2021.04.07. 9:00 - 2021.04.07. 11:00
2021. március
2021.03.24. 16:00 - 2021.03.24. 18:00
2021.03.10. 16:00 - 2021.03.10. 18:00
2021.03.03. 9:00 - 2021.03.03. 11:00
2021. február
2021.02.24. 16:00 - 2021.02.24. 18:00
2021.02.09. 16:00 - 2021.02.09. 18:00
2021.02.03. 9:00 - 2021.02.03. 11:00
2021. január
2021.01.27. 16:00 - 2021.01.27. 18:00
2021.01.13. 16:00 - 2021.01.13. 18:00
2020. december
2020.12.09. 16:00 - 2020.12.09. 18:00
2020. november
2020.11.25. 16:00 - 2020.11.25. 18:00
2020.11.11. 16:00 - 2020.11.11. 18:00
2020.11.04. 9:00 - 2020.11.04. 11:00
2020. október
2020.10.28. 16:00 - 2020.10.28. 18:00
2020.10.14. 16:00 - 2020.10.14. 18:00
2020.10.07. 9:00 - 2020.10.07. 11:00
2020. szeptember
2020.09.30. 16:00 - 2020.09.30. 18:00
2020.09.17. 16:00 - 2020.09.17. 18:00
2020. július
2020.07.15. 9:00 - 2020.07.15. 11:00
2020. március
2020.03.12. 16:00 - 2020.03.12. 18:00
2020.03.11. 9:00 - 2020.03.11. 11:00
2020. február
2020.02.26. 16:00 - 2020.02.26. 18:00
2020.02.12. 16:00 - 2020.02.12. 18:00
2020.02.07. 9:00 - 2020.02.07. 11:00
2020. január
2020.01.29. 16:00 - 2020.01.29. 18:00
2020.01.22. 16:30 - 2020.01.22. 18:30
2020.01.08. 9:00 - 2020.01.08. 11:00
2019. december
2019.12.12. 16:00 - 2019.12.12. 18:00
2019.12.05. 16:00 - 2019.12.05. 17:00
2019.12.04. 9:00 - 2019.12.04. 11:00
2019. november
2019.11.21. 16:00 - 2019.11.21. 18:00
2019.11.08. 9:00 - 2019.11.08. 11:00
2019.11.07. 16:00 - 2019.11.07. 18:00
2019. október
2019.10.17. 16:00 - 2019.10.17. 18:00
2019.10.03. 16:00 - 2019.10.03. 18:00
2019.10.02. 9:00 - 2019.10.02. 11:00
2019. szeptember
2019.09.25. 16:00 - 2019.09.25. 18:00
2019.09.11. 16:00 - 2019.09.11. 18:00
2019.09.11. 9:00 - 2019.09.11. 11:00
2019. június
2019.06.12. 16:00 - 2019.06.12. 18:00
2019.06.06. 16:00 - 2019.06.06. 18:00
2019.06.05. 9:00 - 2019.06.05. 11:00
2019. május
2019.05.23. 16:00 - 2019.05.23. 18:00
2019.05.09. 16:00 - 2019.05.09. 18:00
2019.05.08. 9:00 - 2019.05.08. 11:00
2019. április
2019.04.24. 16:00 - 2019.04.24. 18:00
2019.04.11. 16:00 - 2019.04.11. 18:00
2019.04.10. 9:00 - 2019.04.10. 11:00
2019. március
2019.03.27. 16:00 - 2019.03.27. 18:00
2019.03.13. 16:00 - 2019.03.13. 18:00
2019.03.06. 9:00 - 2019.03.06. 11:00
2019. február
2019.02.28. 16:00 - 2019.02.28. 18:00
2019.02.14. 16:00 - 2019.02.14. 18:00
2019.02.06. 9:00 - 2019.02.06. 11:00
2019. január
2019.01.21. 16:00 - 2019.01.21. 18:00
2019.01.09. 9:00 - 2019.01.09. 11:00
2018. december
2018.12.12. 16:00 - 2018.12.12. 18:00
2018.12.05. 16:00 - 2018.12.05. 18:00
2018. november
2018.11.21. 16:00 - 2018.11.21. 18:00
2018. november
2018.11.14. 16:00 - 2018.11.14. 18:00
2018.11.07. 9:00 - 2018.11.07. 11:00
2018. október
2018.10.17. 16:00 - 2018.10.17. 18:00
2018.10.03. 9:00 - 2018.10.03. 11:00
2018.10.02. 16:00 - 2018.10.02. 18:00
2018. szeptember
2018.09.26. 16:00 - 2018.09.26. 18:00
2018.09.19. 9:00 - 2018.09.19. 11:00
2018.09.12. 16:00 - 2018.09.12. 18:00
2018. június
2018.06.12. 16:00
2018.06.08. 9:00
2018. május
2018.05.23. 16:00
2018.05.09. 9:00
2018. április
2018.04.11. 16:00
2018.04.04. 9:00
2018. március
2018.03.22. 16:00
2018.03.21. 16:00
2018.03.08. 9:00
2018. február
2018.02.21. 16:00
2018.02.15. 16:00
2018.02.07. 9:00
2018. január
2018.01.24. 16:00
2018.01.10. 9:00
2017. december
2017.12.13. 16:00
2017.12.06. 9:00
2017. november
2017.11.22. 16:00
2017.11.14. 9:00
2017.11.06. 16:00
2017. október
2017.10.25. 16:00
2017.10.10. 16:00
2017.10.05. 9:00
2017. szeptember
2017.09.27. 16:00
2017.09.06. 9:00
2017. június
2017.06.07. 9:00
2017.06.06. 16:00
2017. május
2017.05.24. 16:00
2017.05.09. 16:00
2017.05.09. 16:00
2017.05.03. 9:00
2017.05.02. 16:00
2017. április
2017.04.12. 16:00
2017. április
2017.04.05. 9:00
2017. március
2017.03.22. 16:00
2017.03.09. 16:00
2017.03.07. 15:00
2017.03.02. 9:00
2017. február
2017.02.20. 16:00
2017.02.08. 9:00
2017. január
2017.01.24. 16:00
2017.01.12. 15:00
2016. december
2016.12.07. 16:00
2016.12.07. 9:00
2016. november
2016.11.23. 16:00
2016.11.10. 16:00
2016.11.08. 9:00
2016. október
2016.10.27. 16:00
2016.10.10. 16:00
2016.10.05. 9:00
2016. szeptember
2016.09.27. 16:00
2016.09.07. 9:00
2016. június
2016.06.01. 9:00
2016. május
2016.05.23. 16:00
2016.05.05. 16:00
2016.05.04. 9:00
2016. április
2016.04.27. 16:00
2016.04.06. 9:00
2016. március
2016.03.22. 16:00
2016.03.02. 9:00
2016. február
2016.02.23. 16:00
2016.02.09. 16:00
2016.02.03. 9:00
2016. január
2016.01.19. 16:00
2016.01.12. 16:00
2016.01.06. 9:00
2015. december
2015.12.09. 16:00
2015.12.02. 9:00
2015. november
2015.11.18. 16:00
2015.11.05. 9:00
2015. október
2015.10.28. 16:00
2015.10.07. 9:00
2015. szeptember
2015.09.23. 16:00
2015. szeptember
2015.09.09. 9:00
2015. június
2015.06.09. 16:00
2015.06.03. 9:00
2015. május
2015.05.27. 16:00
2015.05.06. 9:00
2015.05.04. 16:00
2015. április
2015.04.22. 16:00
2015.04.09. 16:00
2015.04.08. 9:00
2015.04.01. 15:00
2015. március
2015.03.18. 16:00
2015.03.04. 9:00
2015. február
2015.02.05. 16:00
2015.02.04. 9:00
2015. január
2015.01.28. 16:00
2015.01.14. 9:00
2014. december
2014.12.03. 9:00
2014. november
2014.11.11. 16:00
2014.11.05. 9:00
2014. október
2014.10.16. 16:00
2014. október
2014.10.14. 16:00
2014.10.07. 16:00
2014.10.02. 9:00
2014. szeptember
2014.09.23. 16:00
2014.09.11. 16:00
2014.09.03. 9:00
2014. június
2014.06.12. 16:00
2014.06.05. 9:00
2014. május
2014.05.22. 18:00
2014.05.22. 16:00
2014.05.20. 16:00
2014.05.07. 9:00
2014. április
2014.04.24. 18:00
2014.04.02. 9:00
2014. március
2014.03.20. 15:00
2014.03.11. 16:00
2014.03.05. 9:00
2014. február
2014.02.12. 16:00
2014.02.05. 9:00
2014. január
2014.01.21. 16:00
2014. január
2014.01.10. 9:00
2013. december
2013.12.05. 9:00
2013.12.04. 9:30
2013. november
2013.11.07. 9:00
2013. október
2013.10.16. 16:00
2013.10.02. 9:00
2013. szeptember
2013.09.24. 16:00
2013.09.24. 16:00
2013.09.04. 9:00
2013. június
2013.06.18. 16:00
2013.06.12. 16:00
2013.06.05. 9:00
2013. május
2013.05.22. 16:00
2013.05.08. 9:00
2013. április
2013.04.22. 16:00
2013.04.03. 9:00
2013. március
2013.03.12. 15:00
2013. február
2013.02.26. 15:00

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00