Vissza

Elhunyt Dr. Grad János 1942-2020

Dr. Grad János, a HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottságának állandó szakértője életének 79. évében elhunyt. Augusztus 5-i, hamvasztás utáni búcsúztatását követően a hamvait tartalmazó urna a Szent István Bazilika Szent Adalbert termében került végső elhelyezésre.


Dr. Grad János a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a Tungsram Adócsőgyárában kezdett el dolgozni 1956-ban, ahol rádióeszközök, adócsövek mérési eljárásaival foglalkozott.
1973-tól 1991-ig a Távközlési Kutató Intézetben dolgozott, ahol az Intézet Rádió Vételtechnikai Osztályát vezette. Kutatási körében számos publikációt készített az űrtávközlési és földfelszíni mikrohullámú vételtechnika témáiban.  Több ízben dolgozott külföldi egyetemeken, ahol laboratóriumi kutatásokat végzett és vendégelőadó volt. Szakmai tanácsadóként Indiában is hosszabb időt töltött.

Szakmai munkássága, kutatómunkája során és eredményeképpen 1977-ben műszaki doktori minősítést szerzett, 1984 óta a műszaki tudományok kandidátusa. 1980 óta végzett oktatói tevékenységet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai munkájának és oktatói tevékenységének elismeréséért 2009-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanári kinevezését kapta meg.

Dr. Grad János 1991-ben lépett be a Frekvenciagazdálkodási Intézetbe – az NMHH jogelődjébe - ahol a mikrohullámú és műholdas rádiótávközlés frekvenciagazdálkodási kérdéseivel, szabályozásával foglalkozott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a mikrohullámú és műholdas rádiótávközlés nemzetközi szabályozási rendszerének és a hazai szabályozásnak az összehangolása területén.

Aktívan részt vett az ITU és a CEPT nemzetközi szabályozási szervezeteiben.
Az 1997 és 2012 között megrendezésre került Rádiótávközlési Világértekezleteken  (WRC-ken) a magyar delegáció tagjaként eredményesen képviselte a magyar és európai javaslatokat. Képviselte a magyar igazgatást a CEPT Frekvenciagazdálkodási Munkacsoportjában is, ahol összehangolják az európai országok rádiótávközlési politikáját, érvényesítik az ezzel összhangban kidolgozott műszaki, eljárási módszereket, szabályozásokat. Tagja volt az Európai Távközlési Szabványosítási Intézet (ETSI) állandóhelyű rádiórendszerek bizottságának is.

Frekvenciagazdálkodási pályafutása során aktív alkotója, résztvevője volt számos új hazai szabályozás kialakításának, így pl. a Frekvenciák Nemzeti Felosztási Táblázatának, az FNFT-nek és a Rádióalkalmazási Táblázatnak, a RAT-nak. Nevével fémjelezhető az első magyar frekvenciaárverés kidolgozása a 3,5 GHz-es sávban, a mikrohullámú rádiótávközlő rendszerek műszaki szabályozása, a spektrumstratégia kidolgozásának szakmai háttértámogatása.

Kimagasló szakmai felkészültségéért, a frekvenciagazdálkodásban végzett meghatározó és maradandó magas színvonalú munkájáért munkahelyén szakmai főtanácsadói címet kapott illetve 2008-ban megkapta az NHH Életműdíját.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek 2013 óta a tagja, de már jóval korábban is a rendezvények aktív látogatója volt. 2013-2018 között az Infokommunikációs Szakértő Bizottság tagja, 2018-től állandó szakértője volt. Kiváló szakmai kapcsolatokat ápolt a rádiótávközlési cégekkel, szervezetekkel, illetve távközlési szolgáltatókkal, a hatósággal, a társszervezetek szakmai vezetőivel. A HTE Rádiótávközlési Szakosztály tagjaként számos rendezvény és előadás előkészítésében vett részt, többször köszönthettük előadóként is. A HTE-ben való tevékenységét az Egyesület 2016-ban HTE Arany jelvény adományozásával ismerte el.

Emlékét őrizzük, nyugodjék békében!

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00
Process mining-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.02. 14:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács