Vissza

A „HTE Fekete László-díj” első nyertese Nagy Gergő, az EvoAId alapító-ügyvezetője

Nemcsak az ötlet kitalálását, hanem a megvalósítási folyamat végigvitelét is az innováció szerves részének tekinti és élvezi Nagy Gergő, aki multikörnyezetben tanulta meg, hogy mindig több lépéssel előre gondolkodjon.


Magánszemélyek kezdeményezésére alapították az év elején a Fekete Lászlóról elnevezett díjat, amellyel a hazai távközlési és informatikai vezetői közösség évtizedekig elismert szereplőjének és az ő innovációs munkásságának kívántak emléket állítani. Olyan személyek pályázhattak, akik maguk is részt vettek valamilyen infokommunikációs fejlesztés koncepciójának kialakításában vagy létrehozásában, a fejlesztés eredménye pedig eljutott a piaci hasznosítás fázisába. A díjjal egymillió forintos összeg is jár.

„Nem a terméket vagy a szolgáltatást értékeltük, hanem az embert, az ő innovációhoz való hozzáállását, és hogy tud-e ugyanúgy példakép, követendő minta lenni, mint Fekete Laci volt”, hangsúlyozza Maradi István, a pályázatokat elbíráló zsűri vezetője.  (Rajta kívül Dalos Ottó, Gombár György, Magyar Gábor és Nagy Péter vett részt az értékelésben).

A kiválasztás, értékelés folyamán egyrészt személyesen is kipróbálták az innovációs termékeket, másrészt hosszú videóinterjúkat folytattak a pályázókkal. Az értékelési szempontoknak megfelelően ennek során sem az innováció tárgya állt a középpontban, hanem annak alanya, az ember, az innovátor. „Azt néztük, mennyiben felel meg a személyiségük annak a képnek, amelyet Fekete Laci emlékére és tiszteletére meg akarunk őrizni”, mondja Maradi István. A short listre két pályázó jutott be; az ő esetükben még referenciákat is megnéztek, ismerősökkel beszéltek, hogy teljesebb képet kapjanak a jelentkezőkről.

Ebből az alapos értékelési folyamatból került ki győztesen Nagy Gergő, az EvoAId 38 éves alapítója és ügyvezetője.

Gratulálunk a díjazottnak!

Forrás: IT Business: Az ember az innováció mögött

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Távközlési Klub - Távközlési szakosztály 2021.03.23. 17:00 - 2021.03.23. 19:00
HTE Szenátus ülés 2021.03.25. 15:00 - 2021.03.25. 17:30

Kiemelkedő támogatóink