Vissza

A HTE elismerése és köszönete az infokommunikációs szektor képviselőinek a veszélyhelyzetben tanúsított helytállásukért

A HTE Elnöksége a tagsága nevében is köszönetet mond és elismerését fejezi ki az infokommunikáció területén működő szakembereknek, piaci vállalkozásoknak és állami intézményeknek a koronavírus okozta veszélyhelyzetben tanúsított helytállásukért, a rendszerek, a hálózatok és szolgáltatások folyamatos rendelkezésre állásáért és megfelelő működéséért.


A kialakult kritikus helyzetben az informatikai, távközlési, műsorszóró rendszerek és szolgáltatások a szokásosnál is fontosabb szerepet töltenek be az államigazgatás, a gazdaság és a társadalom életében, az egészségügyi rendszer működésében, a szükségszerűen elrendelt kijárási korlátozások közepette pedig nélkülözhetetlenek az emberi kapcsolatok fenntartásában és ápolásában. Ilyen nehéz időkben az információ elektronikus úton történő eljuttatása vagy lekérdezhetősége az igazgatási, logisztikai, termelési és szolgáltató rendszerek zavartalan működésének alapfeltételévé válik. A járvány elterjedését korlátozni és a betegek gyógyítását szervezni hivatott személyek és szervezetek közötti gyors információcsere, a hírek – köztük a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatások és felhívások – széleskörű eljuttatása, a személyes találkozás lehetőségében korlátozott rokonok és ismerősök közötti kapcsolattartás, az otthonról történő munkavégzés, az oktatási rendszer folyamatos működését lehetővé tevő távoktatás csak az infokommunikáció eszközeivel valósítható meg. Természetesnek vesszük a rendszerek működését, pedig a megnövekedett igények bizony megnövekedett feladatokkal és a teljesítőképesség növelésének az igényével is járnak. A kritikus helyzetnek való megfelelés igénye igen magas követelményeket támaszt a szakterületen működő vállalkozások, intézmények vezetésével és munkatársaival szemben.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legkorszerűbb informatikai és kommunikációs rendszerek működtetését végző hazai szakemberek, vállalatok és intézmények sikerrel alkalmazkodtak a megnövekedett igényekhez, az ezzel járó felelősséghez, a számukra is különlegesen nehézzé vált és sok esetben többletmunkával is járó munkafeltételekhez, és kiválóan megfeleltek a kihívásoknak. Ezért, bár az élet újraindítása még nagyon sok feladatot rejt, bizakodással tekinthetünk a továbbra is megfelelő helytállás elé.
 

Egyesületünk tagságát és Elnökségét büszkeséggel tölti el, hogy tagjai sorában tisztelheti a szakterületen működő vállalkozásokat és intézményeket, továbbá munkatársaik jelentős részét. Ez ad erőt számunkra abban a közös munkában, amely a hazai infokommunikáció szakmai-tudományos fejlődésének elengedhetetlen része.

Budapest, 2020. május 18.

 

A HTE elnöksége nevében
Dr. Magyar Gábor, elnök

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács