Vissza

A 2020. április 7-én tartott Elnökségi ülés témái

Rendhagyó módon – bár lassan már nem is számít annak – tartotta meg április 7-i Elnökségi ülését a HTE a koronavírus járvány miatt, a résztvevők online módon voltak jelen az ülésen. Az első napirendi pontban a Jelölő Bizottság számolt be az eddig elvégzett munkájáról. A második napirendi pontban eredetileg a nagyobb árbevételt hozó lehetőségek vizsgálata volt kitűzve, de a járványhelyzet miatt inkább az éves célkitűzések felülvizsgálatát és egy költségvetési vészforgatókönyv kidolgozását tárgyalta meg az Elnökség. A harmadik napirendi pontot szintén a járvány írta felül, és itt a Közgyűlés járványhelyzetben történő lebonyolításának a módszereiről cserélt eszmét az Elnökség. A negyedik napirendi pontban a HTE Infokom konferencia lett volna a téma, de az előterjesztés érdemi előrelépés hiányában elmaradt. Az ötödik napirendi pont a Közgyűlés előkészítésével foglalkozott. A hatodik pontban a HTE Díjbizottsága terjesztette elő a HTE kitüntetésekre vonatkozó döntéseket. A következő napirendi pontban a tiszteletbeli szenátorok kinevezését tárgyalta meg az ülés. A nyolcadik napirendi pont a szakmai közösségek értékelését és a teendőket vitatta meg – részben a járványhelyzet fényében is. Végezetül az utolsó, de témájában fontos napirendi pont a HTE külügyeit járta körül.


Az első napirendi pontban a Jelölő Bizottság elnöke, Szabó Csaba Attila tartott beszámolót. Elmondta, hogy a koronavírus miatt lelassult a jelölési folyamat, ráadásul a személyes részvétellel megtartható Közgyűlés időpontja is bizonytalanná vált. A pozíciók nagy részére már vannak jelöltek, de jó lenne, ha ez még szélesedne, a jelölő listát még nem lehet lezárni, de most az Alapszabály szerinti lezárási időpont nem is adható meg, hiszen azt a Közgyűlés időpontjából kell visszaszámolni. Az Elnökség a beszámoló után élénk vitát folytatott arról, milyen megoldások lehetségesek a HTE tisztségviselőinek illetve a HTEnet Felügyelő Bizottságának a tisztújítása tárgyában. Az irányadó jogszabályokból ugyanis nem olvasható ki, mit lehet tenni vis major helyzetben, kit lehet ügyvezető tisztségviselőként tovább pozícióban tartani a tényleges Közgyűlésig, és kinek jár le a mandátuma május 21-én akkor is, ha nincs Közgyűlés. Itt jogértelmezés kell a továbblépéshez. Abban viszont megegyezett az Elnökség, hogy a Jelölő Bizottság folytathatja a munkáját, mert május 21-én biztosan nem lesz Közgyűlés.

A második napirendi pont témája a koronavírus megjelenése miatt megváltozott, a Gazdasági Bizottság vezetője, Szűcs Miklós szerint az éves célkitűzések felülvizsgálatát és az éves gazdálkodási terv és tevékenységi program aktualizálását kell tervbe venni. Ehhez javasolta, hogy Nagy Péter operatív igazgató vezetésével készüljön egy vészforgatókönyv a 2020-as költségvetés tekintetében mind bevétel, mind költségoldalról. Mivel nem lehet tudni, hogy az élet mikor normalizálódik, fel kell készülni arra is, hogy ősszel sem lehet nagyrendezvényeket tartani. Ugyanakkor nem lehet leállni a szervezésekkel, mert az is lehet, hogy a nyártól kezdve minden rendben lesz.

A harmadik napirendi pontban Nagy Péter operatív igazgató elmondta, milyen lehetőségeket lát a Közgyűlés elhalasztására, mik azok a feladatok, amiket a Közgyűlés időpontjáig meg kell csinálni, mert törvény vonatkozik rá, és mik azok, amik talán elhalaszthatóak egy későbbi időpontra kitűzött, személyes részvétellel megtartott közgyűlésre. Felmerült, hogy a HTE tisztségviselőinek a mandátuma ugyan meghosszabbítható a későbbi Közgyűlésig, de a HTEnet a társasági törvény alá tartozik, itt más szabályok érvényesek. Ha itt május végén lejár a tisztségviselők mandátuma, akkor még a jelenlegi Elnökségnek kell megválasztani az új tisztségviselőket a következő öt évre. Ez a megoldás vitát váltott ki, mert formálisan ugyan megoldja a problémát, de nem elegáns. Itt még további jogi állásfoglalásra van szükség. A Közgyűlés ügyében az Elnökség úgy határozott, hogy még megvárja a napokban esedékes közigazgatási lépéseket tartalmazó kormányrendeletet, és ennek a jogásszal való értelmezése után Bánkuti Erzsébet főtitkár elektronikus szavazásra küldi ki a javaslatot.

A negyedik napirendi pontban Nagy Péter operatív igazgató elmondta, hogy a HTE Infokom 2020 szervezésében nincs érdemi előrelépés, a járványhelyzet visszafogta a Programbizottság összeállítását is. Az Elnökség úgy foglalt állást, hogy a konferencia szervezését folytatni kell, viszont meg kell vizsgálni, meddig mondható vissza a lefoglalt helyszín kötbér nélkül. Amíg ugyanis nem látni, hogy milyen módon tartható meg a konferencia, addig nem szabad a lefoglalt helyszínt visszamondani. Témaként nagyon érdekes lehet pl. az, hogy milyen módon rajzolódik át az infokom piac a járvány hatására. Ugyancsak érdekes lehet a legkritikusabb kritikus infrastruktúra, az infokommunikációs rendszer és szolgáltatásai viselkedése veszélyhelyzetben. Ennek a tapasztalatait és a jövőre levonható tanulságokat szintén érdemes lehet körüljárni. Az meg majd később kiderül, hogy megtartható-e a konferencia a hagyományos módon vagy sem.

A következő napirend ismét a Közgyűléssel volt kapcsolatos, itt Bánkuti Erzsébet főtitkár a rendezvény menetrendjét mutatta be. A bevezető előadás előadója már megvan, de az persze még kérdéses, hogy az új, most még ismeretlen időpontban is rá fog-e érni. Ettől eltekintve az összes dokumentum az eredeti időpontra fog elkészülni, mert nem lehet tudni, mikor lesz szükség rájuk. A főtitkári beszámoló elkészítéséhez kérte az elnökség néhány tagjának a segítségét. A Közgyűlésre készülő mérleganyagokat a következő Elnökségi ülés fogja megtárgyalni.

A hatodik napirendi pontban a Díjbizottság nevében Bartolits István tartotta meg az előterjesztést. Ebben ismételten elhangzottak a díjazás sarokpontjai, amiket a mindenkori Díjbizottság évtizedek óta zsinórmértéknek tekint. Itt a fokozatosság, az egyes díjak közötti időtartam, a díj kiadásának a kritériumai, a részletes indoklás szerepeltek. A Díjbizottság ennek betartásával döntött a beérkezett javaslatokról. A végső döntést az Elnökség e-mailben korábban megkapta, a felvetett kérdéseket az Elnökség megvitatta, majd egyhangúlag elfogadta a Díjbizottság javaslatát.

A következő napirendi pontban Bartolits István a tiszteletbeli szenátorok kinevezésére tett javaslatot, mivel néhány tiszteletbeli szenátor kinevezése 2020-ban lejár. Az új kinevezéseket viszont a Közgyűlésnek kell elfogadnia. Az előterjesztésben szereplő alternatívák tekintetében az Elnökség hozott döntést.

A nyolcadik napirendi pontban ismét Bartolits István tartott előterjesztést, de itt már mint a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette a szakmai közösségek szokásos évi értékelését és a teendőket. Ebben kiemelte, hogy a legtöbb szakmai közösségben most van az ideje a tisztújításnak, ami három évente esedékes. Ez már hat közösségben megtörtént, háromnál folyamatban van, de a folyamatot a járványhelyzet megakasztotta. Vannak viszont olyan szakosztályok, ahol nincs jele a tisztújításnak, ezeknek a rendezésére – végső esetben a megszüntetésére – a járványhelyzet megszűnése után célszerű visszatérni. A teendők közül most azt emelte ki, hogy döntenie kell az Elnökségnek a szakmai közösségek pályázatban tett vállalásai kérdésében, hiszen a jelen helyzetben nyilván nem lehetséges a rendezvények megszervezése, emiatt viszont nem hibáztathatók a szakmai közösségek, ez most egy vis major helyzet.

Végezetül az utolsó napirendi pontban Kerekes István, a külső kapcsolatokért felelős elnökségi tag tartotta meg előterjesztését. Kerekes István most az autóipar irányában nyitna a HTE felől, mert ennek széles bázisa van Magyarországon, és ugyanakkor sok témája közös a HTE szakosztályok tevékenységével. Fontosnak tartja ugyanis a két terület kölcsönös együttműködését, mert mindkét oldalon vannak további szakmai csiszolnivalók. Elmondta, hogy elsősorban a Távközlési, a Mesterséges Intelligencia, az EIVOK információbiztonsági és a Közlekedés-Hírközlési szakosztályt kívánja megkeresni az együttműködés kialakításához.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács