Vissza

A 2019. május 14-én tartott Elnökségi ülés témái

Az első napirendi pontban a 22. Projektmenedzsment Fórum 2019 rendezvény beszámolóját hallgatta meg az Elnökség. A következő pontban a Közgyűlés előkészítésével foglalkozott az ülés. A harmadik napirendi pontban a szakmai közösségek értékelése történt meg és javaslat született három közösség megszüntetéséről. A következő pontban az állami díjakra javasolható személyekről tárgyalt az Elnökség. Az ötödik napirendi pontban a HTEnet alapító okiratának módosítására került sor lakcímváltozás miatt. Végezetül az egyebek napirendi pontban néhány adminisztratív bejelentés hangzott el.


Az első napirendi pontban Prónay Gábor, a Projektmenedzsment Fórum Szervező Bizottságának a társelnöke számolt be a 22. Fórum eredményeiről. A Fórum látogatottsága az előző évekhez hasonló volt, 58 cégtől 115 fő vett részt a rendezvényen. Prónay elmondta, hogy most két társelnök (a másik Szalay Imre) vezette a Fórum szervezését, ez minőségi javulást hozott. A visszajelzések szerint az előadások 88 %-a a nagyon jó illetve jó kategóriába esett, ez is azt mutatja, eredményes volt az egy napos konferencia. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a támogatók megszerzése egyre nehezebb feladat, erős verseny van a szponzorokért a konferenciaszervezők között. Fontos a profizmus ebben a kategóriában, a HTE jó konferenciákat szervez, de mivel nem ez a fő profilja, így hátrányos helyzetből kell sikert kovácsolnia. Nagy Péter ügyvezető még azzal egészítette ki a beszámolót, hogy idén több fiatal vett részt és – talán ettől is – dinamikusabb volt a konferencia. www.hte.hu/projekt2019

A második napirendi pontban – Bánkuti Erzsébet főtitkár távolléte miatt – Magyar Gábor, a HTE elnöke vezette be a Közgyűlés előkészítésének a vitáját. Ezen alkalommal a 2018-as mérleg és az eredménykimutatás elfogadása volt a cél, de itt még néhány elvi döntést kellett hoznia az Elnökségnek. A könyvvizsgáló javaslatára ugyanis az infokommunikációs fogalomtár költségeit szerinte célszerű aktivált szellemi termékként könyvelni, hiszen ez a HTE terméke, melynek a költségeit nem ildomos egyedül a 2018-as évre terhelni, hanem több évre kell elosztani – akárcsak más termékek esetén. Az Elnökség hosszú, de alapos vita után elfogadta a könyvvizsgáló érvelését, ami összességében teljesen logikus, ráadásul javítja a 2018-as mérleg eredményét, de ugyanakkor terheket ró a következő három év mérlegeredményére. Az Elnökség egyben döntéseket hozott a mérleg véglegesítése tárgyában, valamint feszesebb együttműködés kialakítását tartja szükségesnek a HTE könyvelőjével, hogy a HTE pénzügyi helyzetét mélyebben befolyásoló problémák időben felszínre kerüljenek. Ezzel ugyanis növekedne a HTE mozgástere a pénzügyi egyensúly további erősítése terén.
Az Elnökség ezek után a Közgyűlés napirendi pontjai szerint megvizsgálta, hogy minden készen áll-e a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához és a soron kívüli tisztújításhoz. www.hte.hu/kozgyules2019

A harmadik napirendi pontban Bartolits István értékelte a szakmai közösségek munkáját. Elmondta, hogy a besorolása ugyan lehet, hogy szubjektív, de mégis jól jelzi azt a tényt, hogy a szakmai közösségek tevékenysége eltérő, de a többségében aktív, alkotó szakmai élet és jó hangulatú közösségi munka folyik. Szerinte 7 közösség magas szinten, 4 közösség jó szinten működik, míg öt szakmai közösség tevékenysége szerénynek, de mégis életképesnek mondható. Sajnos további öt szakmai közösségben alig vagy egyáltalán nincs tevékenység, ezeket az Elnökség már több alkalommal azonosította, most azonban eljött a cselekvés ideje. Ezért az öt közösségből hármat javasolt Bartolits megszüntetni, a másik két szakosztálynál pedig – miután ott tisztújítás illetve programkészítés várható az ígéretek szerint – még kivárást javasolt. A javaslatot az Elnökség elfogadta és a Közgyűlésen történő bejelentés mellett elektronikus szavazásra bocsájtotta, mivel az Elnökség ennél a napirendnél már nem volt határozatképes.

A negyedik napirendi pontban az Elnökség Bartolits István előterjesztése nyomán a HTE kiemelkedő szakembereinek állami díjakra történő javaslati listáját tekintette át. Örvendetes, hogy a listáról többen már lekerültek, mert a HTE vagy más szervezet javaslatára megkapták az elismerést, de ugyanakkor gondoskodni kell az utánpótlásról és elő kell készíteni néhány aktuális felterjesztést, mert a javaslati felkérések néha rövid határidővel jönnek. Az Elnökség megvitatta az előterjesztésben felvetett neveket, majd alkotó vitát folytatott további személyek javaslata tárgyában. A felmerült javaslatokra Bartolits István a beérkező dokumentumok alapján összeállítja a szükséges háttéranyagokat a minisztériumi kitüntetésekre vonatkozóan. A pályázati anyagot igénylő díjak esetében továbbra is más megoldást kell keresni, egyedileg kell megtalálni a megfelelő formát.

Az ötödik napirendi pontban egy egyszerű adminisztratív módosítást kellett elfogadnia az Elnökségnek. Nagy Péter lakcíme megváltozott, s mivel a lakcíme nevesítve van a HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. alapító okiratában, így ezt módosítani szükséges. Az Elnökség a módosítást értelemszerűen elfogadta.

Az Egyebek napirendi pontban Nagy Péter tájékoztatást adott arról, hogy a következő ülésen rögzíteni kell az őszi Elnökségi ülések időpontját és azt, hogy a nyári időszak előtt tervezzünk-e hosszabb elvonulást. Elhangzott még néhány javaslat a HTE honlap tartalmának az aktualizálására vonatkozóan is, amiket Nagy Péter ügyvezető rendezni fog a következő napokban.

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00