Hírek

120 éve született Walter Brattain, a tranzisztor egyik feltalálója

2022-02-09 23:38
120-eve-szuletett-walter-brattain-a-tranzisztor-egyik-feltalaloja
A tranzisztor feltalálása – mely hetven évvel ezelőtt teljesen megváltoztatta az életünket – több ember nevéhez fűződik, ennek a három fős csapatnak volt az egyik tagja Walter Brattain, aki éppen 120 évvel ezelőtt született. Születésnapja jó lehetőséget ad arra, hogy a közös találmányuk mellett az élettörténetével és egyéb szakmai munkásságával is megismerkedjünk.

220 éve született Charles Wheatstone, a viktoriánus kor sokoldalú, híres feltalálója

2022-02-05 23:38
220-eve-szuletett-charles-wheatstone-a-viktorianus-kor-sokoldalu-hires-feltalaloja
Sir Charles Wheatstone neve nyilván sokak számára ismerősen cseng, a legtöbb embernek a Wheatstone-híd rémlik fel korábbi tanulmányaiból, pedig a legtöbbet talán a távíróval foglalkozott, s hozta létre üzlettársával a Cooke-Wheatstone tűs távírót. Emellett azonban a viktoriánus kor sok találmánya fűződik a nevéhez, amik egy része ma már ismeretlen, de többet még ma is használunk közülük. Ebben a megemlékezésben ezekkel is és élete néhány fordulatával is megismerkedhetünk 220 éves születésnapja alkalmából.

ICANN Training Series - Central Europe and the Baltics: DNS101

2022-01-25 12:32
icann-training-series-central-europe-and-the-baltics-dns101
Az internet központi szervezete az ICANN a HTE támogatásával három részből álló online előadássorozatot (webinar) szervez 2022 első felében, melynek témája az Internet működésének bemutatása. Az első alkalom időpontja: 2022. február 3. 13:00-14:00.

WebGraf 2021 programozói verseny - HTE Egri csoportjának beszámolója

2022-01-20 10:22
webgraf-2021-programozoi-verseny-hte-egri-csoportjanak-beszamoloja
A HTE Egri csoportja is bekapcsolódott a Matematikai és Informatikai Intézet által rendezett 2021. évi WebGraf programozói verseny szervezésébe, melyben grafikus webalkalmazások témakörében középiskolás (3 fős) csapatok vettek részt.

A 2021. december 2-án tartott Elnökségi ülés témái

2022-01-10 08:08
A decemberi online Elnökségi ülés hat témával foglalkozott az év utolsó vezetői összejövetelén. Az első napirendi pontban a HTE pénzügyi státusza és az árbevételi kérdések voltak kitűzve. A második napirendi pontban a HTE 2022-es költségvetésének a vitájára került sor. . A harmadik napirend a szakmai közösségek 2021-es tevékenységéről szóló beszámoló megvitatása volt, majd a szakmai közösségek számára 2022-re kiírandó pályázat volt a negyedik napirend témája. A következő téma a 2022-es munkarend kialakítása volt. A hatodik napirendi pontban az Elnökség az Infocommunications Journal főszerkesztői kinevezésével foglalkozott. Végezetül az Egyebek napirendi pontban néhány tájékoztató és két javaslat hangzott el.

HTE Szegedi csoport tisztújítása

2022-01-06 07:08
hte-szegedi-csoport-tisztujitasa
A HTE Szegedi csoportja online tisztújítása 2021. december 6-án lezárult. Az újonnan megválasztott elnök Dr. Gingl Zoltán.

Az orvosi Nobel-díjas Békésy György emlékezete – 2022

2022-02-08 11:31
az-orvosi-nobel-dijas-bekesy-gyorgy-emlekezete-2022
Békésy György Emlékbizottság nyitó emlékülése a BME-n, 2022. február 23. A részvétel regisztrációhoz kötött.

Vida Rolland kiemelkedő szerepvállalása az IEEE nemzetközi nagykonferenciáinak szervezésében

2022-01-26 07:16
vida-rolland-kiemelkedo-szerepvallalasa-az-ieee-nemzetkozi-nagykonferenciainak-szervezeseben
Dr. Vida Rolland, a HTE Puskás Tivadar díjas tagja, korábbi elnökségi tag és nemzetközi kapcsolatokért felelős címzetes szenátor 8 évig volt tevékeny az IEEE Communications Society-ben, jelenleg a IEEE ComSoc Conferences Council tagja

Szakmai közösségek pályázat 2022

2022-01-20 11:06
A HTE Elnöksége az Alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében – az elmúlt évekhez hasonlóan – ösztönözni kívánja az Egyesület keretei közt működő szakmai közösségek munkáját. A 2022. évben a szakmai közösségek munkájának támogatási keretösszegére nettó 1.500.000 Ft került jóváhagyásra az elnökség által, amelyet 3 módon lehet felhasználni: online modul támogatás formájában évközi lehívás alapján, előre tervezett, pályázat útján elnyert támogatás, illetve eseti támogatás formájában. Határidő: 2022. február 15.

150 éve született Gotthilf Ansgarius Betulander, a crossbar rendszer létrehozója

2022-01-12 23:38
150-eve-szuletett-gotthilf-ansgarius-betulander-a-crossbar-rendszer-letrehozoja
Talán egy kevéssé ismert név Betulanderé, pedig amit létrehozott, azt nagyon sokan ismerik. A crossbar rendszert évtizedekig gyártották is itthon a BHG-ban és ezt használta egy időben a Magyar Posta is a hálózata korszerűsítésekor. Hogy a crossbar rendszerről mégsem Betulander neve jut eszünkbe, az az oly sokszor előforduló történeti torzulások egyike, amit érdemes helyre raknunk. Gotthilf Ansgarius Betulander egyébként mintegy 300 telefóniával kapcsolatos szabadalom tulajdonosa, tehát hírnevét nem kell megvédenünk, csak ismertté kell tennünk. Erre teszünk kísérletet a 150 éves születésnapja apropóján.

Elhunyt Hollndonner László (1940-2021)

2022-01-08 20:47
elhunyt-hollndonner-laszlo-1940-2021-
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Hollndonner László, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület soproni csoportjának tagja és vezetője, nyugalmazott MATÁV Távközlési igazgatóhelyettes életének 81. évében 2021. december 31-én elhunyt. Búcsúztatása január 14-én 14 órakor lesz az ágfalvi temetőben.

Jelölő Bizottság javaslattételi felhívása

2022-01-05 07:08
jelolo-bizottsag-javaslatteteli-felhiva-3
Kérjük az Egyesület tagjait, hogy amennyiben személyre szóló javaslatuk van a májusi rendkívüli tisztújítás során megválasztandó gazdasági területért felelős elnökségi tag személyére vonatkozóan, azt a tisztujitas@hte.hu e-mail címen legkésőbb 2022. április 14-ig küldjék meg a Jelölő Bizottság számára!

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács