Vissza

Elhunyt Dr. Falus László (1936-2021)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Dr. Falus László, a HTE Életmű és Puskás Tivadar díjas tagja, életének 85. évében elhunyt.


Dr. Falus László a Kandó Kálmán Híradásipari Technikum elvégzése után a Budapesti Műszaki Egyetemen 1960-ban szerzett villamosmérnöki oklevelet. 1976-ban ugyanott doktorált adástechnikai témájú disszertációjával.
Pályafutását 1959-ben kezdte az Elektromechanikai Vállalatnál fejlesztőmérnökként, de 1963- ban már laborvezető, 1966-tól pedig a TV Adófejlesztési Főosztály vezetője lett. Az EMV 1976-ban a BHG Híradástechnikai Vállalat része lett, s ekkortól a BGH Fejlesztési Intézet Adástechnikai Főosztályát vezette. A kezdetektől részt vett a televíziós, majd később az URH műsorszóró adóhálózat fejlesztésében és a Magyar Postának szállított berendezések elkészítésében. Irányításával készültek el a hazai URH-FM és TV1 adóhálózatok berendezései, de több exportra gyártott adóberendezés is. A fejlesztés és gyártás mellett kiemelkedő szaktudását az adóhálózatok terveinek a kidolgozásában is kamatoztatta.1994-ben az Antenna Hungária és a BHG megalapította az Antenna-BHG Adástechnikai kft.-t, aminek Falus László lett a műszaki igazgatója, innen is ment nyugdíjba 1996 végén. A 38 év alatt a munkahelyek nevei ugyan változtak a feje felett, de végig az adástechnika szolgálatában állt.

Élete mégsem volt egyhangú: eközben a Mérnöki Kamara bejegyzett szakértőjeként is tevékenykedett, a Magyar Szabványügyi Testületnél pedig a Rádióhírközlés Műszaki Bizottság elnöke is volt. Több, ma is érvényes hazai szabványt dolgozott ki és részt vett a nemzetközi szabványosításban is. A BME-n az adástechnikai szakmérnök-képzésben oktatói szerepet vállalt. A földfelszíni televíziózás hazai bevezetésének és fejlesztésének is végig fontos személyisége volt.

Aktív munkát végzett a HTE-ben is, korábban is sok adástechnikai témájú előadást tartott, de részt vállalt a híradástechnikai ipar emlékeinek a megőrzésében és kiemelkedő személyiségeinek megismertetésében is. 2000 óta pedig a Média Klub tagja és programjainak szorgos formálója. Számos szakcikke, technikatörténeti értékmegőrző írása jelent meg a Híradástechnika folyóiratban is. Itt végzett munkáját a HTE 1992-ben Puskás Tivadar díjjal, 2011-ben pedig aranyjelvénnyel, 2020-ban HTE Életmű díjjal ismerte el.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

 

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács