Vissza

Az Év Projektmenedzsere - Sajtóközlemény

20. alkalommal adták át az Év projektmenedzsere díjat


Az elismerésben az azonnali fizetés bevezetését irányító szakember részesült

A projektmenedzsment szakmát is kihívások elé állította a világjárvány. Akár több tízmillárd forintos beruházások folytatása, sikere és emberek munkája múlik a mai napig azon, hogy a szervezetek milyen döntéseket hoznak. Azok, akik rugalmas, jól képzett szakemberekkel dolgoznak minimalizálni tudják a veszteségeiket, s ebben a projektmenedzsereknek is jelentős a szerepük. Az Év Projektmenedzsere díjat - a Pénzügyminisztérium fővédnöksége mellett - immár 20 éve adja át a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, hogy a fókuszba helyezze a szakmát és elismerje a legjobbakat. A jubileumi évben az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója, Dr. Iszály Mónika kapta a díjat. Ő képviselheti hazánkat azon a nemzetközi versenyen is, melyen több hazai szakember végzett már dobogós helyen.

A fejlesztések végrehajtásának ideje, költsége, eredménye erőteljesen függ a projektmenedzsment minőségétől, ezért akinek számít a minőség, az idő és a pénz, az az ötlet kidolgozásától a zárásig szakemberre: egy projektmenedzserre bízza az irányítást. Ezért is vált gyorsan elismert szakmává a projektmenedzsment és nőtt meg az igény a jó szakemberek iránt.

A pandémia hatásásra a szervezetek, cégek az egész világon kénytelenek voltak gyökeresen megváltoztatni működési modelljeiket, hogy túléljék a válságot. A kialakult helyzetben a jól képzett, minősített projektmenedzserek szerepe is felértékelődött. Míg korábban egyes projektmenedzsment megoldások inkább tűnhettek kényelmesnek, mint szükségesnek, 2020-ban már életmentőek lehettek.

Boros Péter, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla soros elnöke szerint a szervezetek sok helyen felismerték, hogy nemcsak folyamatosan fejlődni, fejleszteni kell az erősödő versenyben, de a változó, akár váratlanul bekövetkező körülményekhez gyorsan és hatékonyan kell tudni alkalmazkodni. Elengedhetetlen, hogy a projektmenedzsment szakma rendelkezzen olyan módszerekkel és eszközökkel, amelyek ezt a célt szolgálják és nem utolsósorban legyenek olyan projektmenedzserek, akik ezeket jól tudják használni, fejleszteni.
Magyarország is állandó versenyben van, az ország sikeréhez képzett projektmenedzsereink is hozzájárulnak szakértelmükkel” - emelte ki az elnök.

Az Év Projektmenedzsere szakmai versennyel a példaértékű eredményeket és életutakat állítják reflektorfénybe. Idén a pályázatokban erős volt az innovációkhoz köthető tevékenység, a területek lefedték szinte a teljesen reálgazdaságot, értékük a több százmilliótól, a több tízmilliárd forintig terjedt.

A 20. alkalommal átadott Év Projektmenedzsere díjat Dr. Iszály Mónika, az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója kapta. A szakember vezetésével valósult meg az azonnali fizetés bevezetése: minden 10 millió Ft alatti egyedi tranzakció 5 másodpercen belül teljesül a nap 24 órájában. A projekt során egy teljesen új, modern megoldásokkal kialakított infrastruktúra épült ki. 
"A projektvezető egyik legfontosabb értéke és feladata a megfelelő projektcsapat felépítése és összetartása, mindazon feltételek biztosítása, ami ahhoz szükséges, hogy a projekttagok minél hatékonyabban és gördülékenyebben tudják elvégezni a nekik szánt feladatokat"- mondta a díjazott.

Az Év Projektmenedzsere jogot szerzett arra, hogy induljon az egyik legrégebbi nemzetközi projektmenedzsment szervezet, az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén, ahol több hazai szakember végzett már előkelő helyen. 2014-ben a 3. helyet szerezte meg a 2013-as magyarországi győztes, míg egy évre rá az első díjat hozta haza a magyar jelölt az IPMA Global Awardról. Az Év Projektmenedzsere díj tavalyi győztese szintén 3. helyezést ért el a nemzetközi versenyen.

A díjátadón, amelyet minden évben a Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódóan tart a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, egy különdíjat is átadtak. A díjat Szabó Zsófia, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője kapta, aki a MÁV csoport vállalatirányítási folyamatait egységesítő projektet vezette.

 

Az Év Projektmenedzsere Díjról

A kitűntetés évenkénti kiadásának célja a hazai projektmenedzsment élet egy-egy kiemelkedő szakemberének elismerése, a sikeres projekt eredményeinek bemutatása és általuk a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségének fókuszba helyezése. Az Év Projektmenedzsere díj szervezője a projektmenedzsment szakmai szervezetek közösségének képviselőiből alakult Projektmenedzsment Kiválóság Tábla.

A PM Tábla tagjai:

  • Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége (FŐVOSZ)
  • HTE Projektmenedzsment Szakosztály (TIPIK)
  • Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
  • Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ)
  • PMI Budapest, Magyar Tagozat (PMI Budapest)
  • Építéstudományi Egyesület (ÉTE)

Bővebben a díjról: http://www.evprojektmenedzsere.hu

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

SZOMEL Kft. szaknapja - Vételt., Kábel. szo., Médiaklub 2024.10.30. 9:00 - 2024.10.30. 17:00
HTE Infokom 2024 2024.11.05. 9:00 - 2024.11.06. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  

 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács