A kerek születésnapokról megemlékező sorozatban eddig mindig olyan személyek szerepeltek, akiknek a nevéhez a hírközlésben egy jelesebb találmány vagy egy teljesen új megoldás fűződik. Most viszont egy olyan, 175 évvel ezelőtt született emberről emlékezünk meg, aki 30 éves korában egy konyhában elindított egy vállalkozást és 57 évesen egy 1 millió svéd koronát érő részvénytársaságot hagyott maga mögött, hogy onnantól a farmgazdálkodásban lelje örömét. Sok mindent megtervezett, újraalkotott, újított, kitalált – de mégis az volt a legnagyobb érdeme, hogy létrehozott egy világcéget. A most 175 éve született Lars Magnus Ericssonra emlékezünk.

Lars Magnus Ericsson 1846 május 5-én született Värmskogban, ami Karlstadtól 25 km-rel nyugatra fekvő kis település. Egy farmon gazdálkodott az ötgyermekes család, ahol Larsnak két bátyja és két húga volt. Két bátyja már elhagyta a családot, amikor Lars Magnus tizenegy éves lett, de ekkor váratlanul meghalt az édesapja. Ezzel hirtelen családfenntartói szerepben találta magát, ami elég nehézzé tette számára ezt az időszakot. Hamarosan arra is ráébredt, hogy sem fizikailag, sem hajlam tekintetében nem való neki a farmon végzendő munkák ellátása, így amint lehetősége adódott, más munkát keresett. Sikerült csatlakoznia édesapja barátjának egy bányászati feltáró csapatához, akik Norvégiában Egersund körzetében kutattak új üledékes rétegek után. Később más bányászati feladatokban és vasútfejlesztési munkákban dolgozott, míg végre 1867-ben sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy feljutott Stockholmba és megpróbált ott állást keresni. Egy hetes próbaidő után sikerült neki az Öller & Co. Telegraph Factory alkalmazottjává válnia. Itt is csak heti öt svéd koronát keresett, de ez számára mégis az élet kezdetét jelentette. Az Anton Henric Öller által 1857-ben alapított gyár távírógépek gyártására, javítására és fejlesztésére jött létre, ezért Ericsson számára az itt töltött hat esztendő meghatározó volt.

A továbblépésében a svéd kormányzat ajánlata segített: rendszeresen adtak tehetséges fiatal munkások és tanulók számára támogatást ahhoz, hogy más országokba utazhassanak tapasztalatszerzés vagy tanulás céljából. Ericsson kétszer is elnyerte ezt a támogatást, 1873-ban és 1875-ben – mind a két esetben Öller ajánlására. Összesen két és fél évet töltött Németországban és Svájcban, dolgozott a berlini Siemens & Halske gyárban, ahol az ott töltött 11 hónap alatt szinte az összes gyáregységet megismerte. Az ugyancsak berlini Lud. Loewe & Co. Factory szintén nagy iskola volt a számára, itt az amerikai gyártóberendezésekkel ismerkedhetett. Bernben a Hasler & Eschernél automatikus adatrögzítős termohygrométerek összeszerelését és beállítását tanulta meg. Neuchatelben, Strasburgban és Karlsruhében is meglátogathatott egy sor gyárat, üzemet.

Mire erről a két tapasztalatszerző körútról visszaérkezett, készen állt arra, hogy maga is elindítsa a vállalkozását. A svéd kormányzatnak ezekkel a támogatásokkal éppen ez volt a célja, így lehetett a legjobban felemelni az ország ipari teljesítményét. Nos, Ericsson már négy hónappal a második útról történt visszaérkezése után eldöntötte, megnyitja saját műhelyét.

1876 áprilisában Stockholmban egy volt konyhát bérelt a Drottninggatan 15 szám alatt, itt nyitotta meg elektro-mechanikus műhelyét. A kezdőtőkét – 1000 svéd koronát – Mrs. Maria Strombergtől kapta kölcsön, ekkor ugyanis Ericsson éppen Stromberg lányának udvarolt. A műhelynek az éppen 30 éves Ericsson mellett két alkalmazottja volt: Gabriel Bildsten, egy 12 éves kifutófiú és az Öller & Co.-nál megismert kollégája, Carl Johan Andersson, aki hamarosan Ericsson partnere lett. Elsősorban javításokra és kisebb mérnöki feladatok megoldására vállalkoztak eleinte, de távíróberendezések terén bármilyen típus megjavítását, felújítását elvállalták.

Az első megrendelőjük a Stockholmi Tűzőrség volt, akik egy berendezésük megjavítását rendelték meg 1876 április 6-án és 2 svéd koronát fizettek a munkáért. Ezzel az első üzlettel egy ma már 145 éves vállalkozás alapjait vetette meg Lars Magnus Ericsson. Hamarosan megtalálta őket a Svéd Állami Vasúttársaság is, akik két tűs távíró elkészítését rendelték meg a kis műhelytől és ezért 860 svéd koronát fizettek. Ez már komoly eredménynek számított, az első pénzügyi évben a műhely nyeresége 298,29 svéd korona volt. Mivel már 1876 végére kinőtték a bérelt műhelyt, így egy tágasabb bérleménybe költöztek át a Jakobsbergsgatan 23B szám alá, de egy év múlva már ez is kicsinek bizonyult. Időközben Carl Johan Andersson hivatalosan is Ericsson társává vált, 1000 svéd koronával ő is beszállt a cégbe, amit így már L. M. Ericsson & Co. néven jegyeztek be és hirdettek.

Az 1876-os év egyben a messzeszóló feltalálásának is az ideje volt, Alexander Graham Bell ebben az évben mutatta be a találmányát a nagyvilágnak. A hír hamar eljutott Stockholmba és 1877 augusztusában már demonstrációt is tartottak a készülékkel. Október 13-án pedig Joseph Leja a Dagens Nyheter hirdetésében keresett vevőket az új szerkezetre. Talán az első jelentkezője Henrik Thore Cedergren volt, aki a Drottninggatan 31-ben lévő ékszerüzlete és az ugyanabban az utcában a 84. számban lévő lakása között rendelte meg a telefonkapcsolatot. Akkor még Cedergren maga sem tudta, hogy fontos szerepe lesz Ericsson vállalkozásának a felvirágoztatásában – de ne szaladjunk előre időben.

Ericsson 1878-ban megnősült és feleségül vette Hilda Simonssont, aki a vállalkozásban is kivette a részét, eleinte kétkezi munkával is, mert ő készítette az elektromágnesek tekercselését, ami valóban finom munkát igényelt a gépesítése előtt. Később viszont a cég vezetésében is támaszául szolgált Ericssonnak.

A már kisebb gyárként üzemelő műhelybe közben megérkeztek az első telefonkészülékek is, amiket javításra hoztak be, s Ericsson alaposan megvizsgálta ezeket, megértette a működésüket és bosszankodott azon, hogy a konstrukciójuk miatt körülményes a javításuk. Nekiállt tehát a tapasztalatok alapján egy olyan telefont tervezni, ami könnyebben javítható. Ennek eredményeképpen 1878 novemberében elkészült az Ericsson első saját tervezésű telefonkészüléke, tovább bővítve a cég portfolióját.

Közben azonban az American Bell Company megjelent Svédországban és Stockholmban, Göteborgban, Malmőben, Sundsvallban és Söderhamnban megkezdték a telefonhálózat kiépítését. Ericsson hamar átlátta, hogy amit a telefonkészülék fejlesztésébe invesztáltak, teljes egészében elveszhet, ha a Bell készülékei terjednek el az országban. 1881-ben Gavle városában tendert írt ki a városvezetés a helyi telefonrendszer kiépítésére és erre a Bell Company azonnal jelentkezett évi 200 svéd koronás előfizetési ajánlattal abban az esetben, ha legalább 50 előfizető jelentkezik és vállalja az ötéves szerződést. Ekkor azonban megjelent egy helyi vállalkozó, aki az L.M. Ericsson cég ajánlatával a zsebében vállalta a hálózat kiépítését előfizetőnként egyszeri 275 svéd koronáért és 56 svéd koronás éves díjért az Ericsson telefonkészülékeivel.

A két ajánlat között a városnak kellett döntenie, miután megállapították, hogy mindkét berendezés teljesíti az alapfeltételeket. Végül azzal az indoklással, hogy az Ericsson telefonok „egyszerűbbek, masszívabbak és attraktívabbak”, a helyi vállalkozó ajánlatát fogadták el és ezzel megalakult a Gavle Exchange Association. Az eset megismétlődött a norvég Bergen városában is és ezzel az Ericsson telefonok polgárjogot nyertek Skandináviában, majd Európában is.

A következmények erőteljesek voltak. Míg a megnövekedett műhely 1880-ban 10 főt foglalkoztatott, addig 1884-ben már száz fő felett dolgoztak az Ericsson gyárban. Még tovább nőttek a megrendelések, amikor 1883-ban a svéd Bell díjtételeiből sikertelenül alkudni akaró Cedergren úgy döntött, hogy csak a verseny törheti le az árakat és megalapította a Stockholms Allmänna Telefonaktiebolag (SAT) szolgáltató céget, a stockholmi nyilvános telefontársaságot. Cedergren szintén az Ericsson termékeire alapozta az eszközbázisát, ami aztán tényleg komoly céggé növelte az Ericssont.

Ettől kezdve az Ericsson termékpalettáján a telefonkészülékek mellett megjelentek a kézikapcsolású telefonközpontok rendszerelemei is, a kapcsolótáblák, a keresztlemezes váltók és minden más elem, amire a SAT-nak szüksége volt. 1895-re a cég már 500 alkalmazottat foglalkozatott és a hazai piac mellett egyre többet termeltek exportra is. A skandináv országok mellett Oroszországba, Angliába és a Brit Nemzetközösség összes országába szállítottak. Az export hamarosan meghaladta a korlátos méretű svéd piacot és néhány év alatt már a 70-80 %-a a termékeknek exportra készült.

Lars Magnus Ericsson 1896-ban részvénytársasággá alakította a céget és ettől kezdve Aktiebolaget L.M. Ericsson néven működött tovább. A kapitalizációja ekkor már elérte az 1 millió svéd koronát. A részvényeket Ericsson tulajdonolta, csak egy részét osztotta szét a hűséges Carl Johan Andersson, a hosszú évek óta vele dolgozó menedzsment néhány tagja és 31 más kulcsalkalmazott között. Egy személyben volt vezérigazgató és az igazgatótanács elnöke, de 1900-ban a vezérigazgatói pozícióról lemondott. 1903-ban pedig az igazgatótanácsi pozíciójától is megvált, eladta az összes részvényét és minden kapcsolatot megszüntetett azzal a céggel, amelyet létrehozott és nemzetközi hírűvé tett. Lars Magnus Ericsson ekkor 57 éves volt és ettől kezdve összes energiáját az Ahlby-ban megvásárolt farmjának a művelésére fordította. Később ezt a legfiatalabb fiának ajándékozta és ő a szomszédos Hagelby-ben egy másik farmot vett és ott gazdálkodott tovább addig, amig egészsége megengedte. Sajnos az utolsó éveiben megromlott az egészsége, egy idő után már olvasni sem tudott és 1926. december 17-én végképp elment. Amit maga után hagyott, arra viszont ma is büszke lenne.

dr. Bartolits István