Vissza

A 2020. július 16-án tartott Elnökségi ülés témái

A július 16-i ülés a járványhelyzet miatt továbbra is online módon lett megtartva. Az első napirendi pontban a Jelölő Bizottság elnöke számolt be a tisztújításra javasolt személyekről. A második napirendi pontban a Gazdasági Bizottság elnöke ismételten a nagyobb árbevételt hozó lehetőségeket tekintette át az Elnökség tagjaival. A harmadik napirendi pontban a HTE Infokom 2020 konferencia szervezési kérdései kerültek megvitatásra. A negyedik napirendi pontban a Közgyűlés időpontját és a napirendjét véglegesítette az Elnökség. Végezetül az Egyebek napirendi pontban több aktuális témát tárgyalt meg az Elnökség.


Az első napirendi pontban Szabó Csaba Attila, a Jelölő Bizottság elnöke számolt be a bizottság munkájáról és a választandó pozíciókra jelölt személyekről. Szabó Csaba elmondta, hogy a jelölőlistán azok vannak többségben, akik nem tagjai a jelenlegi Elnökségnek, tehát komoly megújulás várható. A jelöltek mind elfogadták a jelölést, így a lista ezzel minden szempontból teljes. A Jelölő Bizottság nem állított többes jelölteket, mert ez korábban többször is szerencsétlen helyzetet okozott.

A Jelölő Bizottság javaslatát a Közgyűlésnek kell elfogadnia, de az Elnökség is szavazott a listára, az egyhangú szavazás egyben az Alapszabály 6.11. pontjának a teljesülését is jelentette, miszerint az egy egyesületi szervezet mellett öt szavazati jogú szenátornak is támogatnia kell a jelölteket. A Titkárság ennek megfelelően felteszi a javaslatokat a HTE honlapjára, és meghirdeti a Közgyűlést a jelen Elnökségi ülés 4. napirendi pontjának megfelelően. A Közgyűlésen a listát Szabó Csaba Attila fogja ismertetni.

A második napirendi pontban az Elnökség ismét az árbevételt hozó lehetőségek kialakítására koncentrált. Mivel a Gazdasági Bizottság vezetője, Szűcs Miklós nem volt jelen az ülésen, így Nagy Péter operatív igazgató vezetésével vette végig a lehetséges témákat az Elnökség. Az Elnökség a lista első 10 pontját tekintette át részletesen – ezek a leginkább életképes pontok – és igyekezett meghatározni a további lépéseket. Több témánál is bizonytalanok még a környezeti feltételek, de érdemes ennek ellenére ezekben is továbblépni, hogy a feltételek tisztázódása után – amennyiben a feladat továbbra is elérhető a HTE számára – gyorsan lehessen lépni az adott kérdésekben. A bizonytalansági tényezők ellenére is úgy látszik, jó esélyei vannak a HTE-nek néhány téma elnyerésére, ahol a tagok szakértelme segíthet a bevételek megszerzésében is a szakmai felelősség és dicsőség mellett.

A harmadik napirendi pontban a HTE Infokom 2020 konferencia megszervezése volt a középpontban. A Programbizottságnak továbbra sincs elnöke, így Magyar Gábor és Nagy Péter tartották meg beszámolót. A Programbizottság Kolláth Gábor hathatós szakmai közreműködésével kezdte meg a munkát, mert az idő már szorít a program összeállítása tekintetében. Szűcs Miklós pedig a szervezésben tölt be oszlopos szerepet, most ez lesz a feladatmegosztás a bizottságon belül. Tézsla Mária a szekcióvezetőktől kapott anyagokat tartja nyilván és aktualizálja a formálódó programot. Időközben a szponzorációs munka is megindult, de itt még vannak nyitott kérdések. Nagyon fontos lenne, hogy kellő támogatást kapjon a konferencia, ezért minden csatornán szükséges a támogatók fellelése. Nagy Péter operatív igazgató augusztusban küld aktualizált helyzetjelentést az Elnökség tagjainak.

A negyedik napirendi pontban Bánkuti Erzsébet főtitkár távollétében Nagy Péter adott tájékoztatást a Közgyűlés előkészítéséről. A Közgyűlés helyszíne és időpontja véglegesítve lett, és a szakmai előadást is sikerült egyeztetni, amit Dudás Levente fog megtartani a hazai pikoműholdakról. A főtitkári beszámolón még dolgozni kell, ezt dinamikusan kell kezelni, mert a májusi elnökségi ülésen elfogadott beszámolókat is el kell fogadni, de az időközben történteket is be kell építeni a beszámolóba. Felmerült még javaslatként, hogy alakuljon egy ad-hoc bizottság a Közgyűlés online lebonyolítására arra az esetre, ha mégis csak így lehet megtartani a Közgyűlést. Az ad-hoc bizottságra személyi javaslat is elhangzott. Remélhetőleg azonban nem kerül sor erre a helyzetre.

Az Egyebek napirendi pontban Magyar Gábor elnök tájékoztatást adott a Huszty Dénes Alapítvány Alapító Okiratának a módosításáról, melyhez Huszty Gábor a HTE hozzájárulását kérte. A módosítás elfogadható. Nagy Péter az EDIH (European Digital Innovation Hub) kiírás témáját vetette fel az Elnökségnek. Az Elnökség rövid vita után három témát azonosított be a kiíráson belül, melyben a HTE részvételét érdemes megcélozni. A HTE vezetése ennek megfelelően igyekszik pozícionálni az egyesületet.

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00