Digitális Mozgó Világ Klub

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Digitális Mozgó Világ Klubja alulról építkező kezdeményezés a HTE megújuló Ifjúsági programja mellett. Megalakulását 2001. október 25-én az az igény hívta életre, melyet a HTE 2001. évi februári Akciótervében is megfogalmazott:

„Keressen az egyesület jól működtethető kapcsolatokat a jelen, a közeljövő és a jövő feladatainak alanyával, a fiatal műszaki generációval."

 

A DMV Klub célja

„A digitális forradalom új helyzetet teremtett. Sajátságosan felértékelődött az a tudás, amely ma a tanuló ifjúságot már az iskolapadban helyzeti előnybe hozhatja. Az iskolai évek során szerzett tudás „szinkron-konvertibilis" lehet a jelen és a jövő feladatainak elvégzéséhez. Az új helyzet látszólag leértékeli a hagyományosan szerzett tapasztalatokat. Ahhoz, hogy a HTE – mint társadalmi szervezet – meg tudjon felelni hívatásának, meg kell találnia a fiatalokhoz a megfelelő kommunikációs csatornákat. Választ kell adnia reális távlatban az utánpótlás kérdésének megoldására és a tapasztalatok korszerű átadására.
A DMV Klub a rendelkezésre álló új lehetőségekkel sokszínű választ adhat a felvetett kérdésekre".

A csapat építését jelentős gyakorlati tevékenység segíti. Havonta rendszeres összejövetelt tartunk, melyek hasznos szerepet játszanak a HTE életével és tagságával történő ismerkedésben. Ennek érdekében szervezünk együttes programokat más HTE Szakosztályokkal és az Audio Engineering Society (AES) Magyar Tagozatával. Kiemelkedően fontosnak tartjuk az idősebb generációkkal történő találkozásokat.

Komoly szerepet kap a felsőoktatási intézményekkel már meglévő kapcsolatok mélyítése. Részt vettünk az AES, a Budapesti Műszaki Egyetem Híradástechnikai Tanszék (BME-HIT) látogatásán, együttes klubnapot szerveztünk a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban (PTTT) és meghívtuk a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) és a volt Kandó Kálmán Műszaki Főiskola HTE csoportját évadkezdő klubnapunkra, amelyen elképzeléseinkről beszélgettünk.

A Videó Műhely felvételeket készített szakosztályok előadásairól, konferenciákról és a kongresszusról.

A második évad első találkozójának „A vizuális kultúra közvetítése és az informatika" címet adtuk. Ezt főgondolatnak tekintjük, azzal a kitétellel, hogy a „vizuális" itt gyűjtőfogalom, amely mindig attól függ, hogy milyen természetű információs közeg kerül figyelme előterébe.

 

A DMV Klub vezetősége

Klub vezető: Vámos Sándor
Klub titkár: Lőrincz Béla
Művészeti vezető: Nagy Ernő
Műszaki vezető: Kiss Zoltán
Produkciós vezető: Grátz Márk

 

Koncepciónk

Olyan rendszeres műhely jellegű együtt gondolkodást, tanulást szeretnénk, amelyben egyszerre vannak jelen a szakma komoly ismerői, mint témaadók, a HTE fiataljai és a célzott hallgatók, így alakíthatjuk ki a jövő és a jelen folyamatos kapcsolatát az „érkezőkkel" is.
Tovább folytatjuk a szakmai előadásokat, a beszélgetéseket, és a vitákat, amelyek az új gondolkodás és az eredmények megismerését teszik lehetővé. Folytatjuk a hasznos elemző tevékenységet.
Kitartóan keressük a partnereket akár közvetlenül, nyitottságunknak teret adva a szimpátia alapján kialakuló új kapcsolatoknak is. Az eddigi gyakorlat alapján igazoltnak látszik, hogy továbbra is teret kaphat az egyéni érdeklődés segítése.
Szeretnénk megtalálni azokat a társakat, akik segítségével megvalósíthatjuk az informatika, az audio-vizuális eszközök korszerű és jó hatásfokú felhasználását a HTE gyakorlati tevékenységében.
A fiatalításon kívül célul tűztük ki a szeniorok és fiatalok kapcsolatát és az együtt gondolkodást.
2004-óta működünk együtt az AES Magyar Tagozatával, "Nagy Mentorunk" Takács Ferenc Tanár Úr volt, aki ekkor már a DMV klubvezetőség tagja lett és akit később az AES elnökévé választottak. Külön le kell írni Tanár úr részvételének jelentőségét a klub életében. Rendkívüli magatartásával, türelmével, műszaki szakmai, oktatói, és esztétikai tudásával nagy hatást fejtett ki terveinkre és munkánk minőségére.

 

A DMV Klub tevékenysége

Missziónk elméleti és gyakorlati hatása mára beépült a HTE életébe. Arra használjuk tudásunkat, felkészültségünket, hogy lehetőségeink felhasználásával a „HTE krónikásai" legyünk. Ideértjük a kongresszusok, a konferenciák és a nagyobb HTE események rögzítését, feldolgozását, a szakosztályi felvételek elkészítését, és más feladatok megoldását is. Ezek a gyakorlati feladatok jó terepei fiatal munkatársaink számára a kamera megismerésének, a szakmai rutin és az ezzel járó fegyelem elsajátításának.
Többször tartottunk klubtalálkozót a PTTT-ban, a BMF-n, és a Simonyi Károly Szakkollégium Budavári Schönherz stúdiójában (BSS).
Legjobb fiatal segítőink is ebből a körből kerültek ki. Tevékenységük a DMV Klub hitelességét erősíti.
A Videó Műhelyt a klubhelyiség, a saját eszközeink mellett szakmai ismereteink is segítették. A muníciót a működő televíziókból, a rádió stúdiókból és a HTE Szakosztályaiból merítettük, a bennük szerzett stabil gyakorlattal. Ezt felerősítették még a műszaki oktatási intézményekben rejlő kincsek is: a nagy tudású tanárok, a hallgatók és az idősebbek lelkes, segítő tapasztalatai. Közben élő kapcsolatot alakítottunk ki a BSS stúdióval is.

 

Fontos események résztvevői voltunk:

  • 2002-ben az ANTENNA HUNGÁRIA Rt. legelső, teljesen digitális láncon sugárzott kísérleti adásának, amelyben az „első elem" a HTE saját DSR-200-as digitális kamerája volt, melyet a klub működtetett a digitális kamera-digitális adó-digitális vevőkészülék láncban. A közvetítés hangját is mi kevertük. Ebből egy DEMO film készült.
  • 2007-ben a HTE a 12. Televízió és Hangtechnikai Konferencia felvételét a Magyar Televízióval, a DMV Klub stábjával együtt bonyolította. A DMV Klub számára kiemelkedő lehetőséget teremtett, hogy a konferencia egybeesett az MTV 50. születésnapjának eseményeivel. Ennek köszönhetően ezt az adást és felvételt az MTV és a HTE együttműködésében, az MTV „Színes 12" 10 kamerás közvetítő kocsija igénybevételével készíthettük el. Digitálisan rögzítettük az anyagot, melyet a Margitszigeti Termál Hotel aulájában nézhettek a „kíváncsiak". A forgatás két napon keresztül a klub koordinálásával, a PTTT, a BMF, a BSS részvételével, az MTV műszaki munkatársai felügyeletével, segítségével folyt.
  • 2008-ban a BME Informatika épületben „HTE Fórum" sorozat indult, mely az első Internetes élőadás volt a HTE életében! Főszereplőként kapcsolódtak be a BME Híradástechnika Tanszék fiataljai is a BSS és a DMV Klub együttműködésével.
  • A felsorolt eseményeket digitálisan archiváltuk.

Mindezeken túl:

  • Ezen kívül a klub gondozásában készült el hat film - BME-HTE kooperációban  a „Professzor portrék a XXI. század Műegyeteméről" című sorozatban, Géher Károly, Sváb János, Pungor Ernő, Boross Zoltán, Michelberger Pál, Biró Péter professzorokról.
  • Megkezdtük a HTE "Nagy Öregjei" portré sorozat elkészítését is. Az első rész Lajtha György professzor úrról szól.
  • Feladatunk a HTE szakosztályok és klubok előadásainak videó- felvétele, amelyek több mint 100-120 db VHS és SVHS kazettát eredményeztek, ami tiszteletre méltó mennyiség. Ez azt is jelentette, hogy legkevesebb két forgató társra is szükségünk volt egy-egy alkalommal. Ez a mai rohanó időben nem volt könnyű feladat. A Média Klub előadásait is havi rendszerességgel rögzítettük.
  • Sajnálatos módon anyaszakosztályunk, a Stúdiótechnikai Szakosztály  időközben megszűnt.
  •  A DMV Klub vezetősége az óta a Vételtechnika Szakosztály, a Kábeltelevíziós Szakosztály és a Média Klub programjához kapcsolódva végzi munkáját.
  • Ennek ellenére klubunk cselekvő résztvevője maradt az egyesület életének fiataljai felkészítésével is. Aktívan részt vettünk a PTTT digitális televízió stúdió tervezésében, létrehozásában, és működtetésében.
  • A BMF stúdió szellemének frissítésében is részt vettünk pl. az  „Ütköző" című sikeres sorozat indításában.
  • Figyelemmel kísértük az újra éledő BSS átalakulását is.
  • A HTE 60. évfordulójához csatlakozó visszatekintő videót a PTTT második éve működő, kiválóan felszerelt új stúdiójában élőadás-szerűen rögzítettük (kb. 130 percet) a "HTE 60 DVD" című emléklemez számára. Ezt feldolgoztuk és az általunk készített más archív felvételekkel kiegészítettük. Ez példamutató együttműködés!
  • Sorozataink mellett sok más izgalmas látogatást bonyolítottunk, melyekből csak néhányat emelünk ki:
  • Az új Nemzeti Színház 70-80 fő, a Művészetek Palotája közel 130 fő benne: a HTE tagjai, a Soproni csoport 8-10 tagja, a HTE titkársága, a PTTT, a KKMF, a BME hallgatói tanárai és még sok érdeklődő.
  • A Digital PRO stúdiót, mely akkor talán az ország legkorszerűbb digitális hangstúdiójának számított, működés közben láthattuk.           
  • Többször tettünk látogatást a Magyar Rádióban, az MTV-ben, és a Duna TV-ben. Megismerkedtünk a Lurdy-ház tíz-termes mozijának gépházával.
  • Meglátogattuk a „Hír TV" korszerű stúdióját.
  • A résztvevők száma ezeken 20-50 fő közé tehető. Rendszeres jelenlétünkkel a HTE folyamatos megújulási szándékát reprezentáltuk.
  • Az általunk bemutatott professzor sorozat ősbemutatóin több középiskola is megjelent pl. a Baross Gábor szakközépiskola, egy médiaoktatással foglalkozó veszprémi iskola és egy budapesti középiskola, valamint a PTTT tanulói.
  • Látogatóink száma ezeken a rendezvényeken 15-50 fő közé tehető.
  • A HTE legjobb előadói tiszteltek meg bennünket előadásaikkal, jelenlétükkel, figyelmükkel és segítségükkel.
  • Több nem HTE előadó is megtisztelt bennünket, akik közül kiemeljük:
    - Dr. Greguss Pál akadémikust (BME) fizika professzort, a 360°-os optika megalkotóját. Ennek illusztrációját sokan láthatták, működés közben az optikát kézbe véve is megcsodálhatták.
    - Rák József H.S.C. operatőr a  Színház és Filmművészeti  Egyetem tanára előadását, aki a „HD" világ forradalmian új filmeszközeit mutatta be nagy érdeklődés közepette.
  • Előadóinkat, segítőinket a klub „Mentoraiként" tiszteljük.
  • A DMV klub programjai a HTE Hírlevélben és a HTE honlapján jelennek meg.

 

Archiválás

  • A klub másik tevékenysége az archiválási munka. Ez még 1994-ben, a DMV Klub megalakulása előtt kezdődött. Akkoriban kölcsön kért VHS és SVHS kamerákkal készítettük felvételeinket, melyekkel eleinte pusztán tanulást segítő szándékkal forgattunk. Ezeket az igénynek megfelelően VHS kazettákra másoltuk. Az utómunkát ekkor az MTV segítségével készítettük el. Összesen kb.100-120db, egyenként 80-150 perces VHS és SVHS-re rögzített felvétel készült. Ezekkel több problémánk is adódott: elégedetlenek voltunk a felvett anyag képbontásával, a hang minőséggel és jócskán akadt esztétikai természetű kifogásunk is.
  • 1998-ban a Stúdiótechnikai Szakosztály elnöke és az MTV Műszaki igazgatója is Ágoston György volt. Szorgalmazására Antalné Zákonyi Magdolna ügyvezető segítségével a HTE beruházott egy Sony DSR 200-as kamerára. Siker!
  • 2007-ben ezt is lecseréltük egy digitális SONY HVR-Z1e típusú kamerára, mely teljesen kompatibilis a ma működő technológiákkal. Ez újabb nagy impulzust adott. Velük készítettük a szakosztályok, később a konferenciák, és a kongresszusok felvételeit, a kiváló paraméterekkel rendelkező kamerát egy új DVD íróval és „Combó" - VHS-ről DVD-re - másolóval kiegészítettük, ettől kezdve Digitális Videó (DV) kazettákra forgattunk és új kapui nyíltak meg az archiválásnak.
  • Ezen időszak eredménye több mint 50db archiválható DVD lemez lett.

 

A DMV Klub elhatározott feladatai

  • Első számú ma is a HTE fiatalításának elősegítése.
  • A célzott területek továbbra is az oktatási intézmények, de célba kell vennünk hagyományos és a jövőt reprezentáló tartalomkészítőket, illetve az ELTE-t, és a  Színművészeti Egyetemet  is.
  • A Videó Műhely alkotó tevékenységének stabilizálása, a pontos feladatkör meghatározása a legfontosabb. Ebből kiemelkedő jelentőségű a „HTE Nagy Öregjei" sorozatnak folytatása.
  • A filmklub működtetése reális, meg kell kísérelni a szakosztályokkal történő jobb együttműködést, különös tekintettel a szeniorokra, ezen belül tudjuk megteremteni a korosztályok összehangolását.
  • Kiemelkedő sorozataink aktualizálása a megváltozott helyzetre és az ebből adódó feladatukra. Ezzel összhangban célunk a multimédia megfelelő eszközei befogadásának elősegítése, a HTE feladatokkal történő szinkronizálása. Ehhez szükségünk lesz előadóink és fiatal társaink tudására is. Ez a lehetőség a HTE információs rendszerében meg is valósítható. Ezzel a „krónikás funkció" a HTE teljes keresztmetszetében megjeleníthető. Lehetővé válik ezen a platformon egy új gondolkodás és gyakorlat kialakítása, amely ki tudja szolgálni, illetve meg tudja oldani a szakosztályok idevonatkozó igényeit is.

Ma a multimédia sok-sok eszközt ajánl, amely ma mindenkinek sajátja lehet. Ezek a lehetőség biztosítják a HTE információs rendszerével együtt működve tudjuk a DMV Klub „krónikás funkció" ellátását a HTE teljes keresztmetszetében elvégezni. Velük együtt lehetővé válik egy új gondolkodás és gyakorlat kialakítása, amely ki tudja szolgálni, meg tudja oldani a szakosztályok és a „jövő kíváncsi" igényeit is.

 

Vámos Sándor
DMV Klub vezető

Események

2016. december
2016.12.05. 16:00
2016. november
2016.11.08. 9:00
2016. október
2016.10.05. 9:00
2016. szeptember
2016.09.07. 9:00
2016. június
2016.06.28. 16:00
2016.06.01. 9:00
2016. május
2016.05.31. 16:00
2016.05.04. 9:00
2016.05.03. 16:00
2016. április
2016.04.26. 16:00
2016.04.06. 9:00
2016. március
2016.03.29. 16:00
2016.03.02. 9:00
2016. február
2016.02.23. 16:00
2016.02.03. 9:00
2016. január
2016.01.26. 16:00
2016.01.06. 9:00
2015. december
2015.12.07. 16:00
2015.12.02. 9:00
2015. november
2015.11.05. 9:00
2015. október
2015.10.07. 9:00
2015. szeptember
2015.09.28. 16:00
2015.09.09. 9:00
2015. június
2015.06.03. 9:00
2015.06.01. 16:00
2015. május
2015.05.06. 9:00
2015. április
2015.04.27. 16:00
2015.04.08. 9:00
2015. március
2015.03.30. 16:00
2015.03.04. 9:00
2015. február
2015.02.23. 16:00
2015.02.04. 9:00
2015. január
2015.01.29. 16:00
2015.01.26. 16:00
2015.01.14. 9:00
2014. december
2014.12.03. 9:00
2014. november
2014.11.24. 16:00
2014.11.05. 9:00
2014. október
2014.10.27. 16:00
2014.10.16. 16:00
2014. október
2014.10.14. 16:00
2014.10.02. 9:00
2014. szeptember
2014.09.29. 16:00
2014.09.23. 16:00
2014.09.03. 9:00
2014. június
2014.06.30. 16:00
2014.06.05. 9:00
2014. május
2014.05.26. 16:00
2014.05.07. 9:00
2014. április
2014.04.28. 16:00
2014.04.02. 9:00
2014. március
2014.03.24. 16:00
2014.03.05. 9:00
2014. február
2014.02.24. 16:00
2014.02.05. 9:00
2014. január
2014.01.10. 9:00
2013. december
2013.12.09. 13:00
2013.12.05. 9:00
2013.12.04. 9:30
2013. november
2013.11.28. 18:00

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00