Híradástechnika különszám - MediaNet 2017

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szervezésében október 5-6.-án Egerszalókon került megrendezésre a HTE MediaNet 2017 konferencia. Ez a kétévenkénti rendezvény – amely immár tizenötödik a HTE médiakonferenciák sorában –, a hazai infokommunikációs szakma kimagasló médiatechnikai eseménye, elismert tudományos-szakmai fóruma. Résztvevői elsősorban az ezen a területen működő szakmai cégek vezető szakemberei, illetve kutató-fejlesztő projektvezetői, műszaki-technológiai döntéshozói voltak.
 

Címlap 

Tartalomjegyzék 

TELJES SZÁM  (14MB)

 

 

 

Szabó Csaba Attila
Beköszöntő 
 

   

Dóbé Sándor, Rózsás Titanilla
Merre megy a média? 
Az OTT-szolgáltatások rohamos terjedése, a közösségi média terjeszkedése, a virtuális és kiterjesztett valóság térhódítása – néhány trend, mely a média jövőjében meghatározó lehet. Szemtanúi lehetünk, ahogy a változó médiafogyasztási szokások átformálják a médiapiacot és a hagyományos televíziózás szerepe átértékelődik. A média jövőjének legégetőbb kérdése, hogy vajon hosszú távon képes lesz-e az OTT legyőzni a hagyományos televíziózást és a DVD-kölcsönzők halálához vezető fordulatot produkálni a média világában. A média jövőjének ezen, jelenleg talán legvitatottabb kérdése kerül a cikk középpontjába.

 
Horváth Ildikó

A digitális oktatás legújabb eszközei és módszerei 
Napjainkban egyre több tanulmány foglalkozik a 21. században bekövetkező informatikai és technológiai fejlődések előrejelzésével, melyekben arról olvashatunk, hogy ez a század az információ kora lesz. Az internet nem a számítógépek, hanem a számítógépet használó emberek hálózatává válik, bekövetkezik a távközlés, az informatika és a média összefonódása, így a 21. század oktatásában is az információé a fő szerep. A cikk a 3D VR fejlesztések sokrétű alkalmazási lehetőségét mutatja be az oktatás területén. A 3D VR tanulás egyaránt megfelel a vállalatok és a diákok oktatással szemben támasztott követelményeinek. Alkalmazása túlmutat a tanulási lehetőségeken, sikeresen alkalmazható a vállalatok mindennapi gyakorlataiban.

 
Hilt Attila, Tündik Máté Ákos, Bóta Gergõ, Nagy Loránd, Luukkanen Kalle

Hívás közbeni beszédfordítás: új hangalapú szolgáltatás a telefonhálózatokban 
A Nokia beszédfordító megoldást kínál a mobilszolgáltatók számára, amely a meglévő hálózatokba integrálható. Így a szolgáltatók a megszokott hanghívás mellett a telefonbeszélgetések valós idejű gépi fordítását is kínálhatják előfizetőiknek, egyfajta kiegészítő szolgáltatásként. A megvalósítás elve a hasonló, már ismert „over-the-top" alapú tartalomszolgáltatásokkal összehasonlítva számos előnnyel bír. A beszédfordítási szolgáltatás bármilyen hanghívásra alkalmas telefonnal működik, akár még egy olyan egyszerű telefonnal is, mint az új Nokia 3310-es. Cikkünkben egy olyan tesztelrendezést is ismertetünk, amellyel a Nokia budapesti laborjában sikeresen mutattuk be a szolgáltatás működését; szükséges hozzá egy MSS (mobil kapcsolóközpont szerver), vagy IMS-maghálózat, amely a Nokia adatközpont révén összeköttetésben van a fordítást végző Microsoft Azure Data Centerrel. A műszaki megoldás ismertetése mellett kitérünk a szolgáltatásban rejlő üzleti lehetôségekre is.

 

Mikos Ákos, Pintér Dániel Róbert
Vizualizáció a rádiózásban 
A digitalizáció hatására az olyan klasszikus médiumoknak, mint a rádió is új területek meghódítására kell indulniuk. Az egyik ilyen lehetséges térnyerési stratégia, ha a multiplatform lét felé tesznek lépéseket, azaz egyre több felületen jelennek meg. Ennek egyenesági következménye, hogy paradox módon a rádiós szakembereknek is el kell gondolkodniuk, hogy a vizualizációt, mint eszközt, hogyan használják fel ebben a törekvésükben.

 

Bartolits István
A konvergencia hatása a médiatechnológiára 
A cikk célja, hogy bemutassa a távközlés, az informatika és az elektronikus média konvergenciájának az előrehaladását, a folyamat médiatechnológiára gyakorolt következményeit. Példákon mutatja be a konvergencia eddigi folyamatának eredményeit és két példát hoz a jövőben bekövetkező várható változásokra, új lehetőségekre. Végül bemutatja azt is, milyen fejlődési szcenáriók állnak a hagyományos televíziózás elôtt.

 

Putz József
Kábeltelevíziós és mobil hálózatok békés egymás mellett élése 
A mobil Internet rohamos terjedése szükségessé tette, hogy az alacsonyabb frekvenciasávok, mint a 800 MHz-es sáv is felhasználásra kerüljenek. Ennek előkészítéseként megvalósult a földfelszíni televízió műsorszórásban az analóg lekapcsolás, és a DVB-T-re történő áttérés. A 450 MHz-es frekvenciasávban is kialakításra került egy LTE-alapú országos rádióhálózat. Elindultak az előkészületek a 700 MHz-es sáv mobil célokra történô felhasználásának biztosítására is. A földi digitális rádiózásban a DAB+ rendszer országos elterjesztésének megvalósítási lehetôsége is megjelent az időhorizonton. A meglévő hazai kábeltelevízió hálózatokat üzemeltető szolgáltatóknak fel kell készülniük ezekre a kihívásokra, hogy a mobil és a kábeles technológia ne okozzon kölcsönös zavarokat és békésen megférjenek egymással.

 

Magyar Gábor
HTE Infokommunikációs Fogalomtár 
A HTE infokommunikációs szakmai meghatározásokat tartalmazó, magyar nyelvű wikipédia formájú fogalomtárat hoz létre. Cél a hazai szakmai közösség munkájának segítése, a jogalkotási és -alkalmazási, műszaki fejlesztési, létesítési és üzemeltetési munkafolyamatok támogatása. A fogalomtár szerkesztett, dinamikus és online elérhető. A projektben a HTE tagságának széleskörű ismereteire és tapasztalatára építenek.

Arany szponzor


 

 


Ezüst szponzor



 

Bronz szponzor

Együttműködő partner

 

Média partner