Vissza

Diákszekció felhívás

A tavalyi sikerre való tekintettel idén másodízben is megszervezzük a Diákszekciót, ahova Bsc, Msc hallgatók és elsőéves PhD hallgatók jelentkezését várjuk!


Kedves fiatal Kolléga!A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Ifjúsági Tanácsa az idén októberi HTE Medianet 2015 konferencián másodízben szervez Diákszekciót.

A program célja, hogy az érdeklődő, kiemelkedő Bsc/Msc  és  elsőéves PhD hallgatók lehetőséget kapjanak  egy,  a  szakma  krémje  által  látogatott  konferencián  való  bemutatkozásra  és  fejleszthessék előadói képességeiket, szakmai kapcsolatokat építsenek és meghallgathassák a tématerület nagyjainak előadásait  is.  Diákszekciónkra  tudományos  munkákkal  lehet  jelentkezni,  melyek  magyar  van  angol nyelven íródtak. A szekció nyelve magyar, az elfogadott munkák előadása is ezen a nyelven történik majd.

Célcsoport: Bsc,  Msc  hallgatók  és  elsőéves  PhD  hallgatók  (2015  februári  vagy szeptemberi kezdés)

Témakörök: a HTE szakterületeihez (hírközlés, informatika, médiainformatika), illetve a  Medianet  2015  konferencia szakterületeihez szorosan kötődő tématerületek, lásd: http://www.hte.hu/web/medianet2015/felhivas

Formai követelmények: 4-8 oldal, 10-es betűméret, ajánlott az IEEE formázás követése (egy vagy kéthasábos)

Határidők: teljes munka leadása: 2015. augusztus 14. péntek, 23:59, döntés az elfogadásról: 2015. szeptember közepe

Részletes felhíváshttps://bitly.com/1KSQV3T

 

Petkovics Ármin
HTE Ifjúsági bizottság

Arany szponzor


Ezüst szponzor

Bronz szponzor


 


Együttműködő partner